Harangszó, 1918
1918-07-14 / 20. szám
1918. julius 14. HARANGSZÓ. 157. A háború és a politikai élet eseményei. Sok minden fáj, mikor ma az olaszországi visszavonulásra gondolunk. Bánt bennünket a hiúság, hogy nem tudtunk elbánni oly játszva azzal az áruló taliánnal, mint azt hittük. Legégetőbben fáj azonban a százezer körüli jó vitéznek, köztük sok magyar testvérünknek veszte. De a fájdalom porba le nem sújt, kishitüve nem tesz minket; ezer év óta ilyen s még nagyobb csapások súlya alatt fejlődött, növekedett a mi kiválasztot nemzetünk. Megmutatjuk, nemcsak hogy kétségbe nem esünk a csatatér komor hirén, melyen egy sajnálatos politikai sztrájk még zordabbá tett, hane.n teljes tudatában a komoly időknek honfiúi kötelességünknek az egész vonalon eleget teszünk A mi az egyes frontokat illeti délen úgy látszik most az olaszok mennek át egy álta'ános offenzivába. A harc úgy a Piave torkolatánál, mint Monte Solardo területén mintkét részről elkeseredett. A Hétközség fensikján és a tiroli fronton a jelzett élénk tüzérségi tevékenység után közelharc várható. Nyugaton, mig a németek egyfelől az összes harctereken Ypern, Hamel, Avre Aisne körül derekasan állják ségem és gyermekeim régen elfeledtek, nincs már nekem otthonom. Szemjonowits Makar nem kelt föl; homlokával a földet verte s egyre könyörgött: — Dimitrijewits Iwán bocsáss meg ! Amikor megkorbácsoltak, nem éreztem olyan kint, mint most mikor itt reád nézek . . És te megszántál engem . Nem jelentettél föl! Bocsáss meg a Krisztus szerelmére ! Bocsáss meg nekem átkozott gonosztevőnek ! És fölzokogott. Midőn Akszjonow a zokogását hallotta, ő maga is elkezdett sirni s azt mondta: — Az Isten meg fog bocsátani neked; talán én tízszer rosszabb vagyok náladnál. S egyszerre oly könnyebbséget érzett a szivén; nem vágyakozott többé az otthon után. Nem kívánt már a börtönből szabadulni; csak az utolsó órára gondolt Szemjonowits Makar nem hallgatott Akszjonowra ; megvallotta bűnét. Mire azonban a fölmentő bírói végzés megérkezett, hogy szabad, — Aksz- I jonow már halott volt. az ellenség támadássit, addig másfelől mint hírlik újabb offenzivára készülnék. Miként nálunk, úgy Oroszországban az antánt erősen keveri a kártyákat. Ma már világos hogy az ottani ellenforradalom szitója az antánt. Mint a Temps pétervári jelentése hírül adja, az orosz kormány el van határozva, hogy Németország segítségét kéri, ha az antánt tovább is folytatja vakmerő manővereit az országban. Azoknak a hirtelen felroppant békehíreknek, amelyeket Svájcból bocsáj- tottak világgá, semmi komoly alapjuk nincsen. A spanyol király, mint utólag kiderült nem békeajánlattal étkezett Parisba hanem hogy olt műtétnek vesse alá magát az egyik szanatóriumban. Magyarországon a szervezett munkásság pártvezetősége az elmúlt napokban, mint tudjuk általános strájkot rendezett az országban. Súlyt helyezünk mi is annak megállapítására hogy ezt a strájkot a munkásság túlnyomó része nem helyeselte. Mérhetetlen kára van ebből a strájkból a munkásságnak, az országnak egyaránt. Hogy az ellenség micsoda eszközökkel dolgozik kémei által nálunk ennek fényes bizonyítéka, hogy nem riad vissza attól sem, hogy aláássa a királyi család tagjainak tekintélyét és országszerte nagy népszerűségét külömböző rágalmak terjesztésével. Mi szentül megvagyunk győződve, nincsen magyar ember, akit csak egy percre is megtéveszthetne az ellenségnek eme galárd aknamunkája. A magyar képviselőházban a választójogot tárgyalják. Ne légy büszke / Mikor a török szultán a templomba megy, az ajtóban egy pillanatra megáll s a lépcső alatt öt testörségi tiszt ötször hangosan kiáltja: „ Szultán, szultán, ne légy büszke, az Isten nálad is nagyobb Ur!“ Ziegenbalg Bertalan, az első evangélikus misszionárius élete. (1683—1719.) Irta : Br. Podmaniczky Pál. IV. A kit sze.et az Ur, megdorgálja. (Zsid. 12, 6.) Ziegenbalg és társa attól az órától I kezdve, hogy partra szálltak Tamul- ' országban, tapasztalták, hogy bizonyos emberek számára nem kedves jövevények. Ezt elég világosan tudtukra adta Hassius, a várparancsnok, mindjárt az első találkozás alkalmával. Ugyanekkor azt is észre lehetett venni, hogy a dán papok is egy húron pen- dülnek vele. Hamarosan akadt egy harmadik szövetséges is: a tranke- bári katholikus páter. Hogy a várparancsnokot mi nyugtalanította, azl megsejtsettük már akkor, amikor a királyi levél olvasása közben megfigyeltük. Attól félt, hogy korlátlan, ellenőrizetlen kormányzásának napjai vannak leáldozóban. A dán papok is ilyesfélétől féltek. Nekik, a kik nem voltak éppen valami hűséges pásztorai a reájuk bízott nyájnak, különben is kellemetlen volt a jövevények lelkipásztori buzgósága, hiszen arra emlékeztette őket, mit mulasztottak s mit mulasztanak. Legközelebbről érintette azonban a missziónárisok működése a katholikus páter érdekeit. Eddig az ő dolga a maga véleménye és ízlése szerint édesen és szép rendben folyt. Barátságos megegyezés következtében az ő gyülekezetét szaporították a rabszolgák, portugizek és a megesett tamul nők gyermekei. Nem igen volt tehát igen sok gondja rá, hogy gyülekezete növekedjek. A gyülekezet lelki gondozásával meg nem törődött. Arra nem is gondolt, hogy meg kellene tanulnia a tamul nyelvet. Mindjárt az első hetekben látta, hogy a misszionáriusok veszedelmes vetély- társai lesznek Gyanúja egyre erősebb, egyre alaposabb lett. A misszionári- sok, akik tanulták s egyre jobban beszélték a nép nyelvét, könnyebben hozzáférkőzhettek a néphez mint ő. Az is megtörtént, még pedig egyre gyakrabban, hogy névszerint katholikus portugizok es benszülöttek is fölkeresték a misszionáriusokat, hallgatták tanításukat s bizalommal hozzájuk csatlakoztak. A gyanakvás azonban csakhamar fölháborodásban tört ki, amikor a misszionáriusok azt követelték, hogy az evangélikus gazdák hozzájuk küldjék rabszolgáikat oktatás végett s ezek gyermekeit ők keresztelhessék meg. Ilyen módon a páter egyre jobb barátságba jutott a vár- parancsnokkal és a dán papokkal. Ha ugyan barátságnak lehet nevezni azt a szövetséget, melynek indító oka irigység, féltékenység, áskálódás. Megkezdődtek az ellenséges támadások, tőrvetések, rágalmazások s a szegény misszionáriusok nem egy nehéz órát éltek át. Ezekben a borús időkben nagy csapás érte őket. 1708 aug. 1-én
