Harangszó, 1918
1918-12-15 / 33. szám
IX. évfolyam. 1918. december 15. 33 szám. VALLÁSOS NÉPLAP. Felelős szerkesztő és kiadó : Szalay Mihály Lovászpatona (Veszprém m.) Társszerkesztök: Czipott Géza, Németh Károly és Zongor Béla. Clőftzet«al ara 80 számra közvetlen küldéssel 4 K 60 t, csoportos küldéssel 4 K. Kéziratok LOVÁSZPATONÁ-ra (Veszprém megye), előfizetési dijak, reklamációk a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának KÖRMEND-re, küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító. ,,Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok...“ Es. 45—22. TARTALOM: Htss Ferenc: Anyámhoz. (Vers.) — Balogh István: Hova menjünk? hivás. — Hírek. Szomorú Advent. — Előfizetési felAnyámnak.*) Édes öreg szülém, drága Anyámasszony, Úgy sejtem, úgy érzem, hogy többé nem látom; Áldott puha kezét nem csókolom többet, Nem sírók el keblén egy-két forró könnyet. Idegen ez a nép, idegen az ország, Napról-napra jobban elgyötör a honvágy: Csak még egyszer látni jó Apám s Anyámat, Még egyszer ölelni három kis hugámat. Ha én itt meghalnék, édes Anyám, lelkem : Értem ne gyászoljon s egy könnyet se ejtsen! De ha emléki közt néha majd kutatgat, Oh, csak akkor jusson nekem egy pillanat. Csak egy röpke percet szenteljen majd ne- Sóhaja se halljék, könnye se peregjen, [kém, Annyit mondjon halkan, nehogy más meghallja : — Az én szegény fiam orosz föld takarja... Huss Ferenc. *) 1917. november 26-án indult el Blaged&rnoéból és most kaptuk meg. Hova menjünk? Ján. VI. 67—69. A ránk nézve,;sok tekintetben szomorú végétéért? világháború nemcsak az emberek külső életviszonyait rázta meg és forgatta fel sok esetben fenekestül ; hanem — tagadhatatlanul — alapjában megrázta a hitet is. Az a magábaszállás. az a bün- bánat, az az imádkozó hangulat, mely az embereket a háború kezdetén hatalmában tartotta és templomba hajtotta, a háború folyamán fokozatosan megcsökkent. A háború borzalmai és szenvedései alatt az emberi szívek elfásultak, közönyössé, sőt elkeseredetté lettek. Mivel az ember minden bajában bűnbakot szokott keresni, hogy rajta keserűségét, haragját kitölthesse, a háború szenvedéseiért sokan az Istent tették felelőssé: meg- káromolták, megtagadták és elhagyták a Jézussal való közösséget is felbontották. Idők folyamán be fog bizonyulni, hogy az emberek vesztett csatáknál is nagyobbat veszítettek mikor szívükből kiesni engedték legértékesebb kincsüket: Istenüket és Megváltójukat. Mivel az ember minden jóhoz, minden igazán értékeshez szenvedések árán jut, ezt a nagy veszteségét is majd nagy szenvedések árán fogja belátni. Most az emberek nagyon nehéz, nagyon válságos időket élnek. Ilyen nehéz, válságos időket éltek át Jézus tanítványai is abban az időben, melyben Jézus és Péter között a fent jelzett evangéliomi szakasz párbeszéde végbement. Ez a párbeszéd pedig akkor történt, mikor Jézust galileai működésének tetőpontján, különösen a kapernaumi zsinagógában mondott kemény beszédeiért az előbb lelkesedő sokaság kezdte elhagyogatni »kezdőnek tőle hátraállani«. Jézus a ragaszkodásnak, a lelkesedésnek ezt a megfogyatkozását, visszaesését nemcsak hogy el nem titkolja, hanem világosan és élesen kifejezésre is jutattja, mikor a 12 tanítványhoz így szól: „Nemde el akartok e ti is menni?“ A Genezareth tavának nyugoti partján, egy lakatlan hegyvidéken történt, hogy Jézus ötezer éhező embert öt árpakenyérrel és két halacskával csodálatos módon megelégített. Az a sokaság, melynek lelkére Jézusnak beszédje is mély benyomást tett, ezen csodálatos esemény által fellelkesítve, Jézust királlyá akarja
