Harangszó, 1917
1917-01-21 / 4. szám
HARANQSZO. 27. 1917. január 21. is így meg kell sinleni! Igazán nem érdemes már élni ezen a keserves világon ! Hosszú csönd után az öreg Csóti Péterné mozgolódni kezd, köhint egy párat, mint aki valami nagyot akar mondani és félénken, panaszosan megszólal: — Péter, édes fiam, látom már, nem lesz nekem tisztességes lábbelim. Nem vagyok én már neked anyád! Ifjabb Csóti Péter kedvetlenül felel rá: — Dehogy nem lesz. Dehogy nem anyám. Hát mi volna? Csakhogy magának nincs belátása. Nem látja, milyen drága most a cipő. — Látom én, fiam; de azt is látom, csak nekem nem kerül. A feleségednek minden kerül az első szóra, én meg hónapokig könyöröghetek hiába. — Várjon csak egy kicsinyt, magának is kerül. Van nekem rá gondom. — Hányszor hallottam ezt már! Vártam is eleget. Csak az idő várna olyan türelmesen. De nyakunkon a tél. Ezzel a hitvány papuccsal nem indulhatok neki; ez is egyik jobban tátogat, mint a másik. — Mire a tél beköszönt, lesz magának meleg, uj cipője. Azon ne búsuljon. Mikor a menyecske haza jön, azt mondja az ura: — A jövő héten vásár lesz veszünk egy pár cipőt édes anyámnak. Nem lehet tovább anélkül. Az asszony nem tartja a dolgot olyan sürgősnek. Ránt egyet a vállán és éles, perre kész szóval veti oda: — Vehet, ha van kendnek kidobni való pénze. Nekem nincsen ! Mindig csak az a rongy cipő. Mást se hall az ember! Csóti Péter szelíden kérleli: — De Mári, az Isten áldjon meg, más is megítél bennünket, hogy igy elhagyjuk ezt a szegény öreg asszonyt. Mit szólnál, ha téged járatnálak a hidegben mezítláb? Pedig te fiatalabb, egészségesebb vagy. A menyecskének csak ez kellett. — Hadd Ítéljen 1 Kinek mi köze hozzá ? Törődjék mindenki a maga bajával! Szegény öreg asszony ? Mért szegény ? Kinek van jobb sora ? Nem dolgozik, csak a készet várja. Aztán még engem mer hozzá hasonlítani, engem, aki későn, korán talpon vagyok, lótok-futok, mint a bolond!! Ha én nem volnék, nemcsak a házukat, hanem a szájukat is beszőné a pók, olyan ritkán jutna bele rágni való. Hogy is ne! Mindjárt eladjuk a házat, ide, aki venni akar, ki ád többet érte, hogy egy kuckót őrző vén asszonyt felcifrázzunk! Péter hozzá volt szokva az ilyen dikciókhoz, nem is mert vele határozottan szembe szállni, hanem bé- kélgető szóval próbált szerencsét: — Ugyan Mári, ne istentelenkedjél, hiszen készen a pénz. Csak egy akó bort adunk el, kikerül a cipő ára: még körülbelül annyi meg is marad. A menyecskének erre is akad mondani valója: — Egy akó bort! Épen most, mikor forint literje, még annál is több és épen nyomorult lábbeliért. Ezért huztam-vontam, görnyedeztem én abban a szőlőben annyit? Erre már az öreg asszonynak is szólni kell: — Ha te görnyedeztél benne, én még többet görnyedeztem érte. Tiz körmömmel keservesen kapartam ösz- sze, amin megvehettem. Én koplaltam, hogy ti szüretelhessetek. Aztán most ennyit sem érdemiek belőle? — Na hiszen, nagyra lehet vele, — vág közbe a menyecske — akkor még az egész szőlő sem került többe, mint most egy akó bor. — Az meglehet. De akkor száz forintot nehezebb volt együtt látni, mint most ezeret. — Nem bánom én! Nekem a szivem hasad meg, ha az én nehéz munkámnak az árát valaki a lábán szaggatja el. Már csak ez hiányzik a jó sorához? — Jól van, Mári, — szól az öreg asszony keserűen — én miattam ne hasadjon meg a szived. Nem kell a cipőtök. Úgy sem lenne áldás rajta. Hanem majd lesz rá gondja az Istennek, hogy az én felhánytorgatott soromra juttasson. Korán megtanulhatja tőled a gyereked, hogy öregségedre hogyan bánjék veled. A vásáron mégis vettek az öreg asszonynak cipőt. Oda sirt érte fél akó bor ára: huszonöt forint. A másik félakóét pedig meg is kellett toldani, mert azon meg a menyecske vett magának harminc forintos uj 'cipőt. Ha már cipőre szánta az ura az egy akót, hadd kopogjon rajta az is, aki dolgozott a szüretért. Hanem az öreg asszony nem sokat viselhette. Meghűlt még a vásár előtt s utána csakhamar ágynak esett. Bánták is eleget, hogy kiadták rá a drága pénzt. Azért, hogy az uj cipő a ládán, vagy a láda mellett álljon ? Ott szomorkodott szép párosán napról-napra. Ha csak a kis unoka nem dobálta széjjel, vagy Ber- kesné nem jött át a szomszédból és kezében forgatva, simogatva el nem dicsérgette őket, — Szép egy pár jószág. De kár, hogy nénémasszony nem viselheti. Mégis csak jó, ha valakinek ilyen gondos gyermekei vannak. Én is szívesen megajándékoznám egy párral szegény édes anyámat, de magamnak sem tudok venni. Nem restéit szegény eljönni vásárkor a harmadik faluból; meg is fordultunk a cipészek sátránál, de azok most nagyobb urak a török császárnál; csak félvállról beszélnek az emberrel: aki drágálja a borjubőrt, koptassa a maga bőrét, azt ingyen adják és nem is kell talpaltatni! Szegény édes anyám uj cipő nélkül ment haza. Hanem ez igazán alkalmatos lábbeli. Ne haragudjék nénémasszony, csak tréfából mondom, ha megtalálna halni, hagyja rám a tes- támentomában. Csóti Péternének csakugyan nem sokára testámentumot kellett volna csináltatni, ha lett volna miről. De mivel nem volt, megmutatta, hogy meg lehet halni végrendelet nélkül is. A fiatalok mód nélkül sajnálkoztak és siránkoztak az eseten. De nagy kár földbe temetni azt a drága uj cipőt! Szivük szomorúságát nem is titkolták Berkesné előtt, aki azt az okos és emberséges tanácsot adta, hogy a cipőt nem kell eltemetni. A halottnak már semmi szüksége rá, ők meg szép pénzt takarítanak meg vele. Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetei akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 113 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
