Harangszó, 1917

1917-01-21 / 4. szám

28.

HARANQSZÖ.

1917. január 21.

A menyecske igen helyesnek találta a tanácsot, de Péter csak nagy lelki tusa után tudott belenyugodni. Mikor a koporsó mellé állt, úgy érezte, minden szem vádlólag tapad rája, és amint a temető felé indultak, megdöbbenve hallja, hogy az öreg harang mély, haragos hangon kiáltja le a toronyból: — Tolvaj, tolvaj! — és végig ezt hajtogatja.

Megbánta, hogy a két asszonyra hallgatott. Ha nem szégyelné felnyit- tátná az utón a koporsót és jóvá tenné nagy bűnét; de nincsen rá bátorsága. Mikor a temetőbe lépnek a harang utoljára is azt kiáltja:

— Tolvaj, tolvaj!

Temetésről haza menet beszól az asztaloshoz, hogy a kereszt és koporsó árát kifizesse Az asztalos szemrehányólag mondja:

Péter öcsém, nem bánt a lélek, hogy halálában is anyádon akarsz takarítani ? Kevés mentette, hogy csúfságul ezt nem Írtam a keresztre: Itt nyugszik >mezítláb« Csóti Péterné.

Péter nagy lelki furdalással megy haza. Okozza az asszonyt keményen és elmondja, hogy már az egész világ tudja és ezzel csúfolják még a dédunokáikat is. Ettől az asszony is megijed. Nem vész bele szokása szerint az urába, hanem azzal akarja azt is, magát is megnyugtatni, hogy tartsanak nagy halotti tort, hadd lássa a világ, hogy nem sajnálnak halottjukért semmit és a cipőt sem fösvénységből tartották meg. Csaptak is olyan tort, hogy egy akó bor nem volt rá elég és egyik süldőből, maradt is, nem is.

Mikor a torozók éjfél körül virágos kedvvel elszéledtek s ők magukra maradtak, lelkiismeretük újra felébredt és keményen vádolta, itélgette őket. Végre belefáradva zsibbadt álomba merültek. De egyszercsak arra riadnak fel, hogy valaki erősen megzör- renti az ablakot és siránkozó hangon könyörög:

— Péter, édes fiam, mért tetted ezt velem ? Most is arra a kárhozat utján járó feleségedre hallgattál!

Megrettenve hallják, hogy az anyjuk beszél. Tisztára az ő hangja.

— Péter, édes fiam, nem tudok nyugodni. Igen hideg a föld; adjátok ki a cipőmet!

A menyecske fogvacogva súgja:

— Menjen, menjen, adja oda hamar. Ott van a láda mellett. •

Leszáll az ember nagy reszketéssel, bele-bele ütödik hol ebbe, hol abba, felkapja a két cipőt, kinyitja az ablakot, kidobja hirtelen és becsapva

utána gyorsan visszabujik a takaró alá. Még a fejét sem meri kint hagyni.

De a siránkozás újra kezdődik:

— Péter, édes fiam, most is igy megcsaltál ? ! Nem kell nekem annak a gonosz teremtésnek a lábbelije, én is elkárhoznám benne. A magamét add ki!

Hiába volt meleg a takaró, a hideg csak úgy borzongatta őket. Az asszony még jobban sürgette az urát:

— Adja csak, adja hamar, mert mindjárt meghalok !

Péter, amilyen gyorsan csak tudta, kidobta a másik pár cipőt is és úgy becsapta az ablakot, csak úgy csörömpöltek a darabjai. — Nem tudtak aztán aludni s a házból sem mertek kilépni, inig egészen meg nem virradt.

Berkesnét ellenben már az anyjánál érte a reggel. Uj cipőben vitte meg neki a hirt, hogy az öreg Csóti Péterné meghalt, el is temették aminek bizonyságául szigorú titoktartás mellett az anyjának ajándékozta immár néhai Csóti Péterné huszonöt forintos szép uj cipőjét.

Katona fohásza.

Édes jó Istenünk, ki mindig velünk vagy, Szereteted hozzánkkimondhatatlan nagy; Mi, akik hazánktól olyan messze járunk Ezer veszély között, s meg-megbotlik

[lábunk,

Rólad nagyon sokszor ha elfeledkeztünk, A te intő kezed mindig ott járt köztünk. Ne engedj ezután se a rosszra térnünk, Őrző kezed [egyen mindig mi vezérünk, Segéld győzelemre gyönge karjainkat, Változtasd örömre nehéz napjainkat. Hozd fel fejünk fölött a béke csillagát És mi magasztaljuk a seregek Urát. Erősítsd szivünket hitben és reményben, Kérünk jó Istenünk Szent fiad nevében.

KÁLDI JÓZSEF

seb. tizedes.

Olvassátok a bibliát

Zsolt. 119., 105.:

Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott,

De Isten nem lel hajlékot.

Január 21. vasárnap,

„ 22. hétfő,

„ 23. kedd,

„ 24. szerda,

, 25. estit.,

„ 26. péntek,

„ 27. szombat,

Máthé 9, 1—13. „ 9, 14-26.

„ 9, 27—38

„ 10, 1-15.

„ 10, 16-25.

„ 10, 26-42.

„ 11, 1-15.

Aprósá^ok.

Minden lehetséges.

Egy lelkész néhány napra gyorsíró-kisasszonyt alkalmazott sokféle irásmunka elvégzésére. Véletlenül észrevette, hogy a fiatal leány füzetjének címlapjára ez volt írva: „Minden lehetséges a hívőnek. Márk 9, 23. «

»Ez a mondás talán összefüggésben van jövendő terveivel?« kérdezte tőle.

»Igen«, felelt a gyorsíró. »A lehető legszorosabban arra vonatkozik. Mindig törvényszéki gyorsíró szerettem volna- lenni, nem csupán a nagyobb fizetés kedvéért, hanem azért is, mert ez által a gyorsirási szakmában határozott sikerre mutathattam volna. Egyszer, mikor egy üzleti irodában dolgoztam, valaki egy nyomtatott lapot dobott le; amint felvettem a padlóról, szemem megakadt ezeken a szavakon: »Minden lehetséges« és elolvastam a többit is. Mindjárt éreztem, hogy ez igazán nekem szól. Ezt olvastam: »Az a bajod, hogy egymagádban akarod elérni célodat. Azért nem hittél igazán a cél elérhetőségében, mert nem bíztál magadban. Miért nem veszed igénybe Isten segítségét? Isten azt ígéri, hogy segít, ha hiszel!«

A lelkész megkérdezte a fiatal leánytól, hogy mit csinált, miután ezt elolvasta.

>Oh, egész egyszerűen hozzáfogtam, mint aki egészen biztos a dolgában.« Felelt a gyorsíró. »Azt a mondást beleírtam minden füzetembe; berá- máztattam és felakasztottam a szobám falára; minden héten százszor, meg százszor elmondtam magamban. És lássa, uram, holnap már megkezdem hivatalomat, mint törvényszéki gyorsíró. Másfél évig tartott, mig megtanultam igazán hinni. Kifizette magát.«

Hol az Isten ?

Egyszer egy istentagadó egy pász- torfiura akadt, aki nyája mellett épen reggeli imádságába volt elmerülve s gúnyolódva igy szólt hozzá: adok neked egy szép piros almát, ha megmondod nekem hol van az Isten ? Az imádkozó fiú hirtelen belenyúlt pásztortarisznyájába, elővett onnan két almát s a gunyolodónak igy felelt : ezt a két szép piros almát neked adom, ha megmondod nekem, hol nincsen az Isten ?

Ez a felelet egyrészt azt bizonyítja, i hogy azok, akik az Istenben bíznak