Harangszó, 1918
1918-05-19 / 16. szám
122. HARANÖSZÓ 1918. május 19. Pünkösd ünnepén. Amikor a virágos tavasz már-már ölelkezik a nyárral, az istenadta szép természethez, az áldott anyaföldhöz kötött reményeink pedig majdhogy valóra nem válnak, köszönt bennünket mindenkor piros pünkösd, a szentlélek kiáradásának, a keresztyén anyaszent- egyház megalakulásának emlékünnepe. Az a nap, amikor a tanítványok betelvén szentlélekkel, égi tűzzel, elsőbben tettek bátran vallást Krisztus Jézusról; az a nap, amikor a pünkösdi tűz meggyujtván a sziveket, a hívek serege egy akarattal oda állott Krisztus zászlaja alá; az a nap, amikor oly fenségesen beteljesült Isten ígérete: kitöltőm az én lelkemet minden testre, hogy megelevenedjenek. Pünkösd ünnepe, a keresztyén főünnepek koronája köszönt bennünket, melynek eljövetelekor ezúttal is az a szent reménység dagasztja keblünket, hogy az Isten ígérete a mi evangélikus anyaszentegyházunkkan is mihamar beteljesedik : És adok nektek uj szivet és uj lelket adok belétek és elveszem a kő szivet a ti testetekből és adok nektek hús szivet. És az én lelkemet adom belétek és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És mi azért szivünk egész melegével köszöntjük a ránk virradt szép ünnepet, pünkösd ünnepét. Örvendező lélekkel mondunk hálát az Isten kegyelmének, hogy megérnünk engedte, mert hisszük, szentül megvagyunk győződve róla, hogy ennek az ünnepnek eljöttével ismét csak közelebb jutottunk egy lépéssel ahhoz a boldog időhöz, amikor evangélikus anya- szentegyházunknak is minden egyes tagja kivétel nélkül birtokában lesz a szentiéleknek, az Isten lelkének ; egy értelemmel, egy akarattal öntudatra ébred, általmenvén a tűzkeresztségen, szól, tesz, cselekszik, úgy ahogy azt a lélek mondja, amint az anyaszent- egyház érdeke parancsolja s igy a mustármag egyházunk életében újból terebélyes fává szőkéi, uj tavasz fakad számunkra, melyből csak áldás, boldogság, örök élet árad Krisztus anya- szentegyházára és a hazára. Hisszük, hogy nem vagyunk már messze attól a naptól, amikor a szentlélek birtokában evangéliumi hitünknek arany igazságai egyházunk minden egyes tagjának a vérébe mentek át; egyházunk fáján nem lesznek többé száraz ágak, nem lesz | többé senki, aki csak a keresztelési anyakönyvben, a gyülekezeti tagok névsorában foglal helyet, egyébként pedig az egyháznak hasznavehetetlen tagja, aki az egyházi a nézve régen megholt. De igen is mindenki tehetségének legjavát állítja oda az egyház szolgálatába, mindenki készséggel enged Krisztus hivó szavának s a lélek egész buzgóságával követi azokat, kik mint az egyház vezérei az egyház fejének, az örökké élő Krisztusnak szellemében a közegyház boldogulásán munkálkodnak. Hogy mirajtunk, magyarhoni evangélikus anyaszentegyházunkon is mi hamar beteljesedjék tehát Isten felséges ígérete: kitöltőm az én lelkemet minden testre, hogy megelevenedjenek, legyen ez a pünkösdi ünnepek alkalmából a mi legszebb pünkösdi kívánságunk, a mi őszinte óhajtásunk a mi forró imádságunk. Czipott Géza. A román békeszerződés. Bukarest melletti Cotroceni kastélyban aláírták a központi hatalmaknak Romániával való békeszerződését és vonalunkon a hadiállapotból a béke állapotába való átmenet. A szerződés nem az annexió és hadikárpótlásnélküli béke elvei alapján jött létre, mert saját érdekeinket kénytelenek voltunk a legmesszebbmenő védelemben részesíteni. Románia megtériti a károkat amelyeket a román betörés erdélybe okozott és szabad utat biztosit a monarchia Tárca. Lakásom a harcmező. Pirosra csókolta arcomat a szél : Szobámon keresztül vigszabadon száll. Hisz a menyezete a csillagos ég, A lámpásom rajta : rezgő holdsugár. Tágas a lakásom, megférünk benne: Tulnan az ellenség, itt a jó barát . Küldhetünk egymásnak, ha kedvünk tartja: ,,Jó reggelt“ és este — „jó éjszakát.“ Az én lakásomban hangos az élet Ki nem fogy belőle a sok muzsikálás, Golyóropogásba, fütynótájába Bele-belebödül a gránátrobbanás. Odahaza, messze, kicsiny a szobám. Hányszor beférne ebbe a lakásba, Mégis Istenem, mért könnyes a szemem Valahányszor innen gondolok rája? PETRÓCZY MIHÁLY. A mai kor egyik legnagyobb természettudósa, Bölsche Vilmos a vallásosságról : „Ha kívánhatnék valamit, azt kívánnám, hogy a mai emberiség együtt véve ezerszer vallásosabb legyen, mint amilyen. Vallásos a legforróbb vágyódás értelmében, az „én nem bocsátlak el, mig meg nem áldasz“ értelmében-“ Mihály, az én hii legényem. Irta : Koritsánszky Ottó. Harctér, 918. Mint az orgona sipok, úgy festett egymás mellett az az öt legény, akit a sor elé állítottak. Hórihorgas volt az egyik. Elég »tekintélyes« a másik, ha a tekintélyt a pocak terjedelmével mérjük. A többi három sem maradt el mellette. Könnyű volt akkor még : nem a fogyasztó közönség, meg a termés és levágásra kerülő állatmeny- nyiség, még mi egymás arányában táplálkoztunk akkor, hanem a gyomor befogadó képessége szerint. Mégis mindig maradt még a tálban. Nos, hát abban a jó világban volt ez még, amikor a mai cudar állapot még csak csirájában volt meg. Sok véráztatta, sok emberélet s emberi gonoszság árán jutott aztán odáig, ahol ma van, hogy a józan észnek meg kellett teremteni még a táplálkozásban is a megszokott mértéket, hogy ne csak fegyverrel, régi hires hősiességgel, magyar virtussal, dicsőséggel győzzük le az ellent, hanem ésszel, önmeg1 tartózkodásban, lemondásban rejlő erővel is. Az öt fiút arra szemelték ki, hogy J tiszti legény lesz. Nekem menten egy köpcös, élénk szemű, napbarnitotta fiú tetszett meg. De rám csak későn került a sor, hogy választhassak. Jóformán akkor, amikor már csak a megmaradt »egy közül« választhattam. Azt’ hogy, hogy nem, ép az maradt meg, akit legelsőbben is szemügyre vettem. Nagy volt hát az örömöm . . — Hogy hívnak fiam ? — Alássan jelentem a hadnagy urnák — B. Mihálynak. — Hát kedvvel lennél-e a legényem ? Talán nézésemből olvasta ki, hogy emberséges ember vagyok. Talán egyéb súgta meg neki a sejtést, hogy jó lesz emellett a nem éppen gyerekember mellett legénynek lenni, mint ahogyan én úgy véltem, hogy derék, szorgalmas jóigyekezetü s olyan fiú, aki előlegezett bizalmamat meg fogja becsülni. Nem tudom, hogyan volt, de — ma három év múltán megállapíthatom, hogy nem csalódtunk. Sem
