Harangszó, 1917

1917-09-09 / 24. szám

186.

HARANQSZO.

1917. szeptember 9.

próbáltatásával. Földreszegzett tekintetünk csak a romot, a pusztulást, a vérző sebet látja, fülünk csak a panaszos sóhajt, a jajkiáltást hallja, bánatverte szivünk csak a szenvedő ember nyomán kesereg, de nem akarjuk megérteni az apostol figyelmeztetését; > Akit szeret az Ur, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad.«

Ez az, amit oly nehezen tudunk megérteni, t. i. hogy fiák, Istennek a Jézus Krisztus ártatlan vérével megváltott gyermekei vagyunk. Amint az a jó édesapa, gyakran megkeresi gyermekét fenyítékkel, hogy igy megóvja a bűntől, — úgy a mi mennyei Atyánk is gyakorta bocsát reánk különféle szenvedéseket: — de csak azért, hogy figyelmeztessen a bűn átkos következményeire és neveljen a jóra, mert az ő kezében a megpróbáltatás nem cél, hanem csak eszköz, aki gyermekeinek a javát akarja. Elfeledkezhetünk-e hát az intésről, mely nékünk, mint fiakr.ak szól: >Az urnák fenyítését fiam, ne utáld meg, se meg ne und az ő dorgálását. Mert akit szeret az Ur, megdorgálja, és pedig mint az Atya az ő fiát, akit kedvel.« (Péld. 3, 11-12 v.)

Nehezen tudjuk megérteni, hogy a

megpróbáltatás Istentől származik, kinek akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejünkről. De ő a kereszttel is áldani akar, hogy közelebb jussunk hozzá. Kötelességünk azért, hogy a kereszt alatt türelmesen megmaradjunk s mindaddig alázatossan, jó reménységgel várjunk, mígnem eljő az ő órája és megadja nékünk a szabadulás örömét. De kötelességünk biztosítja legszéntebb jogunkat is: mint Istennek fiai imádságunkban közvetlen érintkezésbe léphettünk Atyánkkal, elpanaszolhatjuk neki bajainkat, kiönthetjük előtte szívünknek keserveit, eléje tárhatjuk óhajainkat, szándékainkat, oltalmáért, segítségéért imádkozhatunk ezt mondván : »Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár ; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.« (Máté 26, 39.) így magasztosul a hivő ajakén az imádság szava Isten akaratán való alázatos megnyugvássá, így lesz a várakozásnak, a kitartásnak a keresztje reá nézve áldásos nevelő iskola. A kereszt alatt megtanulunk imádkozni, egymásért dolgozni, Isten előtt megalázkodni, a szerencsétlenek iránt könyörületre indulni. Az Ur az emberiség kiváló férfiait a szenvedések iskolájában tanította meg dicsőségét megismerni és hirdetni. Ma a félvilágot vonja bele ebbe az iskolába, hogy Öt, a seregeknek Urát, magunkat és másokat igazán megismerve egy uj világot: uj nemzeteket, uj társadalmakat, uj egyéneket teremtsen bennünk és általunk.

Ne felejtsük tehát, hogy fiák vagyunk, akiknek béketüréssel, zúgolódás nélkül kell viselkedniük a kereszt alatt, mert tudjuk, hogy az Ur a mi Atyánk. Még a legkeserübb órákat, a legsúlyosabb megaláztatásokat is abban a biztos reményben fogadhatjuk tőle, hogy akik könyhullatással vetnek, egykor vigadozással aratnak, jóllehet »bármely fenyítés jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.« (Zsid. 12, 11.) Szomorúságunk éjjelében vigasztaljuk magunkat a zsoltárosnak ama biztatásával: Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem ? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én neki, az én szabadítóm- nak és Istenemnek.« (42. zsolt. 12. v.)

Van valakije a harctéren, vagy a sebesültek közt a kórházban ? Úgy fizessen számára elő a HARANGSZÓ KA. Vigasztalást, szórakozást küld neki minden egves számmal.

1517-1917.

. . i tirs: i=. -----L ii t ti e i*.

4. Ágostétól Eislebenig.

Irta: Németh Károly.

Az ágostai birodalmi gyűlés félesztendei haladékot adott a protestánsoknak. A császár eltökélte, hogy tüzzel-vassal kiirtja őket. Az evangélikusok ebben a váltságos helyzetükben 1530. karácsony napján megkötötték a smalkaldeni szövetséget, nem egészen Luther kedve szerint. A törvényes felsőbbség Istennek rendelése s az alattvalók engedelmességgel tartoznak Istennek igéje a legjobb fegyver. A hivő ember neveti az istentelen gonoszok haragját. Hanem az esetben, ha a császár fegyveres erővel rontana az evangélikusokra, nem szabad melléje szegődni. Egyébként a politikát rá bizza a fejedelmekre és világi hatóságokra.

A smalkeldeni szövetség magában véve gyenge lett volna a császár mérhetlen erőforrásaival szemben. Az akkori spanyol birodalom a világr

L

történelemben eladdig ismert legnagyobb hatalom volt. A pápával szövetségben elsöpörhette volna az apró német hercegségeket és városokat. A szövetségnek még annyi ereje sem volt, hogy a svájci öt katholikus várost megakadályozhatta volna Zürich városának legyőzésében, mikor maga Zwingli is a csatatéren esett el (Kappel, 1531 okt. 11) akinek Luther később sem tudta megbocsátani, hogy a vallás ügyét annyira összecsomózta a politikával. Azonban segítségükre jöttek a németországi protestánsoknak a külpolitikai viszonyok. A magyar és cseh trónra a császár öccse, Ferdinánd jutván (1526.) a bajor hercegeknek a cseh trónra táplált reményeik meghiúsultak; .velük a katholikus fejedelmek egy része is Habsburg ellenes pártot alkotott. Ke- letfelől »pompás« Szolimán, Belgrád elfoglalója, a mohácsi győző fenyegetőzött. A Földközi tengeren egy tuniszi kalóz zavarta a békét, nyugat felől a francia királlyal szemben mindig készen kellett lenni a háborúra. Kelemen pápa ígért minden jót, beleegyezett volna a zsinat összehívásába is, az ő párnája sem volt rózsákkal töltve. Anglia, Dánia, Svédország,

Svájc egy része, Németország fele elszakadtak a római egyháztól.

Ilyen körülmények között a világ hatalmasai nem látták elérkezettnek az időt a kenyértörésre. 1532-ben, a nürnbergi birodalmi gyűlésen a protestánsok újabb halasztást nyertek a zsinat összehívásáig. Ezek a »türelmi« halasztások, miközben az evangélikus gyülekezetek, városok, rendek állami helyzete, politikai joga a levegőben lógott, mert sohasem tudhatták mikor sújt le rájuk a birodalom pallosa, tűrhetetlenek és elviselhetetlenek lettek volna egy olyan államférfiul érzékkel és éleslátással biró reformátorra, amilyen Zwingli volt. Luther, aki ezekben az esztendőkben apja és anyja halálával fájdalmas veszteségek értek, a világi dolgok mérlegelésével nem sokat törődött. Rendületlen bízott az igaz ügy diadalában. A nürnbergi türelem már valamelyes elismerése volt a protestánsok létjogosultságának. Az evangéliom vallása 1532 - 36 nagy tért hódított Németországban. A mozgalom középpontja szász fejedelemség maradt, ahol Bölcs Frigyes után Állhatatos János (1525—1532.), majd János Frigyes uralkodott. Bár a reformáció bele-