Harangszó, 1918
1918-02-10 / 7. szám
sürgetjük és elvárjuk: tegyenek meg mindent, hogy egyházunknak minél előbb nyomdája legyen. Jegyezzenek üzletrészt és gyűjtsenek aláírásokat. Ahol a vezetők nem mozdulnak mozduljanak meg a hívek és mutassuk meg, hogy mi is megértjük az idők jeleit. Ne késlekedjünk ! Az idő halad. Ha elszalasztjuk, az életet szalasztjuk el vele! Ragadjuk hát meg, mert »akié az idő, azé az élet!» 1918. február 10. Egy hittérítő tábori leveléből. A háború folyamán sokszor kérdezték tőlem : Hol késik az Istennek szeretete, kegyelme és igazságossága ? Már régen jelentkeznie kellett volna s a most folyó rettenetes dolgoknak valamilyen fordulatot adhatott volna ! Az emberek megfeledkesznek arról, hogy az Isten ezzel a háborúval akarja megpróbálni a népek belső értékét. Most tűnik ki, hogy a nyugalmas napokban milyen mértékben engedtük munkálkodni Isten kegyelmét a mi sziveinken és mire leszünk alkalmasak Istennek örökévaló országában. A háború egyfelől Ítélet, más felöl kegyelmi-meglatógatás a föld népein, hogy azok a romlás útjáról az életnek útjára térjenek és a végítélet rettentéseitöl meg meneküljenek, mikor Jézus eljövend nagy ha- : tatommal és dicsőséggel. Eléri az geteg sűrűjében. A dübörgést rémes ordilás és a jajkiáltások szörnyű zűrzavar hangja váltotta fel az erdő rengetegében, mintha az egész erdő sirt remegett volna . . Esti hét órára hondvédeink birtokában volt az erdő. Az oroszok óriási veszteséggel az erdőn túl mintegy másfél kilométernyire elhúzódó, előre elkészített lövő árkaikba vonultak vissza. * Oyötrelmes, gyilkos alkony borult az erdőre. A kegyetlen, zord kaszás lépdel a harci mezőn s erdőn. Ezernyi sebből szivárog a hősi vér, pirosra festve, nedvesre áztatva köröskörül a szomjas földet. Az erdő szélében, százados fa törzsénél két sebzett, hős fekszik eszméletlenül s ifjú vérük egyre foly- dogál. Szabados Győző zászlós az egyik, Benkő Pista tizedes a másik s egy faluból valók mindaketten. Majdnem egyszerre tértek eszméletükhöz. S elsőbben Benkő Pista HARANGSZÓ. * 51. Isten a népeken ezt a céliát ? Egy előre semmi jel sem mutat erre, Mindez azonban ne akadályozzon meg minket, hogy népünkért és minden népekért buzgón imádkozzunk a kegyelem trónusánál, hogy a nagy veszteségek után legalább a megma- radottaknak mutasson szabadulásra való utat. A választótanok. 3. A szentek. A kath. vallás azt tanítja, hogy a I szentek Isten tanácsainak a teljesítése által fölösleges jót is cselekedtek és igy fölösleges érdemük van Isten előtt. Ezekre az érdemekre hivatkozva a szentek könyörögnek és közbenjárnak a bűnös emberekért az Istennél. Őket segítségül hivni tehát üdvösséges dolog. A szentek nemcsak bünbocsá- natot és üdvösséget, hanem vagyont, szerencsét és egészséget is szereznek a hozzájuk fordulóknak. Szent Anna pl. gazdagságot osztogat, szent Sebestyén a Pestis ellen védelmez. Szinte minden foglalkozásnak megvannak a maga külön szentjei. — A kath. egyház a szentek között első helyre Jézus édesanyját Máriát teszi. Különösen őt kell segítségül hívni, mert Mária mint az »irgalmasság anyja«, irgalmasabb a többi szentnél, I hiszen az ő szivét is átjárta a fájdalom tőre, mert továbbá Máriának a kérését az ő engedelmes fia, Jézus, nem utasíthatja vissza. Annyira viszi a kath. egyház Mária iránt a hódolatot, hogy szerinte, mig a többi szent maga szerezte a szentséget, addig Mária már szeplőtlenül, szentnek született. Egyházunk tanítása szerint, aki a szenteket segítségül hívja az az Isten tulajdonságával, mindenütt jelenvalósággal ruházza föl a szenteket és igy beleesik a bálványozás vétségébe. De nem is lehetnek a szentek közbenjáróink, hiszen a Szentirás tanítása szerint »egy a közbenjáró Isten és az emberek között: a Jézus Krisztus.« Az a tévedés, hogy az egyes szentek i gondjaira határozott kötelességek van- j nak bízva, a pogány példák után | keletkezett, mert a rómaiak képzelték ' azt, hogy pl. Junó gazdaggá tesz és Feb- ris korlátozza a lázat, (Apologia). — Máriát egyházunk is tiszteletben tartja, de segítségül nem hívja, mert hogy ő Jézust nem befolyásolhaija, már a kánai menyegző történetéből is kitűnik, ahol Mária hiába kérte fiát, hogy segítsen a lakodalmas nép zavarán. Jézus azt mondta neki: »Asszony, mi dolgom veled? Még még nem jött el az én rózsám!« Mária szeplőtelen születését nem ismerhetjük el, mert ezt sehol sem tanítja a Szentirás. véres ajakát hagyta el kínos, hörgő jajszó. — Ki vagy, testvér? — kérdé Szabados Győző erőtlen siri hangon. — Benkő István tizedes vagyok én, a sir szélén álló. Hát te ki vagy, szerencsétlen sorsomban osztozó testvérem ?! — szólalt meg hasonló gyenge hangon s másik. Te vagy az, Pista?! .. Te se ismersz rám, Szabados zászlósra ! i — Zászlós urat is az a sors érte, I mini engem?! Jaj, jaj, nekem i mindjárt végem is lesz ! Nem látha- 1 tóm meg többé az én szép két kis gyermekemet, feleségemet, édesanyámat és a szülő hazámat! Idegen földben lesz az ismeretlen sirom !. . . — Kedves bajtárs, az én sorsom is az lesz, mint a tied ! — Miért, kiért halunk meg ily rettenetes halállal?! Azt mondják, hogy a hazáért, de mit ér nekem és a zászlós urnák is a haza, mikor nyomorultul elpusztulunk s még a haza földjében sem nyughatunk?! — tört fel az elkeseredés Benkő Pista vérző kebléből. Szabados Győző szivét s lelkét is hasonló elkeseredés szállta meg: — Mily szép volt az élet s mily boldogsággal kecsegtette a sors!... Most vége. . . örökre vége mindennek ! S miért, miért kellett ennek igy történni ? !. . . * Lágyan susogó szellő lengedez a fák sürü lombjai közt, a sebzett, vérző hősök jajkíáltásait szárnyaira veszi s viszi messze-messzeségbe az övéikért aggódó, rettegő édesanyák, hitvesek, gyermekek szivébe. Szabados Győző néma kínnál fekszik a vérétől ázott földön. Társának még fel-fel hallatszik a hörgő jajkiáltása és keserű kifakadásai, mígnem ő is elcsendesedik . Majdan egyszercsak felkiált Benkő Pista lázas örömmel: — Zászlós ur! hallom a harangunk esti imádságra szóló hangját! . . Oh, be szépen szól a mi falunk kis harangja!. . — Én is hallom ! Szivemet simogatja az édesen csengő hangja! — szól Szabados zászlós lázas ajakkal.
