Harangszó, 1918
1918-11-24 / 30. szám
IX. évfolyam. «IIMHItHH« MMimWMtMMIHIIHI 1918. november 24. 30 szám. i L VALLÁSOS NÉPLAP. Felelős szerkesztő és kiadó : Szalay Mihály Lovászpatona (Veszprém m.) Társ szerkesztők: Czipott Géza, Németh Károly és Zongor Béla. | Előfizet*«! ara 86 iitinr* közvetlen küldéssel 4 K 80 f, csoportos küldéssel 4 K. Kéziratok LOVA8ZPATONA-ra (Veszprém megye), előfizetési dijak, reklámidők a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának KÖRMEND-re, küldendők. Elófizetóat elfogad minden er. lelkész éa tanító. ........................................J a a«aaaaaaaaiaaaaaaaaaaBaaaa*g««aaaaaaaaaaaeaeaaaaaaaaaaaaaaaai aaaaaaeaaaasaaaasaaaaasi „Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek.“ 2. Thess. I. 3. TARTALOM: Ligethi Béla: Korhadt tölgy éneke... (Vers.) — szm.: Hazatérő katonáinkhoz. — B. /.: Egy világitó torony világosság nélkül. — Történelmi idők. — Kiss Lajos: Imádság. (Vers.) — Hírek Korhadt tölgy éneke... Csak még egy tévedt sugarat Bocsáss felém te büszke nap S a korhadt fának levele Új virulással lesz tele! Úgy álltam mint a ciprusok, Melyek közt csendes szél susog S ki tépett szívvel arra járt, Alattam nyughelyét talált! De jött a vészes zivatar S megtépte koronám hamar; Bántottak átkos zord fagyok Smosttépett,korhadttönk vagyok! A fáradt szivü idegen Alattam többé nem pihen S fészkét tar ágaimra már Nem rakja daloló madár! Mégis e fájó éjen át Mégis várok valami csudát: Mosolygó, meleg sugarat, Amelyből új Élet fakad! LIGETHI BÉLA. Hazatérő katonáinkhoz! Százezrével jöttök fogságból, harctérről rátok váró, értetek aggódó szüléitek, testvéreitek, hitestársatok, gyermekeitek, ma- í gyár véreitek közé. Sokan elmaradtak, idegenben porladnak, akik veletek együtt szakadtak el otthonuktól, hazájuktól. Sokat hiába várunk, sokat ezerszer elsiratunk, aki örökre hazatért, de nem közénk a magyar hazába. Kegyelettel gondolunk azoknak elomló porára, áldott emlékére; szeretettel, áldással fogadunk titeket, akik életben térhettek vissza körénk annyi kimondhatatlan szenvedés után. Másként szerettünk volna fogadni benneteket. Azt szeretnénk, ha a viszontlátás öröme összeeshetnék a győzelem, vagy legalább a megnyugtató, hazánk jövőjét biztosító béke örömével. Ez azonban elvétetett tőlünk. Örömünk poharába keserű örömként vegyül a győzelmes csaták szerencsétlen vége, sok reményünk porba esése s a jövőért, hazánk épségéért való nehéz aggodalom és küzdelem. De kétségbe nem esünk. Ami volt, elmúlt! Ne hátra, hanem előre nézzünk! Ne üljünk le tétlenül a múlton keseregni, hanem induljunk a jövőért dolgozni és imádkozni. Okuljunk a múlton, rakjuk le a hibákat, amelyek vesztünket okozták, erősítsük és használjuk azokat a nemes erőket, amelyekkel nemzetünket a Gondviselés olyan bőven megáldotta. Temessük el a múlttal különösen a pártoskodást, ezt a végzetes magyar betegséget, mert
