Harangszó, 1918
1918-02-17 / 8. szám
1918. február 17. HARANOSZÓ. 59. ben áldottá, ha igaz hittel vesszük azokat. Csak a keresztséget és az úrvacsorát ismerjük el szentségnek, mert csak ezt a kettőt rendelte a Krisztus. Ami közelebbről az úrvacsora szentségét illeti, a kath. egyház azt tanítja, hogy a kenyér és a bor a papi áldás következtében Krisztus valóságos testévé és vérévé változik át, úgy hogy az úrvacsorában csak egy van jelen: Krisztus teste, vére. Valahányszor a pap a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé változtatja át, mindannyiszor újra föláldozza a Krisztust. Ez az áldozat, amelyet miseáldozatnak, vagy misének neveznek, az élőknek és a tisztító- helyen levőknek üdvösségére van. A kath. egyház a népnek az úrvacsorát egy szin alatt szolgáltatja ki, mert azt mondja, hogy a testtől nem lehet elválasztani a vért, tehát aki veszi a testet, veszi azzal együtt a vért is. A megszentelt ostyát a katolikusok imádják és úrnapján ünnepélyesen körülhordozzák. Az evang. egyház szerint a megáldott kenyérben és borban valósággal jelen van Krisztus teste és vére, úgy hogy az úrvacsorában kettő van jelen : kenyér, bor és bennük Krisztus teste, vére, mert Krisztus a kenyérre mondotta: iEz az én testem* és a borra: »Ez az én vérem!« Krisztusnak újra való föláldozására, vagyis a misére szükség nincs, mert Krisztus a keresztfán hozott áldozatával már megváltotta az embereket a bűntől, amint az apostol is mondja: „Egy áldozattal áldozott a bűnökért.« Mi a népnek az úrvacsoráját két szin alott szolgáltatjuk ki, hiszen Krisztus éppen a borra mutatva mondta azt: »Igyatok ebből mindnyájan/“ 7. Az egyház. A kath. egyház azt tanítja hogy ő maga az egyetlen igazi és azért egyedül üdvözítő egyház, mig a többi egyház mind felekezet. A kath. egyházban az egyház ügyeiben csak a papirend intézkedik. Mi azt tanítjuk, hogy van látható és láthatatlan egyház. Amannak tagjai azok, akik a Krisztusban igazán hisznek. Mi a többi egyáznak jogosultságát nem tagadjuk meg, de valljuk, hogy a láthatatlan egyházhoz az az egyház áll legközelebb, amelyben az evangéliom tisztán és igazán hirdettetik és a szentségek a Krisztus rendelése szerint szolgáltatnak ki. 8. A papság és a pápaság. A kath. egyház szerint a papi rendet, a klérust, maga az Isten szervezte és maga az Isten állapította meg annak a különböző fokozatait is, az egyszerű áldozópaptól egészen a püspökig. A papot az Isten azzal a hatalommal ruházta föl, hogy az a misében a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé változtathatja át és föloldhatja, vagy megtarthatja, az emberek bűneit. A pap hatalma a misénél valójában azt jelenti, hogy — mivel a kenyér Krisztus testévé és a bor Krisztus vérévé a pap áldása folytan lesz — a pap Krisztusnak a kenyérbe és a borba való alászállását elrendeli és Krisztus a pap rendelkezésére csakugyan alá is száll, vagyis a papnak csodatevő hatalma van. A pap hatalma a gyónásnál pedig bíróvá teszi a papot, aki Isten helyett megítéli és megbocsátja a bűnt és kiszabja arra a büntetést is. A kath. egyháznak ez a tanítása két része osztja az egyházat: a papokra és a világiakra (a laikusokra). A papi rend, amely a világiaktól lényegesen különbözik, a világiak fölé emelkedik, mert mintegy' közvetítő az Isten és a hivek között. A papok nőtlensége is abból a célból lett kötelező törvény a kath. egyházban, hogy a papokat erkölcsi dicsfénnyel véve körül, fokozza köztük és a világiak között a távolságot. A kath. egyház e papi rend élére a pápát állítja. Azt mondja, hogy Pétert, aki az apostolok között a legfőbb volt, Krisztus az egyháznak a fejévé és az ő földi helytartójává morék koldusnak legyen az élettársa. Végül arra kérte Rozikát, hogy ne tudassa egyelőre szerencsétlenlenségét az ő édes anyjával. Rozika aggasztó sejtelemmel szivében bontotta fel a szokatlan kusza vonásokkal megcímzett levél boritékát s aztán erősen dobogó szívvel, viharzó lélekkel, s oly elfehéredett arccal olvasta a vőlegénye jobbra, balra düledező, gyakorlatlan balkézzel irt sorait, mintha minden csöpp vére a szivére tódult volna fojtogatni, zápor könyre fakasztani. S meg kellett minden erejét, idegét feszíteni, hogy vissza fojthassa az előtörő könyáradatát, mert jelen volt a fiáértaggódó édes anya is, aki türelmetlenül, szinte lélekzetét vissza fojtva leste, várta a levél felolvasását s már unszolta eddig is Rozikát: — Olvasd fenhangon, édes leányom hadd tudjam meg én is, mit irt a Győző ? Egészséges-e ? nem érteje valami szerencsétlenség?. . Ijedten rezent fel Rozika erre. Pár másodpercig erősen hullámzó kebellel töprengett, hogy mitévő legyen ? Mig végre eszébe jutott, hogy tetszés sze[ rint változtathat felolvasással a levélen. mert az agg keresztanyjának annyira gyenge a szeme hogy nem tud már kézírást elololvasai. Némileg akadozva olvasta Rozika aztán fenhangon módosítása szerint a levelet, hogy Győző kissé megsebesült (még erre is rémülten sikoltott fel az édesanya) kórházban fekszik, de már túl van minden veszélyen s rövid idő múlva elhagyhatja az ágyat.- Majd akkor ellátogat haza is Késő éjszaka, mikor végre egyedül volt ébren a leány, átszabadult a könvár a gáton s nedvesre ázott papi- i ron irta a következő levelet : > Kedves Győző, megkaptam leveledet. Vérző szívvel olvastam a nagy szerencsétlenségedről, irtózatos szenvedéseidről irt soraidat. Kimondhatatlanul fáj a szivem erted, amiért oly rengeteg sokat kellett és kell most is szenvedned és hidd el, nagyon fáj a szivem azért is, hogy te arra gondoltál, hogy képes lennék én téged szerencsétlenségedben elhagyni, megtagadni ! Tudd meg, édesem, akit én szereltem azt örökké szeretem 1 S azon sem I kell aggódnod, hogy nem lesz miből élnünk, mert tudok én is tiszteséges munkámmal annyit keresni, amennyi egy kis család eltartásához szegényesen szükséges. Édes anyám súlyos betegen fekszik, amint javul az ála- pota, sietek hozzád, Addig is imáimmal keresem fel a Mindenhatót, hogy gyógyítson meg Téged minél előbb és igaz hűséges, szerető szívvel üdvözöl eljegyzet arád: Rozika.« Harmad nap múlva mennyei gyönyörrel olvasta a csonka hős beteg ágyában a menyaszonyától kapott levelet. Órákig nézte, olvasta s eltűnődött rajta. Ámde amint eljött a lázas, kegyetlen éjszaka, ismét sötét kétségbeesés szállta meg a szivét s ilyenféle kínzó gondolatokkal küzdött : »Nemesen érző, jó szivével sajnálatból képes lesz Rozika élettársul fogadni, de majd később látva az én nyomorúságomat és más szép ép, egészséges ifjakat bizonyosan megutál engem s megbánja tettét. Boldogtalan lesz, ha titkolja is előttem szive érzelmét... Nem, sehogy sem fogadhatom el Rozika nagy áldozatát, hogy örökös boldogtalanságba vigyem !. .. De hogyan
