Harangszó, 1917

1917-12-25 / 35. szám

1917. december 25. HARANQSZÓ. 285. Hanem most csak gyorsan. Kiro­han a külső szobába. Nyitja az ajtót, de nem enged. Neki feszíti a vállát, teljes erejével nyomja, döngeti, de a vizáradat embererőnél hatalmasabb súllyal lezárja azt. Elhül benne a vér. Szemei tűzben égnek, szája tajtékzik a félelemtől. Újra próbálkozik, nekifesziti vállait az ajtónak. Megrecseg a deszka, de a viznyomásával nem bir. Berohan a belső szobába. Érthetetlen, össze­függéstelen szavakat kiáltott. Arra gondol, hogy eloltja a kanócot, azu­tán jöjjön, ami jön. De a kanóc szik­rázva ég s tüzes csillagok pattognak ki kígyózó sárga testéből. Lábai meg­tagadják a szolgálatot. Eszelősen me­red maga elé, előre görnyesztett test­tel nézi rettenetes végzetét, azután hirtelen szivéhez kap s borzasztó zuhanással odaomlik a földre A következő pillanatban rettenetes robbanás szétveti az egész házat. Mintha ég és föld összeszakadna, megrendül a föld, csattog az ég, meg­rázkódik a levegő. Hatalmas földtöl­csérek emelkednek az izó pokol bor­zalmából, tövestől kiszakított fák, tégla, kő és deszkadarabok repülnek szer­teszét. Lángnyelvek csapnak ki a ro­mokból s fekete füstfelhő gomolyog szerteszét. Az össz dőlt omladék égő és izzó maradványai közt sisteregve rohan végig a zugó patak s egy-egy Vigasztalóbbb helyzetben találtam a másik beteget. Körülbelül 35 éves férfi, akin a tüdővész nyomai erősen meglátszanak. Örömmel hallgatta ka­rácsony történetét, megcsillant a szeme, amikor magának vallhatta az átadott ujtestamentomot: neki is volt ilyen régen, de német A magyart is meg­érti mái jól, mert sok helyen meg­fordult, de most már lejárt napja, betegsége miatt nem folytathatja mes­terségét, gyógyulásra pedig nincs már semmi remény. Édesanyja vallásosan nevelte, de igy is nehéz volt a súlyos betegséget hordozni. Ezentúl könnyebb lesz a teher, mert arra tekint, aki mindnyájunk keiesztjét, bűnét magára vette, az Ur Jézusra. A szentkönyv pedig vigasztalója lesz, mig az elő­készület iskolájából a szebb hazába el nem költözhet. Harmadik betegünk felöl hasztalan tudakozódtunk. Nem ismerte senki. Csak egy zömök, egészséges formájú ember emlékezett rá, hogy már egy hete eltávozott közülök. Azután bő- beszédüen adta elő, hogy ő is refor­mátus — megtévesztette őt az, hogy a harangozó református — és szeret deszkadarabot, leszakított butorrészt sodor magával. Mielőtt a földi igazságszolgáltatás ítélhetett volna, az Isten Ítélt. Grün- hut szétszaggatott holttestét megta­lálták a romok alatt. Különös vélet­len folytán a bankóprés legfontosabb része is épen maradt, úgyhogy ez is tanúskodott a halott Grünbut bűnös­sége mellett. Vajda Iván mérnököt délután ta­lálták meg a hegyekben. Oláh pa­rasztnak öltözve, rejtett hegyi utakon szökött Románia felé. Éppen most érkeznek Qrünhuték házához. Mikor a szuronyos csendő­rök a hátrakötött kezű fiatal embert bevezetik a feldúlt szobába, a függö- nyös üveg-ajtó mögött hangosabbá válik a sikongatás. De Lonci jajga­tásából egy kemény szó is kisikit: átkozott! . átkozott! A vizsgálat különben kiderítette, hogy Vajda Iván mérnök a bankó­gyártáson kívül kémkedéssel is fog­lalkozott. Lakásán sok titkos térképet, felvételeket, rajzokat és jegyzeteket találtak Az Isten keze még egy büntetést mért a Grünhut családra A vizsgáló­bíró este áthivatta Sárosy Lászlót, hogy néhány részlet kérdésre nézve felvilágosítást nyerjen tőle. Mikor a kihallgatás véget ér, Sárosy odalép az asztalhoz: is templomba járni. Én erre biztattam, hogy holnapután eljön K--ról a ref lelkész, el ne mulassza az ünnepet. Erre arról kezdett beszélni, hogy eljárogat ö a mi templomunkba, mi több, inkább evangélikus szeretne lenni s át is fog térni. Közben a szeme a harangozó hóna alatt szo­rongatott csomagra pislantgatott. Így hát arra figyelmeztettem őt, hogy nem az szükséges, áttérni egyik egy­házból a másikba, neki megtérésre van szüksége a mi lelkünk Éőpász- toráho/, az Ur Jézushoz, úgy lesz igazi karácsony ünnepe. Kemény volt-e szavam, vagy Józsi bá’ indult el a csomaggal igen határozottan, az egy bizonyos, hogy a mi barátunk na­gyon savanyu arccal vált el tőlem Amint elértem az öreg harangozót, igy fogadott: >Huncut egy cigány ugy-e ? Ismerem őt, dolgoztam is vele. Csodálom, hogy Tisztelendő urat be nem hálózta, mert csak a kalácsra fájt a foga cigánynak.« A harmadik beteget is megtaláltuk nagy sokára Hátul egy kis épület előtt akadtam rá. Zavart, bárgyú szemmel nézett rám. Őszbecsavaro­— Biró ur, bemehetek a családhoz ?. A biró vállat von, azután igy felel: — Őrizetben vannak ugyan, de ha a szive diktálja, meg az idegei bír­ják, miattam 1. . . Sárosy belép a szobába A kive­zető ajtónál szuronyos csendőr áll. Grünhutné az asztalra borulva sir, Lonci a kályha mellett mozdulatla­nul ül. Sárosy gyorsan melléje lép s s megfogja a kezét: — Ugy-e nem tudott róla?.,, mondja szinte keményen. Az a fejét rázza s erőlködve alig tudja kiejteni — nem 1 nem tudtam !. . Néhány pillanat múlva újra meg­szólal s remegő ajkkal, felcsukló zo­kogással csak ennyit mond: — es­küszöm ! . . — Sajnálom magukat!. . . mondja Sárosy — Azután megszorítja a ke­zében pihenő kezet, megrendülve ki­megy a szobából. Vajda Ivánt éppen akkor vezetik újra a vizsgálóbíró elé. Egy pillana­tig farkasszemet néznek, azután a mérnök félre fordítja a fejét. Mikor a tanító a rettenetes ember­csoportosulás közt elindul, csendesen utat nyitanak neki s tisztességtudón köszöntik. Talán már most megérzik, hogy nagy igazságtalanság történt azzal, aki az ő igaz javukért becsü­letesen dolgozott. dott fejével intett, hogy ő az, akit keresek. Vontatottabb volt már szava, amikor arról beszélt, hogy evangéli­kus. Amig bemegyünk az épületbe, összetalálkozom az ápolónővel, ki elmondja, hogy a .spk betege közül ő a legkedveltebb, mert a legcsende­sebb elmebeteg társai között. Gyakran egész értelmesen beszél, legnagyobb öröme, ha dolgozhat. Világosabb pillanataiban el-el beszélget sorsáról. Engem tágas, de meglehetősen zsúfolt teremben maga mellé ültet a padjára. Itt szokott ő aludni is, ágyba nem fekszik. Közlünk a csomagot a pádon bontogatja s mindjárt neki lát az evésnek. A karácsonyi történetre jól emlékszik. Elmondja, neki is volt karácsonya régen, amikor gyermekei is ve’e voltak, most már azóta nincs. Szegény ember, mily igazán jelle­mezte sorsát. Most már nincs kará­csonya. Énekelni kezdett, de tótul, úgyhogy csak dallamát vehettem ki: Boldog az, ki életében buzgón örvend Istenében Tőle is búcsút vettem s most itt vagyok közöttetek, hála a kegyelem urának, derűsebb hangu­latban.

Next

/
Thumbnails
Contents