Harangszó, 1918
1918-09-08 / 24. szám
186 HARANQSZÓ. 1918. szeptember 8. Az igazságtalanság, a méltánytalanság, mások elnyomatása és nyomora; azélösdiek hencegése és pökhendisége; a rendnek lazulása ; a hitványak garázdálkodása nem váltja ki belőlünk azt a felháborodást, mint azelőtt. Alkalom több volna rá, kezünk mégis ritkábban szorul ökölbe. Alkalmunk több volna rá, markunkat mégis ritkábban nyitjuk adakozásra. A gonoszság elsokasodván, a szeretet sokakban meghidegült (Máté 24, 12). Helyet adunk szivünkben a hideg részvétlenségnek, s embertársainkat, az emberi egész fajt gonosznak Ítélve, nem tartjuk őket érdemesnek arra, hogy jót tegyünk velük, fáradjunk értük. Felhasználva a lélek jobb részének ezen ellankadását, aléltságát, akadnak olyanok, akik a faji és felekezeti torzsalkodás, villongás, gyülölség mérgét csepegtetik belénk s mikor pillanatokra eszünkhöz térünk kábultságunkból, azt látjuk, hogy megint több lett a konkoly. Várjunk-e még? Tárca. Zsuzsika és az édesapja. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. A kis anyátlan árva Zsuzsika édesapjára várakozott, mialatt pislogó mécses világítása mellett a kalendá- riomból olvasott egy bus történetet, amin aztán órákig elsirdogált. Éjfélre járt az idő, még sem került elő Benkő gazda. Zsuzsika már erősen birkózott az álommal, ragyogó sötét szeme le-lecsukódott. Mig végre felugrott ültéből s nyújtózkodott, majd pedig a lomhán ketyegő faliórára tekintett. — Jaj! döbbent meg Zsuzsika, — hisz már bezárták a korcsmát, még sem jön édesapám ! .. Basa, kelj fel, nézd meg édesapámat, merre van ? — szólt a hályha mellett szundikáló kutyára. Basa gyors szökelléssel felugrott szimatolva fülét hegyezte. S amint Zsuzsika ajtót nyitott neki, eliramodott hazulról a sötét éjszakába. Amíg nappal van, amig nappal van, amig nappal van, addig dolgozzunk, mert eljő az éjszaka amikor senki sem mun- kálkodhatik. Mi, akiket az Isten ezekbe az esztendőkbe állított bele, beleállitott olyan gabona learatásába, amely tele van gazzal, amelyben nehéz egyenes rendet vágni, amelyben a kasza sokszor elakad, sokszor kicsorbul, hamar eltompul, mi nem vonogathatjuk magunkat. Ez a mi nappalunk. A mi munkánk talán bajosabb, mint másoké volt. De csak a rest mondja, hogy oroszlán van az utcán s marad a házában. A derék neki gyürközik s vállalja a munkát minden bajával együtt. Várjunk-e még? Ne várjunk! Németh Károly. * S Boldog vallomás. Ambrus milánói püspök, a régi kereszténység egyik legnagyobb alakja azt mondta egyszer híveinek: »Úgy éltem közietek, hogy tovább is élhetnék szégyenkezés nélkül, de a haláltól sem félek, mert van kegyelmes Urunk.« Nem telt el tiz perc, Basa már otthon termett. Szűkülve forgólodott kis gazdasszonya előtt s indult visz- szafelé. :— Jaj, teremtőm, ismét baj van 1 Várj, Basa, én is megyek, — sietett Zsuzsika nagy aggodalommal a kutya után. A korcsma ellőtti árokban, jéghideg sárban fekve találta meg apját. S a hűséges kutya segítségével tudta csak nagy nehezen lábra állítani és haza vezetni. Záporként hullt a kis árva könnye, egész éjjel nem tudta szemét lehunyni. Másnap, mikor némileg kijózanodva föltápaszkodolt édesapja, bugyorba készítette ruháját, útra készült — Hová mégy édes kis leányom ? — kérdezte Benkő alázatos hangon leányától. Zsuzsika szeméből köny patakzott s köténykéjével elfödte arcát. — Hová mégy ?. . . Miért akarsz engemet itt hagyni, édes jó leányom ? 1 ismételte még érzékenyebb s alázatosabb hangon az apa. — Nem tudom, hová!... tán szolgálatba állok dajkának. . . vagy,. . . A keresztyén egyház és a bíráskodás. Irta: Bohár László. De a keresztyén papság előtérbe helyezkedésénél okvetlen szembe kell tűnnie annak, hogy bár úgyszólván az egész igazságszolgáltatást az egyház végzi, a halálbüntetések kimondásánál nem találjuk ott az egyházat. A kér. egyház kezdettől fogva ellene volt mindenféle halálbüntetésnek. S miután az állam még napjainkig sem engedett a halálbüntetésből, az egyház olykép mutatta ki régidőktől fogva a maga ellenkezését, hogy halálbünte-, tések kiszabásánál egyházi férfiú jelen nem lehetett. Ez a körülmény is nagy hatással volt a bíráskodás enyhülé-: sére, emberségesebbé tételére. S ami- j kor a mai kor felvilágosodottai, szociáldemokratái és másegyebei a halálbüntetés eltörlését hangoztatják, akkor voltaképpen az egyház régi malomkövére hajtják a vizet. Csakhogy persze ők ezt nem tudják, vagy nem is akarják tudni. Nagyon nehéz, nagyon különös és kissé furcsa szerep jutott az egyháznak az úgynevezett istenítéleteknél. As istenítéletet olyankor rendelte el a bíróság, mikor az igazságot nem tudta kideríteni, mikor nem tudta eldönteni, hogy a két fél közül a vagy a jó Istenhez megyek, hogy megkérdezem tőle, hová lett, merre' tűnt el az én józan, szorgalmas, munkás jó apám ?! — borult Zsuzsika zokogással az ágyra. — Jaj, jaj, de fáj az én vén, bűnös szivem ! — roskadt le megtörtén, összezsugorodva Benkő gazda egy székre . . — Ne hagyd el, édes jó leányom, a vén bűnös apádat! Mi lenne belőlem, ha te is elhagynál . . Meglásd, nem megyek el többé a sátán tanyájára . . Itthon maradok ezután, dolgozom, mint más tisztességes ember. . . Te pedig főzzél valamit számunkra, édes jó leányom. Csakugyan mnnkához készült, de haj, nem tudta hirtelenében, hogy mihez fogjon ? Marháit s földjeinek nagyobb részét már eladta, elitta. Elnyelte mindet a pálinka. Leányát is hiába biztatta az ebédfözésre. Nem volt semmi a háznál; sem liszt, sem zsir, sem más egyébb, amiből bármi sovány ebédet lehetett volna készi- } teni. — Ne busulj, ne sírj gyöngyöm leányom, majd máskép lesz ezután!
