Harangszó, 1918
1918-03-24 / 12. szám
90. HARANOSZÓ. 1918. március 24. Sírnak mélyén vár a béke, Földi vándor így jut révbe. Sírnak bármily gyászos boltja Reményünket el nem oltja; Vigasztal a szent vallás: Jézus a feltámadás! Síron túl is lesz még élet, Mély álmából mind felébred. Kiktől válunk, viszontlátjuk; Istenünket ezért áldjuk. Lesz nagy hajnalhasadás: Jézus a feltámadás! Vándor. „Jézus él, feltámadott.“ Márk 16, 6. Amily bizonyos, hogy van Nap az égen, ha a vakok nem látják is, ép oly bizonyos, hogy Jézus feltámadt s él, — akár hiszik az emberek, akár nem. De az Ur feltámadásának emlékünnepét csak az ülheti meg igazi ünnepélyességgel, aki teljes meggyőződéssel tudja énekelni: Jézus él . . Igen, a keresztyén hit, a mi hitünk ez : Krisztus feltámadott a halálból. Aki önmagát adta váltságul, akit a testvérek iránti szeretet a sirba juttatott, — azt a halál nem tartotta birodalmában, az nem maradhatott a sirban : az élve, valóban élve jelent meg itt a földön, s most él és uralkodik az Atya dicsőségében mint a mi Urunk, Tárca. Husvét ünnepén. Tavaszi szellő szálljon lengve, lágyan, Zendüljön halkan szent angyali ének: „Dicsőség legyen Menny és Föld Uránaki Dicsőség légyen az ő nagy nevének 1“ Szeretet hassa át az emberek szivét, Nyújtson testvéri jobbot gazdag és szegény, A hit gyógyítsa fájó sebeinket — Feltámadás szent napján, Husvét ünnepén. Akik ott járnak a Golgota utján S Krisztus keresztjét hordják roskadozva, Tekintsenek ma bízva fel az Úrhoz, Ki balzsamát mind rájuk harmatozza. Szálljon a csüggedt szenvedő szivekbe, Dicső feltámadásba vetett szent remény, Csituljon árvák, özvegyek sirása — Feltámadás szent napján Husvét ünnepén. Urunk! Te látod, mennyi vér omol . . . Öldöklő harcot vívnak ellenünk, Hozzád kiáltunk e siralomvölgyböl : Segíts rajtunk, mert minden elveszünk I A hőn óhajtott, áldott béke napját Hozd fel s ragyogtasd hazánk bus egén, S mi nagy Nevedet magasztalva áldjuk — Feltámadás szent napján Husvét ünnepén. HORVÁTH IMRE. Jézus Krisztusunk, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Hitünk egész épülete megingathatlan biztossággal áll e sziklaszilárd alapon : Jézus él. — Nagy örömmel énekelhetjük ezt; u. i. a keresztyének öröme, a mi örömünk az, hogy nekünk élő Üdvözítőnk van. Jézus élve s személyesen van jelen a maga gyülekezetében. Igen, most is hozzájárulhatnak mindnyájan, akik megfáradtak és meg vannak tarhelve ; ő most is meg tudja azokat nyugosztalni, mert él és velünk van mindenkor; a bűnösök ügyét felvállalja, a sírokat megvigasztalja, a gyengéket megerősíti, az aggódóknak segítségére siet, a lelkiismeretet megnyugtatja, az imát meghallgatja, mert — Jézus él! — Szent daccal kell ezt vallani — a mi korunkban még sok- ] kai inkább, mint egyébkor. A keresztyén dac, a mi dacunk az, hogy Jézus feltámadott. Jól tudjuk, hogy ellenfeleink mily nagy erőlködéssel akarják megdönteni ezt a valóságot, — de azt is tudjuk, hogy hiábavaló minden erőlködésük. Hála neked Urunk, Jézus Krisztus, hogy a halálból feltámadtál! Németből: G. Zs. Mit viszünk a sirba? Szaladin török szultán, mikor érezte, hogy halála közeledik, megparancsolta, hogy lenöltönyét hosszú dárdára tűzve hordozzák körül a táborban és azt kiáltsák nyomában: Szaladin, Ázsia meghódítója abból a sok kincsből, amit összegyűjtött, csak ezt a lenöltönyt viszi a halálba! Létesítsünk egyházfentartási alapokat. Irta: Tompa Mihály. A bolsevikismus hideg szele süvölt nagy Oroszország felől, közép Európa összes országai felé. Csak természetes, hogy legelőször az is mint minden kelet felől jövő veszedelem minket, magyarokat ér, minden tekintélyt, minden hatalmat és minden meg lévő területet felforgatással fenyegető suhogását megérzi az egyház is, mind a hívek testületé. — (Oroszországban kimondották az állam és egyház szétválasztását; a bolsevikiek azt mondják: az államnak semmi köze az egyházhoz! Az egyház éljen meg a maga erejéből úgy ahogyan tud!) Biztosra veszem, hogy hazajövő foglyaink között nem egy lesz megfertőzve a bolsevikizmus maszlagos eszméitől. — De erős a hitem, hogy józanul gondolkozó falusi magyar népünknél a maszlagos pilulák nem igen találnak termékeny talajra. Nem meA temető nélküli város. Elbeszélés. Irta: Fábián Imre. 4 Talán vissza is fordult volna, ha nem járt volna estére az idő. A háznép, mely közben az érkezők fogadására megjelent- egyetlen szó nélkül is- látta a leány zavarát, megdöbbenését. Részvéttel kérdezték, hogy talán valami baja van ? Róza nem merte megmondani nagy lelki küzdelmét, de egészen elhallgatni se tudta, azért csak annyit mondott, semmi bajom sincs, de nem számítottam arra, hogy itt lesz a lakásom ! Magában pedig hamarosan arra gondolt, hogy az éjszakát itt tölti, majd azután keres valamerre szabadulást innét. A ház népe egyébként olyan szeretetteljesen fogadta, mintha csak idegenből hazatérő gyermekük lett volna. Közben már bent is voltak a kis lakásban. Ott egyik kérdés a másikat érte, amelyeket a házbeliek hozzá intéztek. Alig győzött felelni a szeretettel teljes sok kérdésre. Hamarosan el kellett újból is mondania, hogy milyen korán elveszitette édesapját, édesanyát, hogy támasza az ég alatt senki sincsen. Korai árvaságra jutott.’ Csak épen azt nem mondta el eddigi életéből, hogy most olyan helyet keresett, ahol temető nincsen, igy jutott ide a — temetőbe! Szinte mégegyszer is megborzadt erre a gondolatra. Neki is elmondották, hogy jó helyen jár. Itt nem tekintik cselédnek, hanem igazán családtagnak. Közben már a i maguk sorában asztalhoz is ültették : a párolgó vacsora mellé! Vacsora közben szó esett uj hivatásáról is. A . temető nagy, azt a sírásónak kell I gondoznia, aki a kertészethez is ért. . Családjával nem győzi a munkát, ebben a munkában kell segédkeznie ■ Rózának. Ha valaki figyeli — láthatta volna hogy Róza arcán újból vékony pir futott végig, mikor ezt hallotta. Tehát nem elég, hogy a temetőben kell 1 laknia, a temetőben is kell dolgoznia i a nap minden óráján ! Megijedt ettől 1 a gondolattól, de maga se tudta volna í megmondani miért, már nem gondolt } olyan határozottan arra, hogy holnap c tovább megy innét. Idebent olyan i barátságos volt minden. Az egész \
