Harangszó, 1918

1918-07-14 / 20. szám

156.

HARANGSZÓ.

1918. julius 14.

Méreg. Cirus perzsa királynak gyermekkorában egy serleg szeszes italt nyújtott a nagyapja, Astiages.

— Kóstold meg előbb, — figyelmeztette nagyapja — nincs-e benne méreg.

‘ — Nem kóstolom meg, — felelt Cirus

anélkül is tudom, hogy méreg van benne. Láttam a múltkor, mikor ittatok. Mekkora lármát csaptatok! Hogy kiabáltatok! Mig az asztalnál ültetek, hetvenkedtetek az erőtökkel, de mikor fölkeltetek, egyitek sem bírt megállani. Egyitek sem tudta: kicsoda. Te nem tudtad, hogy király vagy, azok meg nem tudták, hogy alattvalók.

Deli Józsefné.

A hideg, kövér esőcseppek hatod- napja hullottak alá rendületlenül az égből. A > Harangszó« legközelebbi számának összeállításán tűnődvén, amint az ablakon kinézegettem s a kert alatt fodros hullámokban tova hömpölygő Rábán akadt meg szomorú tekintetem: lelkem valahol ott járt már a megáradt Piáve partján, ahol a zajló olasz hullámok csak a közel múltban annyi derék megfáradt magyarnak tetemét ölelték hideg keblükre. S mig könnybe lábbadt szemekkel elsirattam őket, a hideg, kövér esőcseppek pedig csak tovább hullottak alá e gyászos földre, siratván a magyar hősöket, önkénytelenül felsóhajtottam : Uram, Isten mi lesz velünk, mit eszünk, mit iszunk, mivel ráhászkodunk ? az aratásnak ideje eljött, de elvész a mező aratása (Joel)

— Nekem semmi okom sincs már, hogy innen távozzam; megölni pedig nem ölhetsz meg, mert már úgyis régen megöltél. Hogy följelentlek-é, vagy nem. magam se tudom. Amint az Isten sugallja, úgy lesz !

Másnap mikor a rabokat munkára vitték, a katonák észrevették az elszórt földet. Átvizsgálták a börtönt s megtalálták a nyílást a fal alatt. A fogházfelügyelőség nyomozást indított; kikérdezték az összes fegyen- ceket, hogy ki ásta a nyílást. Egyik sem akart tudni róla. Akik be voltak is avatva a dologba, nem jelentették föl Szemjonovits Makart, mert tudták, hogy ezért félholtra korbácsolnák. Ekkor a felügyelő Akszjonowhoz fordult. Tudta, hogy Akszjonow becsületes ember és igy szólt hozzá:

— Öreg, valid meg őszintén az Istenre, ki tette?

Szemjonowits Makar úgy állt ott, mintha semmi sem történt volna ; a fogházfelügyelőre nézett s egy tekintetet sem vetett Akszjonowra. A keze és ajka remegett Akszjonownak, sokáig nem tudott szóhoz jutni Azt gondolta magában : elhallgassam az

ha az aratásnak rendelt heteit nem őrződ meg a mi számunkra: amikor hirtelen kopogtatnak s a postás lép be a szobába, ajánlott levelet hoz Vönöckről. Megijedtem. Szentül meg voltam győződve, hogy a mi kedves esperesünk, a nyomdabizottság fáradhatatlan elnöke ismét erős dorgató- riummal közeledik felém, baj van 1 Bizonyosan az a szedő megint valamelyik jókedvű adakozónak kitekerte a nevét, amit én nem vettem észre, vagy hogy valamit ismételten elfelejtettünk, valamit nem jól csináltunk. Remegő kézzel bontottam fel azért a levelet, de amint olvasom könybe lábbadt ismét csak a két szemem : »ime egy egyszerű asszonv házról-házra jár Celldömölkön gyűjteni a nyomdára és az eredmény meglepő. Azon kívánságának adott kifejezést, hogy az általa gyűjtött adományokból celldömölki ev. eyyház részére részvények jegyeztessenek, mivel az egyházközség pénztárából ma nem telik ilyesmire «

És mire bent a szobámban elolvastam a levelet odakint az esőcseppek alabb hagytak, a távolban derengett az ég alja, világosodni kezdett; valahol a hegyek megett kisütött a nap.

De helyettem tovább most már hadd beszéljen a gvüjtő iv :

Deli Józsifné önszántából minden fel kérés nélkül gyűjtötte a felállítandó ev

igazságot, — miért bocsássam meg neki, hogy az életemet tönkre tette? Bűnhődjék a szenvedéseimért! De ha följelentem, természetesen félholtra korbácsoljak. Mit segit az rajtam? És ha mégis alaptalanul gyanakodnám reá ?

Még egyszer szólt hozzá a felügyelő :

— No öreg, csak ki az igazsággal: ki ásta alá a falat?

Akszjonow lopva Szemjonowits Makkara pillantott s felelt:

— Nem mondhatom meg, tekintetes uram; Isten látja a telkemet, nem mondhatom meg. Tegyen velem ; amit akar, — hatalmában áll.

Bármint biztatta, faggatta a fogházfelügyelő, Akszjonow nem szólt többet semmit. így nem tudódott ki, hogy ki vájta az üreget.

Rá következő este, mikor Akszjonow a padágyán feküdt s már éppen szundikált, észrevette, hogy valaki hozzájött és a lábaihoz ült. A sötétben is fölismerte Makart.

— Mit akarsz tőlem ? — fordult hozzá. Mit keresel itt?

nyomdára a kövelkezők adományokat :l Szabó Károlyné és Szarka János 2—2 rész-^ vényre 50—50 K, Kocsi Lajos, Pető Fe-1 rehené, Kovács Kálmánné 15 — 15 K, Delit Józsefné, Szabó Mihály, Döbröntei József,! Dénes Istvánná 10—10 K, Kis Pálné, özv.j Kovács Péterné, Darabos Józsefné, özv. Mód Istvánná, Bagics Lajos ö—6 K, Szarka Imrené, Stern József, Tömböly Gyula, Lu-j kács Józsefné, Bernáth János, özv. Németh Samuelné, özv. Szakács Józsefné, Németh Istvánná, Smidelius Andrásné, Smidelius Sandorné, Bagarus Jánosné, Szőke Lász- lóné, Horváth Józséfné, Smidelius Pál, Koppányi Károlyné, Smidelius Pálné, László József, Németh Jánosné 5—5 K, Horváth Józsefné, özv. Benkő Pálné, Németh Lász- lóné. Tulok Sándorné, Józsa Imréné, 4—4 K, Zaborszky Kálmánné 3 K, Weltlinger Győzöné, Steiner Lajosné, Somogyi Sándorné, Németh Sándorné, Kuthi józsefné^ Szász Károly, Biró Sándorné, özv. Zá-T borszky Józsefné 2 2 K, Schwarz Sámu- elné 1 K, Deli Józsefné összes gyűjtése: 1 345 korona. 1

Deli Józsefné, jó asszony, áldja meg a jó Isten, mikor nem is látja, mikor nem is várja. c. G

A koldus gyermek fogadalma. Skót-1

ország legnagyobb városában Glasgowban | egy Quarrer nevű koldus gyermek koldulás fi közben megfogadta, hogy ha Is en meg- j- segiti, gondoskodik az árva gyermekekről, j] hogy ne keljen nekik igy koldulniok. Ettől kezdve mindig erre gondolt, ez,ért imádkozott s ezt tette élete céljává. Isten segítségével meg is alapította az árvák városát, ahol ezerkétszáznál több árvát nevelnek és tanítanak mindaddig, mig csak maguk meg nem tudják a kenyerüket keresni. t így lett az apátián árva az árvák atyjává

Szemjonowits hallgatott. Akszjonow jj fölemelkedett és ismét mondta:

— Mit akarsz ? Menj innen, mert u külömben az őrséget hivom?

Szemjonowits Makar közel hajolt j Akszjonowhoz és úgy suttogta:

— Dimitrijewits Iwan, bocsáss :] meg nekem !

— Mit bocsássák meg? — kérdezte Akszjonow.

— Azt a kereskedőt én gyilkoltam j meg s én dugtam a táskádba a kést. I Téged is meg akartalak ölni, de az ,;j udvaron zajt. hallottam, a kést gyor- j San az utizsákodba rejtettem és ki- ,1 másztam az ablakon.

Akszjonow nem válaszol ; nem tudta, mit szóljon. Szemjonowits Ma- L kar a pádhoz csúszott, letérdelt a földre s úgy mondta :

— Dimitrijewits Iwan, bocsáss meg; y bocsáss meg az Isten szerelmére! | Magam fogom följelenteni magamat, hogy a kereskedőnek én vagyok a gyilkosa. Téged aztán szabadon eresz- i| tenek és haza mehetsz.

— Könnyű ezt mondani, — szólt Akszjonow, de nehéz volt a szenve- v désem ! Hova menjek most ? A fele- 9