Harangszó, 1918
1918-01-27 / 5. szám
34. HARANQSZÓ. 1918. január 27. lommal tölti meg. A fáklya lángjánál uj fáklyákat is lehet gyújtani. Jézus szavaiból nyilván való, hogy a világ magában véve sötét, tehát nagy szüksége van a keresztyénekre, mint a világitó fáklyákra. De minthogy másutt meg elsősorban magáról mondja: »Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem jár a sötétségben, hanem életnek világossága lészen annak«, mindenek előtt az szükséges, hogy a keresztyének teljenek el Jézus világosságával; mint kisebb fáklyák gyuljanak ki tőle, a nagyobb fák’yától. Csak azután vezethetnek ők is másokat a sötétségen át az élet felé. Követniök kell Krisztust. csak úgy lehetnek ők is követésre méltók. Pált, Jánost, Pétert követhetjük, mint előttünk fénylő fáklyákat, de csak azért, mert ők meg Krisztus követték és nekünk a Krisztusból beléjük ömlött világossággal világítanak. Ha fáklyák vagyunk, — aminthogy Jézus szavai szerint azoknak kellene lennünk, — mi is észrevehetőig magasabbra emelkedünk. Élhetünk külsőleg a legszegényebb, legalacsonyabb sorsban: érzésben, gondolkodásban, ! magaviseletben mégis felettük állunk e világ fiainak. Nem rajtuk, hanem mi rajtunk üt ki a magasabb, tisztább világgal való rokonság ; nem ők, hanem mi ábrázoljuk ki és mutatjuk I meg magunkon Krisztus képének, életének, ha nem is tökéletes mását, mert erre képtelenek vagyunk, legalább egyes homályos, töredékes vonásait. Nem ők, hanem mi mutatunk a világnak követésre méltó példát. Mi előttünk lesz világossá az élet igazi célja, értékes volta, sok nemes feladata. Mi belőlünk árad bátorító biztatás a jókra, ellenben elitélő, gyöngítő hatás a rosszakra. Tőlünk gyulnak lángra és válnak uj fáklyákká, akikben eddig szunnyadt és erőtlenül, rejtve élt a jó. Ha valakiben csakugyan van ilyen világosság, okvetlen megérzik azt mások is. Nem rejtőzhetik el hatás nélkül, mint a hogyan nem lehet szem elől eldugni a hegyen épített várost. Akiből nem tud kiáradni, nincs is abban igazi világosság. Figyeljük csak meg jobban, az olyannak szavaiból, törekvéseiből, cselekedeteiből valósággal csak sötétség ütközik ki, ha talán takargatja és szépitgeti is igazi mivoltát. Az apostolokból, reformátorokból és minden igaz keresztyénből fojtogatva, oltogatva is kitört a bennük felhalmazódott Krisztusi világosság, a farizeusokból pedig minden maguk-szépitése mellett i; csak sötétség szűrődhetett ki a világba. A világosságnak természetéhez tartozik, hogy fénylenie kell és pedig nem szóban, hanem mint Jézus Tárca. K. gazda leveleiből. Hajnalodik. Csakhogy végre hajnalodik!. . . Három „digou holtan hever előttem. Kúszva jöttek, mint a kígyó. Mit tehettem ? Mind a hármat lelőttem. Nyitott szemük elmereng a Lassan kelő, életontó, szent napon . . . Gyerekember mind a három: A sapkámat ájtatosan lekapom. S igy pusztul az olasz folyton. Mégse’ hagyja abba kedveszegetten. Nézheti a napot aztán, Ha előtte már a sapkát levettem! S uszíthatja ránk a poklot, Vagy az égben, a jóságos szenteket: Hiába: a magyar bakát Se kiverni, se legyűrni nem lehet! Véres küszöbén... Véres küszöbén a halálnak, Az Úr láthatatlan keze ölel át; S érzem, hogy egy csendes napon visszaád, Életnek, békének, anyámnak. Majd akkor vissza száll a remény, Lelkem boltíves, fehér templomába; S szememből újra kivillan sugám Édes, szép valóknak reggelén. És ha rám hinti fényét a nap: A sok bús redőt, mely arcomról lesir, Lassan elsimítja az öröm, a pir. Zokszó a jelen, ámde a holnap Édenkert lesz a gyászos siralomvölgy! S békét ünnepel, békét liheg a föld. GYŐRIK GYÖRGY. Most a rögök megmozdulnak. Közelednek. Ember-formát öltenek. Jönnek túlról, számon kérni, Ezt a hármat éjjel ki is ölte meg ? Rájuk köszönt minden ágyunk . . . Srappnell süvít... Kövér gránát zakatol... Holnap tán a kelő napot, Kövült szemmel, én nézem majd valahol... FERKE ÁGOST. A hála virága. Elbeszélés. — Irta: Csite Károly. — IV. — Hallotta-e, szomszédasszony a nagy hirt ? Megjött a szép kötő Magda mesebeli királyfia egy vén ember mondja, jócselekedetekben. Az emberek a cselekedetekből, a magaviseletből látják igazán, hogy valakiben világosság lakik-e, vagy sötétség. A szó megtéveszthet. Heródes legsötétebb szándéka mellett is elhazudhatta, hogy hódolni akar a gyermek Jézusnak. Judás köszönthette mesterét egészség kívánásával, mikor árulásával és poroszlóvezetésével ennek épen az ellenkezőjét idézte elő. Nem felejtem el, hogy egy ember egyik gyülekezet első tagjának vallotta magát, mivel leggazdagabb volt, de cselekedeteiből csakhamar kitűnt, hogy a gyülekezet legutolsó tagjai közé tartozik, mert lelkileg a lehető legszegényebb, akinek minden vágya a szennyes, porba tapadt. Az ilyen emberek, ha a maguk hite szerint fáklyák, ugyancsak porba nyomott, kioltott, vagy füstölgő fáklyák, akik külsőleg magasabb polcra emelkedve nem hogy világítanának, hanem szétterjedő füstjükkel még sűrűbbé és egészségtelenebbé teszik a sötétséget. Pedig a keresztyénnek Krisztus meghagyása szerint legalább a maga szűk körében, legalább azok előtt kell fénylenie, jó utat mutatnia és áldást hintenie, akik vele a házban vannak. A szülőknek legalább gyermekeiket kell a világ sötétségén át az élet felé kalauzolniok. Így terjed aztán Jézus szerint a képében. Már meg is tartották az esküvőt! — Érthetetlen a tette 1 Mennyi derék fiatal embert kikosarazott előbb s most egy vén, tehetetlen sehonnai- hoz köti magát. . . Hiába, sokan csak eszüket vesztik, ha egy kicsit korba jönnek!... Ilyenféle pletyka járta a piacot, mikor huszonegy évi hosszú várakozás után Szabados László és Sugár Magda, mint boldog férj s feleség költöztek be egy kis uj lakásba. László egy magánvállalatnál irodaszolgai álláshoz jutott, Magda pedig kötötte, hímezte tovább is a nagyobb és kisebb főkötőket a városiak és falusiak számára. S azokból az apró, bájos portékákból rövid idő múlva magának is egész gyűjteményt csinált egy kis várva-várt jövevény számára. A régi, kedves, közös szobácskábán magára maradt Balogh Anna, a szép (nem is fiatal, de nem is öreg) varró kisasszony. A mennyivel boldogabb lett hü társa jó barátnője, annyival boldogtalanabb lett most ő. Szegény leány, most érezte csak igazi elhagyatottnak magát.
