Harangszó, 1918

1918-10-05 / 26. szám

204.

Budapesten rendkivüli miniszter- tanács volt, melyen a kabinet valamennyi főv-árosban időző tagja részt vett. A miniszterelnök egymásután magához kérette az egyes pártok vezető férfiait s őket a helyzetről informálta.

Gróf Tisza István külön kihallgatáson jelent meg a királynál és beszámolt neki boszniai útjáról. Tisza kihallgatását megelőzően hosszas kihallgatáson fogadta a király József főherceg vezérezredest.

A debreceni könyörgés. A debreceni templomban a XVIII. század üldöztetései alatt ezt szokták imádkozni : »Mint az árvizek, nőttön-nő a mi nyomorúságunk. Egybegyülnek a te örökséged ellen és tanácsot tartanak, hogy minket elveszesének. Sok helyen megfosztatik a te nyájad pásztorától, fohászkodik árván maradt sereged. Akik régen nagy örömmel mondják vala egymás- nak, menjünk az űr házába, most kezeiket össze- tévén hallgatnak, mert örökségüket idegenek bírják, nem hallgatják a te édes beszédedet, mert nincsen próféta közöttök. Reánk bocsátottad bűneinkért a mi ellenségeinket. Nincsen, aki szót tegyen mellettünk ; ha kiáltunk, senki akimegfeleljen. Irgalmas Isten, csak az maradt meg, hogy szemeinket reád függesztjük, a földről az ég felé fordulván panaszunkat atyjai kebledbe töltjük. E világ szemeteinek és söpredékének tartatunk, a te igazságodról való vallástételért utáltatunk és üldöztetünk. Arra jut naponként a dolog, hogy vagy a mennyei társaságnak meg kell tagadtatni, vagy a földi szenvedések keresztfája alá állanunk. Oda megyünk hát Uram, ha föl nem veszed ügyünket.«

A reformáció egyik nagy áldásáról.

Evangéliomi anyaszentegyházunk az elmúlt esztendőben nevezetes határidőhöz ért el. 1917. okt. 31-én volt négyszáz esztendeje annak, hogy a reformációnak nevezett nagyszerű szellemi mozgalom megkezdődött. Ezen esemény jubileumi évfordulóját az egész protestáns világ megünnepelte. Az ünnepléssel kapcsolatban nemcsak a dicső múlt emléke ujult fel a lelkekben, hanem szóba került az az áldás is, mely a reformációból fakadt s amelyet kétségbevonni nem lehet. Ez az áldás természetesen sokféle és sokoldalú. Hiszen a reforHARANQSZÖ.

máció nem egy egyszerű történeti esemény, hanem egy uj életnek kezdete. Minthogy pedig az élet szinte kimeríthetetlen gazdagságú, azért bőséges az a hatás is, amely a reformációból származott. A sokféle áldás közül ma egyet emelünk ki. azt, amelyik mindnyájunkra nézve közelfekvő s amelyet mégis, vagy talán épen azért nem is tekintünk áldásnak, hanem természetes, bennünket önként megillető valóságnak. Ez az áldás az igazi istentisztelet lényegének és jelentőségének ismerete, illetve az igazi istentisztelet gyakorlása. Erről fogunk tehát a következőkben röviden szólani.

Az Isten után való vágyódás minden ember szivében megvan Ez a vágyódás hozza létre azt a törekvést, hogy az ember az Istennel összeköttetésbe lépjen és vele valamiképen közösségbe jusson Isten nélkül ugyanis nem lehet élni. Az Istennel való összeköttetés megalkotása és a vele való közösség ápolása és fenntartása attól függ, hogy minek gondolja, vagy tudja az ember az Istent. A pogány valósok, sőt még a zsidó vallás keretében is az a felfogás uralkodott, hogy az Isten fenséges ur, haragos hatalom, szigorú, kérlelhetetlen biró. Ebből a felfogásból született meg és táplálkozott mind a pogányság, mind pedig a zsidóság körében az istentiszteletnek az a formája, amely lényegében nem egyéb, mint áldozás, az Isten kedvének, jóindulatának és hajlandóságának emeberi cselekedetekkel való megszerzése és biztosítása. A keresztyén- ség, Krisztus evangéliumának alapján, uj, igazi istenismeretre jutott el. Megtudta és megértette, hogy Isten lényegileg szeretet, akinek legszebb és legigazibb neve: atya, mennyei Az idők folyamán „azonban ez a/, ismeret elhomályosult Mennél inkább eltért a keresztyénség a Szt.-lrástól, annál inkább feledésbe merült az jsten igazi lényegének az ismerete is. A középkorban már ismét az a régi pogányos és zsidós felfogás uralkodott, amely az Istent hozzáférhetetlen urnák, büntető és bosszúálló, szigorú kérlelhetetlenséggel sújtó bírónak vallotta. Ebből azután önként következik, hogy az uj istentisztelet is áldozássá, érdemszerző emberi cselekedetté fajult. Az ember úgy próbálta Istenét szolgálni, hogy esetről-esetre különös cselekedeteket végzett amelyek felfogása a szent Isten előtt kedvesek voltak. E törekvésből kifolyólag a vallásos élet szolgaság és rabság volt, amivel együtt jár a meghunyászkodó félelem.

1918. október 6.

A reformáció jelentősége és érdeme ebben a tekintetben épen az, hogy a Szentiráshoz visszatérve, megtalálta újra Isten igaz lényegének ismeretét s ennek alapján megállapította és hirdette az igazi istentisztelet mibenlétét. Isten lényegileg szeretet, aki mindig és mindenben szeretetből cselekszik. Szeretetének bizonysága az egész mindenség. különösen pedig egyszülött fiúnak megváltóul való elküldése. De ha az igaz, akkor szó sem lehet arról, hogy az embernek kell Istent kiengesztelni, áldozatokkal, különös cselekedetekkel a maga számára megnyerni Hiszen nem mi szeretjük őt először, hanem ő szeretett először bennünket, aminek örökkévaló és megcáfolhatatlan bizonysága az a golgothai kereszt, amelyen mint áldozati oltáron az egyszülött, a szeretnek fia érettünk kínos halált halt. Épen azért áldozatra szükség nincsen. (Folyt, köv.) Balikó Lajos.

Isten ereje a Indalos küzdelemben. Az első keresztyének közül sokakat, vadállatok elé vetettek s inig ők küzdöttek és elvéreztek a porondon, a cirkuszi néző közönség tapsolt és tombolt a látványosságon.

Mikor egy Eelicitász nevű keresztyén nőt a börtönben elértek a szülés fájdalmai és az amúgy is megsanyargatott testet nagyon elgyötörték, azt kérdezte tőle az őr: Ha már most cserben hagy erőd, hogyan állsz meg a cirkusz porondján az oroszlánnál szemben ?

Felicitász igy felelt: Hogy én a szü'és nagy kínjait szenvedem, ez a természet, a test gyarlósága. De ott a cirkuszi küzdelemben nem a testem tart fenn; ott lesz valaki bennem, aki erős lesz az én testem helyett.

Hogyan szeretnék hazánkat felosztani?

Az orosz cári uralom megdöntése után az orosz békebarátok erősen sürgették kormányukat, hogy hozza nyilvánosságra azokat a titkos szerződéseket, amelyeket Oroszország szövetségeseivel a háború előtt kötött. Lett erre az angol és francia államférfiak közt nagy riadalom. Mindent elkövettek, hogy az orosz kormány a kívánságot ne teljesítse, mert azokból a szerződésekből valószínűleg az derült volna ki, hogyan osztozkodtak már előre maguk közt a mi és szövetségeseink kárára s hogyan készülődtek évtizedek óta a mi megrablá-