Harangszó, 1918

1918-04-21 / 14. szám

1918 április 21.

HARANGSZÖ.

107.

Jatokat fogalmaznak, a melyek már egy hajszállal sem függenek össze az 1 állameszmével, nem találnak egy szót sem oly cseh csapatok megrovására, a melyek gazul saját hazájuk és bajtársaik ellen harcolnak, a magyar államból részeket akarnak kiszakitani, az immunitás védelme alatt beszédeiket tartanak, a melyeket nem lehet ^másként érteni, mint az ellenséges ^külföldhöz való fölszólitást a harc ’‘folytatására, hogy támogassák saját ri politikai törekvésüket és újból és uj- cí ból fölkeltik a haldokló háborús tébolyt 'Londonban, Rómában és Párisban.

A nyomorult, szánalmas Maszarik a nem áll egyedül a maga nemében.

I Vannak Maszarykok a monarkia ha- j tárain belül is. E szomorú esetekről B sokkal szívesebben szólottám volna a b delegációkban, de mint emlitettem, a j bizottságoknak mostani egybehivása I lehetetlennek bizonyult és nem vár- I hatok. A legközelebbi napokban vissza í kell mennem Romániába a békét be- 1 fejezni és ama lassú folyamat mellett, a melyet eddig a béketárgyalások I vettek, nem tudom meddig kell távol- ; maradnom. A nyilvánosság azonban, i a mely a háború becsületes befeje- V zése után sóvárog, tudja meg. hogy i mi hosszabbítja meg mindenekelőtt a (háborút.

Nem teszek általánosságban vádat.

£ Tudom, hogy a cseh nép egészében »- ’ —— — -=

— Még csak egy tábla van hátra, ÍTekintetes Uram. Reméljük, hogy a lijövő szombatra az utolsó kéve is [ kepébe jut.

— Jól van, Mihály. Így hát felelj ségem szombaton vár bennetek végző

Í

gebédre.

A főbíró ezután tovább ment, megnézte még a béresek által egy másik táblán már megkezdett tarlószántást, majd a legelésző gulyát s végül a legelő szélén álló terebélyes hársfa árnyékában megpihent. E közben a íh közeli országúiról hangzó ének vonja ( magára figyelmét. Egy 13 — 14 éves I t fiú jött ezen hangosan dalolva s e i mellett két mankóval gólyázva, ame- y lyeket magasba hajigáit, úgy hogy a l? második mankó az elsőt a levegőben P pontosan megütötte.

|j E játékát figyelve önkéntelen mo- E solygott s megjegyzé : »Ügyes fickó.«

* De hogyan jutott a mankókhoz?

A pihenés után ismét kocsira ült ki s egy düllőuton hazafelé indult. Outi hon közölte nejével az aratási munka r- előre haladását s az arató gazda lí jelentését, hogy szombatra végeznek. Ili így hát anyjuk, szombaton lesznek az

lojálisán és osztrákul gondolkodik, tudom, hogy vannak cseh vezérek, a kiknek osztrák hazafiassága tiszta és világos. Vádat teszek azonban ama vezérek ellen, akik az antant győzelme utján óhajtják a háború befejezését és céljuk elérését. Ezeket a nehézségeket is le fogjuk győzni, egész biztosan. Akik azonban úgy tesznek, borzalmas felelősséget vesznek magukra, ők az okai annak, hogy fiaink további ezrei elesnek, hogy a nyomorúság tovább tart és a háború elhúzódik. Nem ijeszti-e őket ez a felelősség? Mit fognak szólani a német, a magyar anyák majd, ha a béke után e férfiak a háború meghosszabbító tevékenysége az egész világ előtt ismeretessé válik. Tovább megyek. Nem kell németekre és magyarokra utalnom. Mondottam már, a népek maguk, a melyeket ezek az urak képviselnek, nem gondolkoznak úgy, mint ők. Csehországot pontosan ismerem Tudok külömbséget tenni a cseh nép és annak bizonyos vezére között. A cseh nép, a cseh anyák nem gondolkodnak úgy, mint ezek a férfiak.

Az anya, a ki fiáért, az asszony, a ki férjéért aggódik, nemzetközi, és ugyanaz a monarkia valamennyi népénél. A háborús nyomor leköt minden népet. Valamennyien akarják, hogy a háború véget érjen, de elcsábítják, félrevezetik őket, nem látják,

aratók vendégeink ; jó kedvvel gyűjtik a szép termést, amilyen tiz év óta nem volt. Öröm nézni a kepék hosszú sorait s a kalászokban az acélos, piros búzát. A régi jó magyar szokást követve áldomással ünnepeljük ezen mindnyájunkra nézve örvendetes eseménynek, a jó aratásnak minden baj nélkül befejezését. Gondoskodván róla, hogy itt legyen a végzőn a falu bandája is. Hadd kisérje muzsika is az áldomást. Hadd felejtsék a munkások zeneszó mellett a verejtékezést. A fiatalság egy pár óráig táncolhat is.

A férj s neje tovább beszélgettek a folyosón. E közben belép az udvaron ruhát poroló huszár s jelenti, | hogy egy béna kolduló fiú könyörög adományért.

— Ajtónk a koldus előtt sincs bezárva — szól a háziúr. — Hadd : jöjiön a fiú.

A következő percben egy fiú támolyog be két mankón keserves arccal, mintha minden mozdulatnál megújuló kegyetlen fájdalmak gyötörnék. Ruhája szakadozott, haja fésületlen, borzas; lábai szennyes vászondarabokkal vannak bekötözve.

hogy képviselőik közül egyesek azok, a kik a háborút és szenvedéseit rendszeresen meghosszabbitják. Sajnálom, hogy a viszonyok oly ritkán engedik meg, hogy a választott népképviselőkhöz szólhassak. Gonosz dolog egy külügyminiszterre, ha hivatali teendői öt a mostani időben kényszerítik, hogy hosszasan a külföldön éljen, de nekem ott a helyem, a hol a békéket kötik. Talán ha többet élhetnék a belföldön, az államhoz hü pártok segítségével — hála Istennek vannak ilyenek — eredményesebben szállhatnék szembe ama törekvésekkel.

De apellálok mindazokhoz, a kik a háború mielőbbi becsületes befejezését akarják, hogy fogjanak össze és közösen folytassák a harcot a hazaárulás ellen Senki sem állítja, hogy az osztrák alkotmány nem volna alkalmas a javításra s az osztrák kormány szívesen kész a többi illetékes tényezővel együttesen hozzálátni és revideálni, de azok, a kik az antant győzelmét remélik, hogy azzal politikai céljaikat realizálják, hazaárulást követnek el és ez a hazaárulás méreg az állam ereiben és az utolsó háború meghosszabbító reménységet alkotja ellenségeinknek. Ha ezt a mérget kivesszük, akkor az általános, becsületes béke közelebb van, semmint a nagy nyilványosság sejti. Apellálok mindenkihez, apellálok mindeA folyosón fájdalmas hangon szólal meg:

— Szerencsés jó napot kívánok. Egy szegény nyomorék könyörög segítségért.

A háziúr amint reá tekintett, azonnal bizonyos volt előtte, hogy a szabadban vígan gólyázott fiú tesz nála látogatást szenvedő, béna alakban.

— Jöjj közelebb, fiam — szólt a főbiró — szelíden s kérdi: mi baj van a lábaiddal ?

— Kérem Tekintetes Ur — válaszol nyögdécselve a kérdezett — már két esztendeje, hogy egy kutya megmart. Lábaimon a sebek most sem gyógyultak meg.

— És nem mutattad meg doktornak a veszedelmes sebeket?

— Elsőször a javasasszony kötözte a falunkban, de az orvossága nem használt. Azután doktorhoz mentem, aki mikor megvizsgált, azt mondta, hogy elkéstem, már nem lehet segíteni.

— Ej, ej, szegény fiú, nagyon sajnálatra méltó a te nyomorúságod. — Szemeidből látom, hogy megvolna