Harangszó, 1917

1917-12-02 / 32. szám

Vili.

Min

évfolyam. 1917. december 2.

aaaaaaanaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaiaaaiaa

32. szám.

VALLÁSOS néplap.

Felelős szerkesztő és kiadó Szalay Mihály gyékényesi ev. leik.

Társszerkesztők: Czlpott Géza, Németh Károly és Zongor Béla ev. lelkészek.

Előfizetési Ara 36 azAmra közvetlen küldéssel 8 K 00 r, csoportos küldéssel 3 K. Kéziratok QYÉKÉNYE8-re (Somogy megye), előfizetési dijak a HARANGSZÓ kiadóhivatalénak KÖRMEND-re, reklaméclók 8ZENTGOTTHÁRD-ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító.

.I

T

ARTALOM: Varga Márton: Advent. (Vers.) — Novák Rezső: Az ádventi király békéje. — Szalay Mihály: Mit köszönhetünk a reformációnak. — Hetvényi Lajos: A soproni evangélikus főiskola történetéből. — Kiss Samu: Egy hitvalló asszony. — A világháború eseményei. — Horváth Imre: Riadó. (Vers.) — Csite Károly: Jóska záloga. (Elb.) — Ország-Világ. — Szerk. postája.

Advent.

Isten, fttyánk, Jézus mutat Egyedül csak igaz utat Üdvösségre mi nekünk; lm, isméden jő vezetni,

Óh, segélj őt hűn követni, Mind a mig tart életünk. Amen.

VARGA MARTON.

Az ádventi király békéje.

Irta: Novák Rezső.

Jel. 3, 19-20.

Negyedszer köszönt bennünket az uj egyházi esztendő a háború alatt, negyedszer keresi fel a békesség fejedelme a keresztyén világot. Csendesen, alázatosan, szinte észrevétlenül közeledik hozzánk s halk hangon igy szól be házunkba: »Imé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.« Sok helyütt durva,

elutasító választ hall, goromba szitkokat, másutt családi petpatvart, istentelen, eldurvult életmódot tapasztal, honnét szintén fájó szívvel távozik; ismét más helyen teljes közöny, vallási nemtörődömség tárul szemei elé, üres mentegetődzés utasítja el, csak kevés helyen talál nyitott ajtókra, fogékony szivekre. Pedig nagy kincset, drága ajándékot hoz magával: a szívnek nyugalmát, boldogságát, az Istennel való békességet Ígéri azoknak, akik hajlékukba fogadják.

A világ azonban nem ilyen békességet akar; hiú bálványok : pénz, vagyon, kényelmes megélhetés, könnyű, vidám szórakozás után futkos, fenékig üríti az élvezetek poharát, gond, veszély, felelősség nélkül, biztonságban óhajt élni, de Jézus ajándékának: a belső békének a szükségét nem érzi. Csalódottan fordul el Jézustól a világ, mert legfőbb 1 -ánságát nem teljesítette : a várva rt külső -békét nem hozta el az ezer sebtől vérző emberiség szá nára. Ezt a békességet, mig birtokunkban volt, nem tudtuk megbecsülni, most pedig, hogy elveszítettük, a legmagasabbra értékeljük s készek volnánk érte minden áldozatra

Nem hallgattunk Jézus figyelmeztető szavaira: »Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók I De most elrejtettek a te szemeid elől.« (Lukács 19, 42.)

Jézus, az ádventi király békét akar teremteni a földön, emberekhez való jóakaratot akar biztosítani, de ennek feltételéül először szivünkben, benső világunkban akarja megalapozni az ő békéjét, mely kiárasztaná áldó hatását mindennapi életünkre, megszentelné egymáshoz való viszonyunkat, egyszóval: szükségképeni következménye lenne a világi békesség. Az ö békéje nem a fegyverek hatalmán nyugszik, hanem a szív vallásos világában, az Istennel való szeretetteljes viszonyunkban leli alapját. Ettől nem foszthat meg semmiféle külső erőszak, nyomorúság, szenvedés, nem rendítheti meg még a halál sem, mert ez a békesség az Istennel való békesség, amely felette vagyon minden emberi értelemnek.

E világ más békét kíván: a fegyverek elnémulását, a külső nyomorúságok, szenvedések megszűnését, a háború előtti állapotok visszatérését