Harangszó, 1917
1917-09-09 / 24. szám
Vili. évfolyam. 1917. szeptember 9. 24. szám. «■PPM MHF VALLÁSOS NÉPLAP. Felelős szerkesztő és kiadó Szalay Mihály gyékényesi ev. leik. Társszerkesztők: Czipott Qéza, Németh Károly és Zongor Béla ev. lelkészek. Előfizetési Ara 36 számra közvetlen küldéssel 3 K 60 r, csoportos küldéssel 3 K. Kéziratok GYÉKÉNYE8-re (8omogy megye), előfizetési dijak a HARANQ9ZÓ kiadóhivatalának KÖRMENO-re, reklamációk 8ZENTQOTTHÁRD-ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító. TARTALOM: Szalay Mihály: A honvéd anyja. (Vers.) — Novak Rezső: Isten fiainak szenvedése. — Németh Károly: Luther. Fenyves Ede: A cseretestvérek. — Csajbók Lidiké: Málcsikához. (Vers.) — Földet a joghoz. — Ki hogyan jubilál?.— A világháború eseményei. — Ország-Világ. — A Harangszó perselye. — A szerkesztő postája. A honvéd anyja. Az én fiamat is elvitte a vonat; Elrabolta vele sok édes álmomat, Sok büszke álmomat. Egyetlen fiam volt, csupa nemes jóság ; Felejtette velem szivem árva sorsát, Bús özvegyi sorsát. A telek végére sokszor ki-kiáíítam, A vonat zúgását szivszorongva vártam... A fiamat vártam. Szemem a füstjét is úgy el-elkisérte S a lelkem, éreztem, sirva remeg érte, Imádkozik érte. Majd halkká szelídült a lelkem sírása, Elcsöndesitette a keze írása, Biztató írása. De egyszer vége lett. Más levelek jöttek. Az a hir volt bennük : ne várjam őt töb- Nem látom őt többet, [bet, Nem várhatom már én az én jó fiamat S a telek végére kiállnom nem szabad, Jaj, sohasem szabad. Mert ha zúg a vonat,szivem úgy megrezdüf, Mintha ezen zúgna, robogna keresztül, Szivemen keresztüli Szalay Mihály. Isten fiainak szenvedése. irta: Novák Rezső. A szenvedés nehéz kérdése minden időben élénken foglalkoztatta az emberiség nagy gondolkodóit. A vallási élet terén tudjuk, hogy hozzátartozik üdvösségünkhöz. Szenvedés nélkül nincs keresztyénség, kereszt nélkül nincs üdvösség! A világtörténelem is azt bizonyítja, hogy az emberiség fejlődését, tökélesedését szolgáló nagy eszmék, mint a szabadság, egyenlőség, jog- és törvényszerűség, a lelkiismereti és szabad kutatási szabadság, a nemzeti eszme — mind csak százezrek és milliók könnye — és vérehullása árán jutott diadalra és szerezhetett magának a népek öntudatában polgárjogot. Mennyivel inkább kell áldozatokat hozni akkor, amikor nem múlandó földi javakról, hanem a lélek örök üdvösségéről van szó, amikor egyszerre egy egész világgal kell szakítanunk. A szenvedés mélységét és értelmét csak egy bizonyos történeti távlatból tudjuk helyesen felfogni és megmagyarázni. A jelen világkatasztrófa borzalmas eseményeitől felkorbácsolt érzelemvilágunk is csak akkor fog teljesen lecsendesedni és tárgyilagos ítéletünk leszürődni, ha majd a jelen szenvedéseire már mint régi fájó emlékekre gondolunk vissza. Amig benne élünk, benne mozgunk az események árjában, mindaddig megvesztegeti Ítéletünket a fájdalmas egyéni tapasztalat : a sok csalódás, lemondás, égető, földresujtó veszteség, gyakori köny- hullatás. A gyerfnek is, mig gondtalanul és öntudatlanul játszadozz^ kisded játékait, mig csak ösztöneinek, vágyainak, kedvteléseinek hódol, mindaddig nem tudja megérteni az édesatyának jóakaró, szeretetből, bölcs előrelátásból fakadó figyelmeztetését, dorgálását, mert úgy szól, mint gyermek, úgy gondolkodik, mint gyermek, úgy ért mint gyermek. De ha felnevelkedik és kigyullad lelkében az öntudat világossága, elhagyja a gyermekhez illő dolgokat és nem az egyéni önző érdekek és vágyak homályos tükrén keresztül, hanem egyetemes érdekek és célok ; az örökkévalóság szempontjából ítéli meg a múlt eseményeit, mérlegeli egyéni élményeit. Így vagyunk mi is a szenvedések szenvedésével: a jelen háború meg-
