Harangszó, 1918

1918-02-10 / 7. szám

IX. évfolyam

1918. február 10

7. szám

VALLÁSOS NÉPLAP.

Felelős szerkesztő és kiadó: Szalay Mihály Gyékényes.

Társszerkesztök: Czipott Géza, Németh Károly és Zongor Béla.

Előfizetési ára 36 számra közvetlen küldéssel 4 K 80 T, csoportos küldéssel 4 K. Kéziratok QYÉKÉNYE8-re (Somogy megye), előfizetési dijak a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának KÖRMEND-re. reklamációk 8ZENTQOTTHÁRD-ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító.

„Tiszta szivet teremts bennem óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.“ 51. Zsolt. 12.

TARTALOM: Kozlayné Jenes Jolán: Eltűnt. (Vers.) — Mesterházy Sándor: Ki mint vet, úgy arat. — Meddig aluszunk? — Zongor B.: A választótanok. — A világháború eseményei. — Görög E.: Egy kis konyhakertészet. — B. I.: Vak kaonák. (Vers.) — Gyermekvilág. — Tárca. Szalay M.: Levelek (Vers) — Ligethy B.: Kárpáti emlék. (Vers) — Csite K.: A hála virága. (Elb.)

Eltűnt!...

(Az énekeskönyv olvasásakor.)

I.

„Jcrtek hozzám. Krisztus mondja !" Igen, — Hozzád, óh Krisztusom, Neked öntöm ki panaszom: Elvesztettem fiamat!

Oly régen volt, — olyan régen... Naponkint tűnik reményem;

Sírba visz a bubánat. . .

Merre vezet ködös útja;

Él-e, hal-e — Isten tudja.. .

Mindhiába keresem.

Nincs, ki róla hirt mondana, Kérdésimre váiaszt adna;

Óh Jézus, szánj meg engem!

Hideg gács szél, n ne zúgj nagyon, Sóhajodban is Őt hallom,

Mintha hívna gyermekem: Fázom, éhezem, szenvedek, Anyám-atyám segítsetek,

Ne hagyjatok elvesznem!. ..

El sem csitul kinzott lelkem.

Más borzalom ijeszt engem;

Látom elesett fiam.

Te metet len drága teste,

Hollók kárognak felette, Irgalmazz nekem Uram!. . .

Győző Krisztus, Te nyújts kezet S vértezd a hittel szivemet: r „Mind jó, mit Isten tészen!“ És akik megfáradtának,

Ebben nyugalmat találnak;

Te légy én erősségem!

II.

„ Szivem keserűségét,

Szomorú kesergéset.

Nézd Uram bujdosását, Szolgád nyomorúságát!“

* *

*

Éjjel ébren virrasztók,

Nappal álmokat látok;

Fel-felzokog kérdésem:

Hová lettél gyermekem ?

Élsz-e távol, fogságban,

Nehéz, nehéz rabságban ?

Lelkem fájó sóhaja

Tán jajszavad visszhangja. . .

Élet-halál Ura, Te,

Te tudod, él-e, hal-e ?

Nézd Uram — bujdosását, Szolgád nyomorúságát!

Te vezesd, amerre jár,

Akkor is, ha meghalt már, Szent, vércseppes utadon, Országodba — Jézusom!

Hogy kik érte epedünk,

Egyre várva szenvedünk,

Tudjuk, nálad fölleljiik, Boldog-sirva öleljük.

Szivünk keserűségét,

Szomorú kesergését

Nézd Uram — és el ne hagyj;

Sújts bár — de Atyánk maradj.

KOZLAYNÉ JENES JOLÁN.

Ki mint vet, úgy arat.

Irta : Mesterházy Sándor.

Talán sohasem volt fontosabb a j vetésnek munkája, mint ebben a nehéz I háborús időben. Ádáz ellenségeink