Harangszó, 1917
1917-12-25 / 35. szám
1917. december 25. HARANQSZÓ. 285. Hanem most csak gyorsan. Kirohan a külső szobába. Nyitja az ajtót, de nem enged. Neki feszíti a vállát, teljes erejével nyomja, döngeti, de a vizáradat embererőnél hatalmasabb súllyal lezárja azt. Elhül benne a vér. Szemei tűzben égnek, szája tajtékzik a félelemtől. Újra próbálkozik, nekifesziti vállait az ajtónak. Megrecseg a deszka, de a viznyomásával nem bir. Berohan a belső szobába. Érthetetlen, összefüggéstelen szavakat kiáltott. Arra gondol, hogy eloltja a kanócot, azután jöjjön, ami jön. De a kanóc szikrázva ég s tüzes csillagok pattognak ki kígyózó sárga testéből. Lábai megtagadják a szolgálatot. Eszelősen mered maga elé, előre görnyesztett testtel nézi rettenetes végzetét, azután hirtelen szivéhez kap s borzasztó zuhanással odaomlik a földre A következő pillanatban rettenetes robbanás szétveti az egész házat. Mintha ég és föld összeszakadna, megrendül a föld, csattog az ég, megrázkódik a levegő. Hatalmas földtölcsérek emelkednek az izó pokol borzalmából, tövestől kiszakított fák, tégla, kő és deszkadarabok repülnek szerteszét. Lángnyelvek csapnak ki a romokból s fekete füstfelhő gomolyog szerteszét. Az össz dőlt omladék égő és izzó maradványai közt sisteregve rohan végig a zugó patak s egy-egy Vigasztalóbbb helyzetben találtam a másik beteget. Körülbelül 35 éves férfi, akin a tüdővész nyomai erősen meglátszanak. Örömmel hallgatta karácsony történetét, megcsillant a szeme, amikor magának vallhatta az átadott ujtestamentomot: neki is volt ilyen régen, de német A magyart is megérti mái jól, mert sok helyen megfordult, de most már lejárt napja, betegsége miatt nem folytathatja mesterségét, gyógyulásra pedig nincs már semmi remény. Édesanyja vallásosan nevelte, de igy is nehéz volt a súlyos betegséget hordozni. Ezentúl könnyebb lesz a teher, mert arra tekint, aki mindnyájunk keiesztjét, bűnét magára vette, az Ur Jézusra. A szentkönyv pedig vigasztalója lesz, mig az előkészület iskolájából a szebb hazába el nem költözhet. Harmadik betegünk felöl hasztalan tudakozódtunk. Nem ismerte senki. Csak egy zömök, egészséges formájú ember emlékezett rá, hogy már egy hete eltávozott közülök. Azután bő- beszédüen adta elő, hogy ő is református — megtévesztette őt az, hogy a harangozó református — és szeret deszkadarabot, leszakított butorrészt sodor magával. Mielőtt a földi igazságszolgáltatás ítélhetett volna, az Isten Ítélt. Grün- hut szétszaggatott holttestét megtalálták a romok alatt. Különös véletlen folytán a bankóprés legfontosabb része is épen maradt, úgyhogy ez is tanúskodott a halott Grünbut bűnössége mellett. Vajda Iván mérnököt délután találták meg a hegyekben. Oláh parasztnak öltözve, rejtett hegyi utakon szökött Románia felé. Éppen most érkeznek Qrünhuték házához. Mikor a szuronyos csendőrök a hátrakötött kezű fiatal embert bevezetik a feldúlt szobába, a függö- nyös üveg-ajtó mögött hangosabbá válik a sikongatás. De Lonci jajgatásából egy kemény szó is kisikit: átkozott! . átkozott! A vizsgálat különben kiderítette, hogy Vajda Iván mérnök a bankógyártáson kívül kémkedéssel is foglalkozott. Lakásán sok titkos térképet, felvételeket, rajzokat és jegyzeteket találtak Az Isten keze még egy büntetést mért a Grünhut családra A vizsgálóbíró este áthivatta Sárosy Lászlót, hogy néhány részlet kérdésre nézve felvilágosítást nyerjen tőle. Mikor a kihallgatás véget ér, Sárosy odalép az asztalhoz: is templomba járni. Én erre biztattam, hogy holnapután eljön K--ról a ref lelkész, el ne mulassza az ünnepet. Erre arról kezdett beszélni, hogy eljárogat ö a mi templomunkba, mi több, inkább evangélikus szeretne lenni s át is fog térni. Közben a szeme a harangozó hóna alatt szorongatott csomagra pislantgatott. Így hát arra figyelmeztettem őt, hogy nem az szükséges, áttérni egyik egyházból a másikba, neki megtérésre van szüksége a mi lelkünk Éőpász- toráho/, az Ur Jézushoz, úgy lesz igazi karácsony ünnepe. Kemény volt-e szavam, vagy Józsi bá’ indult el a csomaggal igen határozottan, az egy bizonyos, hogy a mi barátunk nagyon savanyu arccal vált el tőlem Amint elértem az öreg harangozót, igy fogadott: >Huncut egy cigány ugy-e ? Ismerem őt, dolgoztam is vele. Csodálom, hogy Tisztelendő urat be nem hálózta, mert csak a kalácsra fájt a foga cigánynak.« A harmadik beteget is megtaláltuk nagy sokára Hátul egy kis épület előtt akadtam rá. Zavart, bárgyú szemmel nézett rám. Őszbecsavaro— Biró ur, bemehetek a családhoz ?. A biró vállat von, azután igy felel: — Őrizetben vannak ugyan, de ha a szive diktálja, meg az idegei bírják, miattam 1. . . Sárosy belép a szobába A kivezető ajtónál szuronyos csendőr áll. Grünhutné az asztalra borulva sir, Lonci a kályha mellett mozdulatlanul ül. Sárosy gyorsan melléje lép s s megfogja a kezét: — Ugy-e nem tudott róla?.,, mondja szinte keményen. Az a fejét rázza s erőlködve alig tudja kiejteni — nem 1 nem tudtam !. . Néhány pillanat múlva újra megszólal s remegő ajkkal, felcsukló zokogással csak ennyit mond: — esküszöm ! . . — Sajnálom magukat!. . . mondja Sárosy — Azután megszorítja a kezében pihenő kezet, megrendülve kimegy a szobából. Vajda Ivánt éppen akkor vezetik újra a vizsgálóbíró elé. Egy pillanatig farkasszemet néznek, azután a mérnök félre fordítja a fejét. Mikor a tanító a rettenetes embercsoportosulás közt elindul, csendesen utat nyitanak neki s tisztességtudón köszöntik. Talán már most megérzik, hogy nagy igazságtalanság történt azzal, aki az ő igaz javukért becsületesen dolgozott. dott fejével intett, hogy ő az, akit keresek. Vontatottabb volt már szava, amikor arról beszélt, hogy evangélikus. Amig bemegyünk az épületbe, összetalálkozom az ápolónővel, ki elmondja, hogy a .spk betege közül ő a legkedveltebb, mert a legcsendesebb elmebeteg társai között. Gyakran egész értelmesen beszél, legnagyobb öröme, ha dolgozhat. Világosabb pillanataiban el-el beszélget sorsáról. Engem tágas, de meglehetősen zsúfolt teremben maga mellé ültet a padjára. Itt szokott ő aludni is, ágyba nem fekszik. Közlünk a csomagot a pádon bontogatja s mindjárt neki lát az evésnek. A karácsonyi történetre jól emlékszik. Elmondja, neki is volt karácsonya régen, amikor gyermekei is ve’e voltak, most már azóta nincs. Szegény ember, mily igazán jellemezte sorsát. Most már nincs karácsonya. Énekelni kezdett, de tótul, úgyhogy csak dallamát vehettem ki: Boldog az, ki életében buzgón örvend Istenében Tőle is búcsút vettem s most itt vagyok közöttetek, hála a kegyelem urának, derűsebb hangulatban.
