Harangszó, 1917

1917-09-09 / 24. szám

1917. szeptember 9.

HARANGSZÓ.

187A cseretestvérek.

(Háborús eset két képben).

Irta: Fenyves Ede.

1. kép.

Falu a Balaton mellékén, virágdíszében állő, széles akácfasoros utcával. Jómódú gazdaház, öreg Mohos Péter háza. Utcaszines kis virágos kertje előtt lócán üldögélő társaság. Az ákácfák lombsátora alatt liléző, vidám apró gyermeksereg. Vasárnapi alkonyat.

Gyermekek kara:

„Ferenc József magyar király Indul a csatába,

Utána megy vig nótával Minden katonája.

Ha el nem fut az ellenség,

Levágják egy szálig Magyar huszár hogyha meghal,

Mind csillaggá válik.“

Mohos Lajosné (a társasághoz közelítve): Épen most jövök a tanító úrtól. Az uram küldött levelet, azt olvasta el és magyarázta meg.

Barátosné (öreg szomszédasszony): És mit ir a kedves keresztfiam abból a távoli idegen országból, hol annyi derék fiaink sinlődnek keserves, szomorú fogságban ?

Mohosné: Azt irja, hogy egészséges és jó dolga van, mert hát egyebet

került a nemzeti és világpolitika forgatagába, s egész Európa történetének uj utakat szabott, Luthernak lelke és hite megmaradt továbbra is a mozgalom szellemi irányítójának s letörülhetlenül magán hordta Luther bélyegét.

Kelemen pápa 1534 őszén meghalt. Helyébe október 13-án III Pál (1534 — 1549) lépett. Trónralépése fordulópontot jelent a pápaság történetében. Alatta kezdődik meg az ellenreformáció az 1540-ben megerősített jezsuita rend vezetésével. III. Pál pápa alapjában véve többet törődött családja érdekeivel, mint az egyházzal, s mindjárt uralkodása elején egyik törvénytelen fiát pármai hercegnek nevezte ki, két unokájából pedig már 14, illetve 16 éves korukban bibor- nokot csinált, de másfelől nemeslelkü férfiak, mint például Contarini bíboros, szabadon hirdethették a hit által való megigazulást, a keresztyén vallásnak egyik legfontosabb tanítását, melynek a pápás egyház visszaélései a leghatározottabban ellene mondottak. Tervbe vette a pápa azt is, hogy végre-valahára összehívja a régóta várt és sürgetett zsinatot Mantua városába. Követe érintkezésbe lépett

nem irhát, ha panaszkodnék, levelét bizony félre dobnák és nem jutna el hozzánk csak egy is. Ezt is már fél esztendeje vártuk.

Barátosné: Igaz biz az, Molnárék Gyurija is azt irja, pedig hát vasbányában dolgozik, nehéz, keserves munkában. Le is soványodott szegény, mint a képmásán látható, mit az édesanyja mutogatott a minap.

Mohosné: Az uram helyzete talán kedvezőbb, nem csigázza el annyira a nehéz munka, mert Szibériában egy parasztgazdánál dolgozik mezei munkában. Gondolják csak el, Szibériában, abban a rosszhirü országban, hol az esztendő nagy része kegyetlen télből áll és uramfia, mégis terem búzájuk és egyéb veteményük is.

Iván (fiatal orosz fogoly Mohosék- nál) Szibéria nem rósz ország. Van jó földje. Terem embernek, állatnak mindene. Télire nem éhezik senkisem. Jó ott lakni. Nincsen bár szőlő és finom gyümölcs, de nem is kell olyan sokat kapálni és melegben dolgozni, mint itt.

öreg Mohos Péter: No lám, ez az Iván váltig azt hajtogatja, hogy nem kell aggódni ottani földieink miatt A hazavágyó lelkűk ha búslakodik is, de a testiekben nincsen fogyatkozásuk,

Lutherrel is. Ebből a zsinatból semmi sem lett, de az előkészületeknek mégis lett két eredménye Az egyik az, hogy a pápai követ, Vergerio, áttért az evangélikus egyházba; a másik, sokkal jelentősebb pedig az, hogy Luther összefoglalta a keresztyén tan tételeit a később úgynevezett Smal- kaldi Cikkekbe, melyek hitvallási irataink között Luther Kis és Nagy Kátéjával együtt helyet foglalnak.

1539-ben meghalt György szász herceg, a reformációnak haláláig elkeseredett ellensége. Ekkor a szász hercegség is evangélikus lett és Luther 1539 pünkösdjén ugyanabban a templomban prédikálhatott, amelyben 20 év előtt híres vitája volt Eck Jánossal. Krisztus gyenge nyájáról beszélt, mely Isten igéjét hallgatja és megtartja s minden bajban abban bízik. 1540-ben Észak-Németországban már csak egyetlen katholikus világi fejedelem maradt, a többi mind a reformáció hive lett.

Hanem a láthatáron már sötét fellegek gyülekeztek. Az 1541-i regens- burgi birodalmi gyűlésen a császár elhatározza, hogy hadjáratot indít a protestánsok leverésére. Csak a török szultánnak, Szolimának fenyegető előmint a hogyan itt ezeknek az oroszoknak is semmi hiányosságuk nincsen. Majd a jó Isten segedelme velük lesz a mieinkkel, majd csak vége lesz ennek a világfelfordulásnak és haza vezérli őket. Én reményiem, hogy megjön majdan a mi Lajosunk is. Nem volt ő anyámasszony katonája, helyén állott mindig az esze és a szive, ki bírja hitével, türelmével a próbát. Isten oltalmazza őt többi társaival együtt a viszontlátásig.

Gyermekek kara:

„Oh hallgasd meg én Istenem,

/mit tőled kérek,

, Az én kedves jó apámat A csatában védd meg.

Puskagolyó elkerülje,

Sebet sohse kapjon,

Segítsd haza, hogy bennünket Össze csókolhasson.“

Mohosné: Apám uram bizakodó leikéből én is vigasztalást meritek s megkönnyebül a szivem, ha a várakozás hosszú idejére gondolok és apró gyermekeink ártatlan öröme s apjok felől tudakozódó együgyü kérdéseik néha még fel is vidítják bánatos lelkemet.

Barátosné: Úgy, úgy hugomasz- szony, nem kell kétségbe esni, a jóságos Isten a bút ismét örömre fordíthatja. K* jut most bőviben minnyomulása (Buda elfoglalása 1541 ) adott nekik még egyszer haladékot. A török ellen a protestáns hadak egyesültek a császáriakkal, a maguk kárára. A császár 1544-ben a franciákkal, 1545-ben a törökökkel békét kötött s beleegyezett, hogy a zsinat Trientbe összehivassék. A smalkal- deni szövetség a zsinat ellen tiltakozást jelentett be. 1546-ban a császár megüzente a háborút, spanyol és németalföldi katonaságot vont ösz- sze Délnémetországban s a protestánsok vereséget szenvedtek.

Luther ezt a katasztrófát már nem érte meg. A mansfeldi grófok közti egyetlenség elsimítására 1546 januárjában Eislebenbe indult Betegen kelt útra, betegen érkezett meg, s betegen vitte keresztül célját, a grófok kiegyeztek. Nem is épült fel betegségéből; 1546 február 18-án csendesen elhunyt szülővárosában.

Károly császár sem soká örülhetett azonban diadalának. Pár év múlva menekülni kénytelen Németországból, s 1555-ben megköttetett az ágostai béke, melynek értelmében a protestantizmus — Németországban — szabadon fejlődhetett.