Harangszó, 1917
1917-12-25 / 35. szám
286. HARANGSZO 1917. december 25. Ő pedig fejlehajtva, gondolatokba merülve megy. Nem látja az ember tömeget, sem a téglavető mellől ko- válygó fekete füstfelhőt, nem hallja a lármás zsibongást, a tömeg szitkozódó káromkodását. Csak azt a köny- től borított, fájdalomtól eltorzult szép arcot látja s azt a sírástól megremegő hangot hallja. Eszébe jut, hogy valamikor azt mondta neki a leány: most megvet, de eljön az idő, hogy sajnálni fog I És most úgy hull a szivére a részvét, mint a mindent befogó és elfedező őszi köd a haldokló természetre. — Semmit sem tudott róla! mondja az édesanyjának. —Azt mondta : esküszöm! Nem tudott róla !. . . Az édesanyja szeretettel simítja végig fia arcát Talán észre sem veszi, hogy egy-egy könyet is lesodor simogató keze — Győztél fiam ! Megvan az igazságod ! Nem te, hanem az Isten Ítélt!.. — Az Isten Ítélt! . . mondja utána elgondolkodva s ráhajtja fejét az anyja kezére. Vége köv. Karácsonyra. (1917) Negyedszer is eljött karácsonynak napja, Amióta foly a könny és vér patakja; — Bizony a jó Istennek köszönhetjük, hogy e vérzivataros időkben baj nélkül együtt örülhetünk karácsony ünnepén, mondja a sok munkától immár megpihent édesanya. Vége is lett a beszélgeíésnek, mert a karácsonyfa alatt szokatlan zaj támadt, recsegés, ropogás s a hintalónak levált az egyik lába A kis huszár gyanús szemmel néz fel apjára : mi baja ennek a lónak, ő nem bántotta, mégis sánta, mint a tavalyi, csakhogy ennek megint van szép farka meg sörénye. Testvérkéje sem restebb, hozza a babáját, hogy bibis az arca és nincsen sok haja. De ő csakhamar megvigasztalódik, a baba megöregedett, azért kevés a haja, még a háborúban volt ápolónő, ott kapta a sebet az arcára. Most már bátyja is vallja, hogy az ő lova is háborúban volt, azért sántult meg és megnyugszik abban, hogy apikája meg is tudja majd gyógyítani. De azért van újabb kérdés: miért oly furcsák automobilján a kerekek, már a kis automobilokra sem jut rendes gummikerék? Ennek fából van a kereke, olyan a formája, mint anyuka Amióta messze jó atyák, testvérek A halálnak sokszor a szemébe néznek. Negyedszer is eljött erre a bús földre, Hol már alig van szív, mely nincs összetörve; Hol már alig találsz egyetlen egy házat, Melyben nem lakik a keserűség, bártat. Negyedszer is eljött... Nézi, hogy hány árva Már porlad atyját haza-hazavárja. Sok festő virágot érint májas fagya De a tavaszt nékik vissza már ki adja. Negyedszer is eljött... Sötét ablak s utca Soknak ajándékot nem hoz a Jézuska. Fütetlen szobákban karácsonynak fája Meg nem nő, csak zordon télnek jégvirága. Negyedszer is eljött... Sötét ablak s utca Aki a Megváltót igaz hittel várja, Földi teher annak százszorosán könnyebb, És már nem is ont az vigasztalan könnyet. Negyedszer is eljött... Nézd már csillag tá- Békével biztatja szenvedő hazánkat, [mad: Jézusunk, Megváltónk kérve-'.érünk térj be, Hogy valóra váljon szivünknek reménye. A hátralékos előfizetési dijak beküldését tisztelettel kérjük, hogy a nyomdával szemben vállalt kötelezettségeinknek eleget tehessünk. Kérjük egyúttal egyetlen magyar evang. néplapunknak a hitrokonok között való ismertetését és terjesztését. Adja át a lapot másoknak is elolvasás végett. (r ........... .......- - ' ■ ' © rszáo-Világ. a. zegynaz Koréból. Olvasóinknak, munkatársainknak és jóakaróinknak Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket kívánunk! Eljegyzés Káldy József iharosberényi lelkész eljegyezte Klimó Vilmát Garamki- ralyfalváról. A kath. autonónia és az 1848: XX. t.-c. Sopronmegye feliratban sürgeti a kath autonónia törvenybeigtatását s ezzel együtt a kath. alsóbb papság fizetésjavitását Átirt a többi megyéhez és szabad kír városhoz is, hogy szintén'feliratban sürgessék ennek a kérdésnek megoldását Nagyvárad a sop- ronmegyei átiratra elhatározta, hogy nemcsak a kath. autonóniát. hanem az 1848: XX. törvénycikk végrehajtását is követeli, mert a két kérdést csak együtt lehet megoldani. Debrecen pedig a kath. autonónia és az 1848: XX. t.-c. végrehajtásával együtt sürgeti, hogy az állami eredetű egyházi javakat és alapokat arra kell fordítani, hogy a vagyontalan magyar nép, amely annyit vérzett a hazáért, méltányos áron földbirtokhoz jusson s ezzel egyfelől méltó ju- | talmat nyerjen, másfelől a haza földjéhez köttetvén megoltalmaztassék a kivándorlás I veszedelmétől. Az 1848: XX. t.-c. A bevett vallásfelekezetek egyenlősége és viszontagsága ki- i mondó 1848: XX, törvénycikk megvalósító sáról szóló törvényjavaslat már állítólag e Ikészült, de egy házunknak csak akkora összeget akar a kormány végkielégítésül spulni cérnája! Apika pedig úgy érzi, hogy ez a szent este utolsó próbája, kisértése. Keresi is a meggyőző érveket: Kedves fiacskám jól tudod, most háború van, ezért kerül sok játék is betegen a karácsonyfa alá. Most sok kicsi gyermek van, akiknek nincs otthon a papájuk s talán nem is jön többé haza s ezeknek az árváknak és elhagyatottaknak kenyeret és kalácsot az Ur Jézusnak kell szerezni, azért nem vihet mindenhova szép játékot. Meg kell azért elégedni igy, mert hiszen sok helyre még kalácsot sem tudott vinni a siró árváknak, mert a sok kőszívű, rossz ember nem segített neki. S amig fiacskájának magyarázta, végül is úgy érezte az apai szív, hogy ő is jobban megértette az isteni gondviselés csodás, sokszor tövises utait. A gyermeki szív pedig megnyugodott: »Milyen jó, hogy mi karácsonyfát és játékokat kaptunk. Mi nem is vagyunk rossz emberek. Hát a harangozó bácsi Lacikájához sem tudott talán elmenni a Jézuska? Akkor adjuk oda apika neki a régi kis szekeremet I« — Ha szívesen adod, akkor csak örülni fog a Jézuska, mondja az édesanya simogatva a kicsi arcát. Különben Lalikáról gondoskodott már Ö és nekünk sincs okunk panaszra. Apika szomorú betegeknél járt az előbb, nékünk a jó Isten testi-lelki egészséget adott. — Ugyebár jól esik a nehéz viszonyok mellett is karácsonyt ünnepelni? Kérdezi őt élettársi. Bizony jóleső tudat — hangzik a válasz — hisz nem is oly szegény a mi házunk, parochiánk : karácsonyi örömhír boldogít, szeretet, béke erősít, egyesit s nem hágy el a jóságos Isten. A zöld ágak alól gyermekajkakról uj dal zendül: »Óh de ponmpás fa a karácsonyfa, minden ága ég, gyönyörűen ég. Kis Jézuska vigyáz reá, el ne aludjék. Nincs árnyéka, csak játéka, oh de pompás fa a karácsonyfa.« R. . .j. Van valakije a harctéren, vagy a sebesültek közt a kórházban ? Úgy fizessen számára elő a HARANGSZÓRA. Vigasztalást, szórakozást küld neki minden egyes számmal.
