Harangszó, 1917
1917-09-23 / 25. szám
1917. szeptember 23. HARANQSZÓ 197. lenn maradt és a szárnyai még sem voltak vizesek. A teremtőnek böl- csesége gondoskodott róla : az a természetes kenőcs, mely zsírtartalmú tolláiból válik ki lepergeti magáról a vizet s a madár a milyen szárazon, tisztán lebukott, olyan szárazon, tisztán kerül a viz helszinére. Mi keresztyének egy gonosz világban élünk, melynek érintésétől nem tudjuk távoltartani magunkat; de ha az isteni kegyelemnek drága kenete, fogott be minket, akkor nyugodtan mehetünk akárhova, ha a kötelesség szólít, mink is a legmélyebb iszapból is olyan tisztán jövünk ki, mint a hogy odakerültünk. A világháború eseményei. Ellenfeleink kezdettől fogva ránkszerették volna bizonyítani, hogy a világháborút mi idéztük fel, ennek következtében minden körülmények között nekünk kell elviselnünk a következményeket másszóval nekünk kell majd a rövidebbet huznunk. A »Harangszó c legutóbbi számában megemlékeztünk arról, hogy a volt orosz hadügyminiszter Szuchomlinov tábornok bünpörének tárgyalásánál kitűnt, hogy a háborút Oroszország kezdte el. Most meg Belgrádban általunk talált fontos szerb külügyi iratok újból kézzel foghatóan igazolják az antánt államok vezérférfiainak rémségesen bűnös voltát a rettenetes világégés felidézésében. Hogy a központi hatalmak csakugyan a nép szabadság biztosításának, föltámasztásának a szolgálatban állanak erre nézve fényes tanúbizonyságul szolgál az a pátens, amely szeptember 12-iki kelettel jelent meg a lublini és varsói hivatalos lapokban. Nemcsak körvonalaiban, de értékes és fontos szerveiben lép immár elénk a lengyel államiság. A pátens szerint addig is, a mig a lengyel királyság legfőbb állami hatalmát király vagy régens átveheti, háromtagú kormánytanácsot neveznek ki a megszálló hatalmak uralkodói. A tanács kormányzati intézkedéseit felelős miniszterelnök ellenjegyző Oroszország belső viszonyai a világháború egyéb eseményei között is mindinkább előtérbe lépnek. Kerenszki és Kornilov vetélykedése a hatalomért polgárháborúra vezetett. E küzdelem kimenetele ma még nagyon bizonytalan. Annyi azonban már most is bizonyos, hogy ez a belviszály az orosz hadseregre jó hatással semmiesetre sincsen. Azért mondja aztán Loyd George a világháború rendezője: Tény, hogy Oroszországban a gépezet összeomlott. A béke hullámai mind nagyobb mérveket kezdenek ölteni. Wilson utolsó nyilatkozatai már sokkal barátságosabbak a németekkel szemben, mint az előzők. Franciaországban a volt miniszteri- elnök Ribot állása éppen az erős békeáramlat miatt ingott meg. Nem kevésbé keresik már komolyan a békés megegyezés alapjait Angliában. Befejezést nyert a 11-dik olasz of- fenziva. 23 napig tartott a csata. Az 50 klm.-es fronton az olasz hadsereg többr mint 3A-de, 48 hadosztály, vagyis 750.000 ember, kbl. 6000 ágyú és 250 repülőgép állott. A vezérkar jelentése szerint az olaszok vesztesége legkevesebb 250,000 ember. Egyetlen eredményük, hogy arcvonalunkat a bainsazzai fensikon 15 kim. szélességben 2—7 kim.-re szorították visz- sza, de ez is oly helyen történt, mely az offenziva céljától, Trieszttől mesz- sze esik. A németek nagy rigai offenzivája befejeződött. Riga a németeké, mondotta a német császár, amikor hatalmas beszédében a Rigát felszabadító hadsereget üdvözölni elment Rigába. Nyugaton az antánt nagy általános offenzivája, mely szeptember 8-án feléledt, ismét ellanyhult. Talán azért, mert belátták, hogy sikertelen egyenlőre minden erőlködés. Majd meg dr. Glatz Gáspár orla- mündi lelkész kérette meg Amsdorf Miklós, Luther barátja és lelkésztársa által. De Bora Katalin a maga gyermekies nyiltszivüségével kijelentette neki, hogy nem akar Glatz doktornak a felesége lenni; azonban ha Luther vagy (s ezt bizonyára csupa udváriasságból tette hozzá) Amsdorf kérnék meg, egy pillanatig sem habozna s örömmel mondana igent. És tényleg Katalin hallani sem akart ezentúl másról, mint Lutherről. Ő, vagy senki! Luthert Katalin eleinte kevéssé érdekelte. Ő maga bevallotta később, hogy neki a szintén Katalinnal megszökött Schönfeld Éva jobban tetszett. Csodás szépségénél és apácatársnőit messze felülhaladó műveltségénél fogva őt szerette volna inkább feleségnek. „Katalint — mondotta — akkoriban nem szerettem, mert azt gyanítottam, hogy büszke és nagyravágyó.“ A szép Schönfeld Éva aztán férjhez ment egy orvosnövendékhez, anélkül, hogy csak sejtette is volna, hogy a nagy reformátor iránta valaha gyöngéd érzelmeket táplált és komoly szándékkal viseltetett. Luther pedig hihetőleg tudomást nyervén barátja által Katalinnak naivságában elárult érzelmeiről, apjától is folyton biztatva a házasságra, gyors elhatározás kelt szivében s 1525. jun. 13-án megkérette Bora Katalint. A leány azt hitte először, hogy csak álmodik; e legforróbb vágyának a teljesülését nem akarta, nem merte elhinni. Hogy ő, az apátlan-anyátlan szegény leány, annak a szellemóriásnak a felesége lehessen, akire bámulattal tekint föl egész Németország s akinek nevét máris szárnyaira vette a hir és röpíti a szélrózsa minden irányába, az ország határain is túl! Nem, ez nem lehet való! Csupán álom, szép, bűvös álom. Vagy pedig tréfa, szomorú és fájdalmas tréfa. Csak mikor Luther maga is egész komolyan és ünnepélyesen megkérte, akkor mondott igent. Mindjárt az eljegyzést követő másnapon megkötötték csendben a házasságot. Az esketési szertartást Bugenhagen végezte. Luther ekkor 42, Katalin pedig 27 éves volt. Az esküvő után két hét múlva tartották meg csak a tulajdonképeni lakodalmat. Jelen voltak e fényes ünnepélyen Luthernek a szülei, rokonai és igen sok barátja. De egész Wittenberg, a külömböző egyletek és céhek is részt vettek benne. Hogy milyen szeretettel emlékeztek meg róluk, mutatja az a sok értékes ajándék, mellyel elhalmozták őket. A városi tanács tizenkét akó különféle legfinomabb borokkal és három hordó sörrel lepte meg a násznépet; sőt pénzt is küldtek az új párnak. Az egyetem egy nagy és pompás, kivül-belül gazdagon aranyozott ezüst serleggel kedveskedett nekik. Azonkívül újévkor a fiatal menyecskének egy csomó vásznat vett a tanács. III. « \ A jó feleség, az áldott édes anya. Katalin tehát Lutherné lett. Vágya teljesült, reménye valóra vált. Boldog volt, hogy magáénak mondhatta azt a férfiút, akit talán
