Harangszó, 1917

1917-12-16 / 34. szám

1917. december 16.

HARANQSZÓ

277.

Könyörgés.

Téged vár ez a nemzet;

Krisztusunk, míg a Gotgothádai járja.

A te kereszted az, mely rá súlyosul.

Ám száz vész előtt térde meg nem roskadt Tőled nyerve hitét, égi zálogul. Honszerelméhez nem férhet a kétség,

S csiiggedés lelkét bilincsbe nem vonta, Lángoló nyarunk hogy im négyszer fordult Szomorú, vérző, őszi alkonyokra Békén viselve, mit ostoiod rámért;

ÉdeS neki meghalni a hazáért!

Elvakult népek céltalan tusája,

A nap is tüzes haraggal néz rája!

Mely eszközévé lett Annyi szánandó, botor indulatnak:

Szedi, szedi a könyörtelen végzet Szörnyű adóját minden pillanatnak.

Hol az az erő, amely gátját vetné ?

Sehol, sehol nincsen,

Csak ott fönn nálad nagyhatalmú Istett!

Téged vár ez a nemzet. . .

Hadd higyje, hogy csodáid korát éljük Megváltó béke örök Krisztusa;

E bűn — s salakból mennyeket teremthet Szemed egyetlen szelíd mosolya.

Hosszú keserves könnytelt évek óta Ha nálunk újra dalos lesz a róna,

S drága hőseink elhullt vére árán Rozmaring nyílhat minden kicsi kertben:

A legékesb imádság szól majd ebben

Ki elhozod Noé szent olaj-ágát Te tudod, hogy széles világ szemében Lelkünk a múltért nyugodtan felelhet.

Aki jössz a szeretet fegy verével :

Gyógyirt remélő, sok fájó sebével _

Téged vár ez a nemzet. ..

Somboryné Pohánka Margit.

Kérelem

Kiknek eltökélt szándékuk a karácsonyi ünnepek alkalmából harcoló és sebesült katonáinkat ünnepi üzenetben köszönteni, kérjük haladéktalanul a szives megrendeléseket illetőleg e nemes célra az adományok beküldését.

I péld. ára 10 fill., 50 pld. 4 kor. 50 fill., 100 péld. 8 korona.

Eddig a következő megrendelések és pénzadományok érkeztek:

Saját rendelkezésre :

Ev. nőegylet' Szakony 100; Leik. hiv. Dombóvár 30 példány.

Pénzadomány:

Ráth Arnold Budapest, Özv Karsay Im- réné Beled, Özv. Mesterházy Ödönné Mesterháza, Kratochwill Stefi Szombathely, Ev. gyűl. Szentgotthárd, Egy leány Zalaszent- grót 10—10; Egy valaki Rábapüspök 6; Ev. nőegyl. Tárnokréti, Mesterházy Kálmán Tüskevár 5—5; Dr Berta Benő Szentgotthárd, MUhátsi Pálné Erzsébetfalva, Tamás Andrásné Monok 3—3; H. I., Bolla Sándomé Nagyköcsk, Vajda Károlyné Nagy- köcsk, Paizer Karolin és Giza Acsád. özv. Tóth Sándomé Szentgotthárd, özv. Tóth Gyuláné Szentgotthárd, Kühár Sári Mezővár, Szabó luliska Rábapüspök, Kenesei Irma Rábapüspök 2—2 ; Fiiszár József Muraszombat 140; Idősb. Pordán Jánosné, Vajda Mihályné, Mendel Andrásné, Mendel lduka, ifj. Pordán Jánosné, id. Vajda Ferencné, id. Vajda Elek, Vajda Borbála, Bö- röcz Károlyné, Horváth Istvánná, özv. Czi- rok Ferencné, ifj. Czirok Ferencné, Király Elekné, Király Istvánná Nagyköcsk 1 — 1 korona.

A kötelesség útja.

Elbeszélés. Irta: Kapi Béla.

Tizenkilencedik fejezet.

Mikor az Isten ítél.

l^olyt. 47.

Dombi István már a negyedik kupica pálinkát ereszti le torkán s a gőzölgős fejti emberek szemtelen bizalmasságával hunyorgat Grünhutra.

— Sohase féljen, Grünhut uraság, van nekem magamhoz való eszem. Olyan kornyikálást viszek véghez a főispánnál, hogy a legnagyobb bankójából is tizet ad egyszerre.

— De ha aztán megkérdezi, hogy hogyan is volt a tanító pénzével ?...

— Bizza csak rám, — mondja széles mosollyal Dombi s félreérthetetlenül rákacsint a pálinkás üvegre, — befütök én a mesternek !... Olyan akkurátosan elmondom, ami meg se történt, hogy azután esküdözhet a tanító akármennyit, el nem hiszik neki.

— Vigyázni kell, nehogy gyanút fogjon a főispán, — szól közbe Grünhut s erősítésül még egy kupica pálinkát nyújt feléje Azután a bevásárlásokat is jól ellásd. Hát az emberek tudják-e, hogy jössz ? Mikör is mennek át? Vigyázzatok, nyitva tartsátok a szemeteket!. . .

— Rendben lesz minden, ne aggódjék, uram !... veti oda könnyedén félvállról Dombi István, azután megkeresi zsíros kalapját s bizonytalan léptekkel kifordul az ajtón. Felóra múlva nagy tarisznyával a vállán botoz az országúton.

A főispán hajdúja már nem győzi lerázni magáról az erőszakos embert. Még a sujtásos dolmányát is majd leszedi róla úgy könyörög, hogy hadd kerüljön be a főispán ur kegyes szive elé.

— Jaj, angyalom, vitéz katona uram, olyan fontos mondanivalóm van, hogy az még egy minuta halasztást sem szenvedhet. Hát csak nyissa ki kérem azt az ajtót s mutassa meg, hogy merre kell mennem, nehogy eltévedjek a sok szobában.

Végre is a hajdú bemegy s most már harmadszor jelenti, hogy egy

oláh-magyar ember minden áron beerőszakoskodik.

A főispán éppen néhány úrral tárgyal. Fel se néz az írásokból, úgy kérdezi:

— Hova való az atyafi?1..

— Nyirkutasi, méltéságos uram.

— Nyirkutasi ?. . . kérdezi csodálkozva, azután jelentős tekintetet vet a többiekre. Mi a neve?...

— Dombi István, kérem alássan.

A főispán úgy látszik nagyon meg

van elégedve Dombi István nevével, mert röviden csak annyit mond:

— Hát csak jöjjön be az a Dombi István !. . .

Mikor a hajdú behúzta maga után az ajtót, a főispán gyorsan odaszól az uraknak:

— Tessék jól vigyázni! Ennek az embernek a keze van a nyirkutasi dologban. Mindenesetre jól meg kell figyelnünk minden szavát.

Nagy csoszogások s alázatos haj- longások közt belép Dombi István. A főispán íróasztalánál ül, onnan kiált rá:

— Mit akarsz ?. . .

Dombi István zavartan forgatja kalapját s bizalmatlanul tekint az idegen urakra, kikről valamiképpen szeretné megállapítani, hogy kik is lehetnek tulajdonképpen.

—- Mit akarsz hát ?. . . kérdezi a főispán kemény, türelmetlen hangon.

— Méltóságos, kegyelmes főispán ur, — kezdi dadogva Dombi István, egy szegény magyar paraszt könyörög védelemért . . A birtokom elvész, — kezével a szemeit dörgölgeti, úgy folytatja, --- pedig Isten látja lelkemet becsületesen dolgoztam, jó magyai ember voltam. . Hanem azok a hitvány oláhok— felemeli kezét s megfenyegeti a láthatatlan ellenséget.

A főispán félbe szakítja : — szóval el vagy adósodva. Mennyi földed van ?. ..

— Hat kicsiny holdacskám van, kegyelmes főispán ur.

— Mennyi az adósságod ? . .

— Ezerszáz forintocska, könyörgöm alássan.

— Hogy is hívnak tulajdonképpen?. . . — kérdezi a főispán s keményen ránéz a megszólitottra.

— Dombi István a becsületes nevem, kegyelmes főispán ur. Somogyból jöttem, jaj, csak ne jöttem volna !. . . Bárcsak ott maradtam volna !.. . Istenem, a szép kis birtokom, a szegény gyermekeim, a teheneim

— Melyik takaréknak tartozol?. . . kérdezi a főispán, mintha nem is hallaná a sok siránkozást.