Harangszó, 1917
1917-12-25 / 35. szám
HARANQSZÓ. 1917. december 25. földön békesség:“ a fegyverek egy része pihen, hadbanálló testvéreink jórésze ágyudörgés kísérete nélkül zengheti ünnepi énekét, itthon meg remenykedhetik, reménykedhetik sok ezernyi agyonzaklatott kebel! Akik csak a latható dolgoknak a a valóságában hisznek, azok fölüle- tesen úgy itelnek, hogy a fegyver- szünetnek és a nyomában várható békének a háborút átokként kisérő nyomorúság és éhség, a harcba bel'e- fáradás és az édes otthon csöndjébe való visszavágyódás az okai. — A sötéten hullámzó tónak a fölszinén ott úszkálnak a kékszinü tündérrózsák. A fölületes szemlélőnek úgy tetszik, mintha magából a viz tükréből nőttek volna ki azok, pedig hát ott lenn a mélységben, a víztől teljesen különböző világban van a talajuk és a gyökerük, napfényre és virágzásra vágyakozva onnan eresztik erős száraikat a tó sötét vizén keresztül. Az emberiség élete ma egy sötét, nyugtalan tó, amelynek fölszi nén bontakozni kezd a békevágy szépséges tünderrózsája. Ha ennek a szépséges virágnak a talaját keressük, szintén nem a fölszinre kell tekintenünk, hanem egy egészen más világnak, a krisztusi léleknek a melységeibe kell leszádanunk, mert egyedül csak ama ma született gyermek lelkének a termőtalajából eredhetnek a 282. •": _________________ Ka rácsony. Karácsony este van, Fölzenoül az ének: Dicséret, dicsőség Az ég Istenének 1 Szeretet, békesség Szálljon le a földre, Minden ember szivét Szent öröm töltse be. Szálljon fel az égre Milliók imája, Olvadjon be az ég Angyali karába. Hasson át mindenkit Test éri szeretet, Millió ajk zengje : Megváltó született. Megváftó született Dávid városában, Egyszerű jászolban És nem palotában. Mégis segitni fog Az e'esett népen, Dicsőség érette Fönn a magas égbep. Jertek hát, hirdessük Az Isten kegyelmét, Mely felülmúl minden Gyarló földi elmét. Együtt imádkozzunk £ nap ünneplésén, szeretetnek, a megértésnek, az embertestvériségnek azok a széttéphet- len hajtásai, amelyekből a bekevágy virága kisarjadzott. És ha ez a gyönge kis bimbó egyszer már bontakozni kezd, akkor — a talaj, a krisztusi lélek termőképessége a biztosíték erre — a gyönge kis bimbónak majd testvérei is nőnek az emberiség életének a közelgő tavaszán. Ha a beke-szó egyszer már ott zeng a háború zajában, akkor ezt a szót, a Krisztus hangját elnémítani többé ne/n .lehet. Döröghet újra ezernyi ágyú a csatatéren, vagy »elfáradhadt a vész haragja s a vihar elvére; hetik a csatákon,« a Krisztus hangja tovább zeng a szivekben I — A Krisztus szavának ezt az el- némithatatlanságat gyönyörűen' Írja i le az egyik vallásos költőnk Szent karácsonyestén, amikor a harci zaj halkulni kezd: „A különös, sejtelmes félhomályban Énekszó hullong valahonnan, Foszlányosan, félénkén, szaggatottan. Valami olyanfelé dalian). Mint falukon a kántálók dala . . . Talán visszhang ez az égből, Vagy tán a katonák szivéből. S különös, hogy minden csapatba’ Előbb egy-ket ember ha hallja Az együgyü, halk éneket. De aztán fölneszeinek egyre többen És aki hallja: áhitatva dobben S. megállnak az öldöklő fegyverek.“ Mikor »uj parancs jön újabb támaJézus Krisztusunknak Áldott születésén. Szeretet, békesség Szálljon le a földre, Minden ember >zivét Szent öröm töltse be. Szál jón fel szivünkből Áhitatos ének : Dicséret, dicsös g Az ég Istenének I BÍRÓ LÁSZLÓ. K *i r á cs <> ii y. Ugyan menj a tűrhetetlen közönyösségeddel. Mindennel törődsz, de nincs gondod arra hogyan fogjuk az idén karácsonyt ünnepelni. — Dehogynem, édes feleségem. Számot vetve gyülekezetünk lelki szükségeivel, Isten kegyelmével el is készítettem az ünnepi beszédeket, megvan, amiről szólanom kell és.. — Nem úgy értem, de nem gondolsz családodra ! Már bele törődtem, hogy a gyerekeknek egyetlen uj játék sem jut, de tésztaféle csak legyen bőven szegényeknek az ünnepre. Mit is csináljak? Ilyesmivel te persze nem törődsz! dásra« és »újból ezernyi ágyú mennydörög,« akkor: „Ámulatos csodaképpen: A vad káosz fölött a légben A dal tovább zeng, egyre szebben, Hatalmasabban, lelkesebben . . . Tulharsog a harcok zaján, Tulcseng az ágyuk robaján!“ A szemben álló seregek a dal erejétől lenyűgözve: „Gyökeretvert lábbal megállnak. — Hiába minden, tehetetlen Az ember az égiek ellen . . . És vége szakad a csatának 1 S ime a csodálatos ének: A gyilkos harci zaj elültén Szelíd dallamá halkul szintén . . . — S mig lassan nyugovóra tér a tábor: Minden szív mélyén ott marad A dalból egy meleg darab 1 És ott lebeg, az egész éjszakán át — Virrasztván a seregek álmát —, Győzelmesen s hűbben mint valaha: A betkhemi angyalok dala! ..." Döröghet újra ezernyi ágyú a csatatéren, vagy »elfáradhat a vész haragja s a vihar elverezhetik a csatákon :<• a betlehemi angyalok dala tovább zeng a szivekben! A betlehemi angyalok dala erősebb a háború zajánál, a karácsonyi világosság erősebb a bűn minden sötétségénél ! — A mai napot a rómaiak a »győzhetetlen nap ünnepének« nevezték. A karácsonyünnep legyen mi- előtiünk annak a bizonysága, hogy Krisztus lelke, a szeretet lelke győzni fog! — Miért vagy édesem ily haragos ? Szívesen siettem volna már segítségedre, de hidd el összes theológiai könyveim közt egy sincs, amelvik akár az újabb hadi recepteket, akár régi kipróbált szakácskönyvek bölcs tanításait közölné. . . — Nincs is szükségem ilyesmire, nem kell a te tudományod segítségül, de teremtsd elő, amiből készíthetek valamit. Nincs diónk, mert drágálloj- tad az ősszel, de más sincs, még a lisztem sem elég Te pedig nyugodtan szuszogsz itt ilyen babra munkával, Ezt a lim-lom játekfélet már rég kiszórtam volna, nem érdemes javítgatni. — A szellemi munka után jól esik most, Anyuskám, egy kis szórakozás. — Nohát akkor csak jöjj, szórakozzál itt az üres éléskamrában, találj ki valamit, mert különben hozzád küldöm a gyerekeket, ha egy falat tésztáért könyörögnek. — Már is itt állok, s ha kell, elszórakozunk mi avval, hogy valamit kitaláljunk, megtaláljunk, mint a bibliai szegény asszony az elveszett drachmáját. És talán éhen se fognak halni
