Harangszó, 1917

1917-08-12 / 22. szám

170.

amúgy is ideje összefogni, hogy a romokon uj hitet, uj életet építsenek és összetéphető szerződések helyett a szivekbe Írják a magunk és mások békességének megbecsülését és megőrzését. Eleget láttuk, hogy az Írott szerződés megfelelő lélek nélkül hitvány papirosrongy, amelyet aiáirója lelki furdalás nélkül félre dob, vagy mivel mások az életére törnek, önvédelemből kénytelen félre dobni.

Hisszük, hogy magyar prot. egyházaink nem vonakodnak és nem késlekednek tovább a béke ügyének munkálásában. Megtehetik ezt anélkül, hogy ebből gyöngeségünk beismerését olvasnák ki ellenségeink, mert amint eddig minden fronton mi voltunk erősebbek, a keleti harctér eseményei újból megmutatják, hogy legyőzhetetlenek vagyunk. De épen ezért hiába való ellenségeink minden fogadkozása s az ebből fakadó vérontás, tombolás és nyomorúság, mert céljukat nem tudják elérni. Addig pedig, mig ők is jobb belátásra nem térnek, hanem minden békeajánlatunkra újabb harci kiáltással felelnek és országaink megcsonkításáról beszélnek : részünkről a harc feladása és a mindenáron való békekötés valóságos öngyilkosság lenne. Ki kell hát tartanunk, , de azalatt egyengetnünk kell egymás megértésével, a gyűlölet félretevésével, kiengesztelőI j u the r.

2. Elszakadás a római egyháztól.

Irta: Németh Károly.

A világtörténelmi szerepre hivatott Hohenzollern család egyik tagja, Albert, brandenburgi őrgróf 1513-ban magdeburgi érsek, rá hamarosan halberstadti adminisztrátor-püspök, egy év múlva, huszonnégyéves korában mainzi érsek lett. Ilyen fiatalon még a brandenburgi őrgrófok sem juthattak a pazarló Medici-pápa, X. Leó (1513—1521) idejében ilyen nagy javadalmu magas méltóságokhoz ingyen. A szentszék csak tízezer arany ellenében volt hajlandó tudomásul nem venni, hogy az egyházjogon sérelem esett. A fejedelmi pásztor pedig kivájó pénzügyi tehetséggel lévén megáldva, legcélszerűbbnek vélte egyházi méltóságának árát a gondjaira bízott nyájjal fizettetni meg. A szentszékkel egyezséget kötött bünHARANGSZO.

déssel a tisztességes tartós, béke útját. Micsoda öröm és megkönnyebülés lenne, ha a reformáció jubileumi éve egyúttal a béke, vagy legalább a béketárgyalás kezdetének esztendeje lenne.

Protestánsok a békéért! Tudatosan írtam ezt a címet s úgy értem, hogy nemcsak a vezetőknek, hanem minden protestánsnak kötelessége a békéért megtenni, amit tehet. Ha a vezetőket arra kérjük, hogy tiltakozzanak a további vérontás ellen, erre kérjük a híveket is, de méginkább tiltakozzanak a háború tulajdonképeni okozója: a sziveken s a világon széliében eláradt, szentté avatott önzés (szakro egoizmo) ellen. Mert az egyes emberek és családok önzéséből, kapzsiságából tömörült össze és nőtt naggyá az államok önző kapzsisága, amely egymás elnyelésére ösztönözte őket. Küzdjön ez ellen a bűn ellen minden hivő magában is, künn az életben is, mert bizonyos, hogy ha a világ többsége megfogadta volna a szentirásnak ezt az intését; »ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.« (Fii 2, 4.) akkor nem tört volna ki a háború és ha ezután állandóan megfogadná, a békesség is állandó lenne. Minden békétlenség abból származik, hogy akár egyes emberek, akár népek csak magukat nézik és készek a maguk

bocsátó cédulák nagybani árusítására, olyan feltétellel, hogy a haszon feles lesz. A jövedelem fele Rómába zarándokol, fele pedig Ágostába, a Fuggerek pénzesládáiba, mert Albert- nek ők voltak a hitelező bankárjai. A fenséges érsek a financiális terv kivitelét egy jóhangu lipcsei dominikánus barátra, Tetzel Jánosra bízta.

Tetzel gondoskodott a reklámról. Mikor valamelyik városba bevonultak a cédulaárusok, a harangok megkon- dultak, zászlók lobogtak, gyertyákkal, precesszióban vonultak a templomba. Aki cédulát vett, az feloldozást nyert bűnei és azok büntetése alól. A halottak lelkét is ki lehetett vásárolni a tisztítótűzből.

Wittenberg is a magdeburgi érsekséghez tartozott ugyan, de a szász választófejedelem nem engedte be Tetzeléket a városba. A wittenbergi- eknek a közeli Jüterbojba kellett fáradni bűn bocsánatért. De úgy látszik elég sokan voltak, akik nem restelték a kirándulást, mert Luther a gyóntatószékben elégszer volt kénytelen a gyónóknak a bűnbocsátó cédulára való hivatkozását hallani.

hasznáért, mások megkárosítására és eltiprására is. Ez meg mindig a hitetlenség gyümölcse, mert csak az istentelenhez fér hozzá a mások iránt való embertelenség.

Tehát csak ügy küzdhetünk az önzés ellen, ha előbb vissza térünk Istenhez és hitetlenségünk helyet ád ismét a hitnek. Erre viszont azt mondhatnánk, mit ér ha én, vagy velem együtt százan, ezren jobb útra térünk és mért épen mi tegyük ezt, mikor a többi megy a maga utján, úgysem tudjuk ezzel a békét közelebb hozni 1 De akkor miért íratta meg okulásunkra az Isten, hogy Sodornának tiz igazért is megkegyelmezett volna és miért hirdettette magával Jézussal is, hogy a választottakért megrövi- dittétnek még az utolsó nyomorúság napjai is? (Máté 24, 22.) Nem arra kell-e tehát másokért is törekednünk, hogy minél több igaz, minél több választott legyen minden faluban, városban és ki tudja, nem épen mi volnánk-e a tizedikek, mig ha félre állunk, talán épen mi miattunk nem lesz meg az a csekély szám sem, amelyért az Isten a roszakon is megkönyörülne és megrövidítené a nyomorúság napjait.

Gondoljuk hát meg, csak a hatalmasokon áll a háború és a béke kérdése? Mi semmivel sem tudunk ahhoz hozzájárulni ? A sok kicsiny önzés nagy nemzeti önzéssé tömörült

1917. augusztus 12.

Hogy ennek az arcátlan kereskedelemnek véget vessen, 1517 október 31-én a wittenbergi templom ajtajára egy írást szegezett ki a bűnbocsátó cédulák ellen. »Minden keresztyén, ki bűneit igazán megbánja, bűnbocsátó cédula nélkül is eléri bűnének s büntetésének elengedését.« »Aki felebarátját nyomorogni látja, s mind amellett inkább bünbocsánatot vásárol, az nem a pápa bünbocsánatát, hanem Istennek méltó haragját vonja magára.« »Jézus Krisztus azt akarta, hogy híveinek egész élete folytonos bün- bánat legyen.« Ilyeneket irt 95 tételben. Az egész latin nyelven volt irva, s Luther mint lelkész és theologiai tanár első sorban csak azt célozta, hogy a bűnbocsátó cédulák kérdésében az egyház tanítói jussanak valamiféle megegyezésre. Nem is sejtette, hogy milyen beláthatatlan következményei lesznek a 95 tételnek.

A tételeket lefordították, s két hét alatt egész Németországban elterjesztették. A nép nem vásárolta a cédulákat, mert rájött, hogy becsapták, s nem egy helyen kellett Tetzelnek szaladni. Az üzlet veszedelemben