Harangszó, 1917

1917-12-02 / 32. szám

Vili. Min évfolyam. 1917. december 2. aaaaaaanaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaiaaaiaa 32. szám. VALLÁSOS néplap. Felelős szerkesztő és kiadó Szalay Mihály gyékényesi ev. leik. Társszerkesztők: Czlpott Géza, Németh Károly és Zongor Béla ev. lelkészek. Előfizetési Ara 36 azAmra közvetlen küldéssel 8 K 00 r, csoportos küldéssel 3 K. Kéziratok QYÉKÉNYE8-re (Somogy megye), előfizetési dijak a HARANGSZÓ kiadóhivatalénak KÖRMEND-re, reklaméclók 8ZENTGOTTHÁRD-ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító. .I T ARTALOM: Varga Márton: Advent. (Vers.) — Novák Rezső: Az ádventi király békéje. — Szalay Mihály: Mit köszönhetünk a reformációnak. — Hetvényi Lajos: A soproni evangélikus főiskola történetéből. — Kiss Samu: Egy hitvalló asszony. — A vi­lágháború eseményei. — Horváth Imre: Riadó. (Vers.) — Csite Károly: Jóska záloga. (Elb.) — Ország-Világ. — Szerk. postája. Advent. Isten, fttyánk, Jézus mutat Egyedül csak igaz utat Üdvösségre mi nekünk; lm, isméden jő vezetni, Óh, segélj őt hűn követni, Mind a mig tart életünk. Amen. VARGA MARTON. Az ádventi király békéje. Irta: Novák Rezső. Jel. 3, 19-20. Negyedszer köszönt bennünket az uj egyházi esztendő a háború alatt, negyedszer keresi fel a békesség fe­jedelme a keresztyén világot. Csende­sen, alázatosan, szinte észrevétlenül közeledik hozzánk s halk hangon igy szól be házunkba: »Imé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.« Sok helyütt durva, elutasító választ hall, goromba szit­kokat, másutt családi petpatvart, isten­telen, eldurvult életmódot tapasztal, honnét szintén fájó szívvel távozik; ismét más helyen teljes közöny, val­lási nemtörődömség tárul szemei elé, üres mentegetődzés utasítja el, csak kevés helyen talál nyitott ajtókra, fo­gékony szivekre. Pedig nagy kincset, drága ajándékot hoz magával: a szív­nek nyugalmát, boldogságát, az Isten­nel való békességet Ígéri azoknak, akik hajlékukba fogadják. A világ azonban nem ilyen békes­séget akar; hiú bálványok : pénz, va­gyon, kényelmes megélhetés, könnyű, vidám szórakozás után futkos, fenékig üríti az élvezetek poharát, gond, ve­szély, felelősség nélkül, biztonságban óhajt élni, de Jézus ajándékának: a belső békének a szükségét nem érzi. Csalódottan fordul el Jézustól a világ, mert legfőbb 1 -ánságát nem teljesí­tette : a várva rt külső -békét nem hozta el az ezer sebtől vérző emberi­ség szá nára. Ezt a békességet, mig birtokunkban volt, nem tudtuk meg­becsülni, most pedig, hogy elveszítet­tük, a legmagasabbra értékeljük s ké­szek volnánk érte minden áldozatra Nem hallgattunk Jézus figyelmeztető szavaira: »Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók I De most elrejtettek a te szemeid elől.« (Lukács 19, 42.) Jézus, az ádventi király békét akar teremteni a földön, emberekhez való jóakaratot akar biztosítani, de ennek feltételéül először szivünkben, benső világunkban akarja megalapozni az ő békéjét, mely kiárasztaná áldó ha­tását mindennapi életünkre, megszen­telné egymáshoz való viszonyunkat, egyszóval: szükségképeni következ­ménye lenne a világi békesség. Az ö békéje nem a fegyverek hatalmán nyugszik, hanem a szív vallásos vi­lágában, az Istennel való szeretettel­jes viszonyunkban leli alapját. Ettől nem foszthat meg semmiféle külső erőszak, nyomorúság, szenvedés, nem rendítheti meg még a halál sem, mert ez a békesség az Istennel való békes­ség, amely felette vagyon minden emberi értelemnek. E világ más békét kíván: a fegy­verek elnémulását, a külső nyomorú­ságok, szenvedések megszűnését, a háború előtti állapotok visszatérését

Next

/
Thumbnails
Contents