Harangszó, 1917

1917-07-15 / 20. szám

Vili. évfolyam.

1917. julius 15.

20. szám

Előfizetési ára 36 számra közvetlen küldéssel 3 K 60 r, csoportos küldéssel 3 K. Kéziratok QYÉKÉNYES-re (8omogy megye), előfizetési dijak a HARANQSZÓ kiadóhivatalának KÖRMEND-re, reklamációk 8ZENTQOTTHÁRD-ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító.

TARTALOM: Horváth Imre: A menetszázad indulásakor. (Vers.) — Balikó Lajos: Szabad e a háború idején az Úrhoz fohászkodnunk?— Németh Károly: A reformáció előzményei. — Csite Károly: Hantó Dani kedves pajtásai. (Elbeszélés.) — Görög Ernő: Egy kis konyhakertészet. — A világháború eseményei. — Ország-Világ. — A Harangszó perselye. — A szerkesztő postája.

menetszámúd

indulásakor.

Meg egyszer búsan megcsóvált anyám. Szeméből Vénnyel* areemra peregteV. YenatVcreVeV fájón düböröglek . . . OlyVer még mest is mintba hallanám.

Panaszra nem nyílt azóta a szám. TüzeV lebegnaV a Vem er, oaV éjbe... KgyVedoün nézeV a nagy messzeségbe, Rezem ett nyugsziV pusVám raoaszán.

(?yetrelmes seV-seV átélt éjszaVán, MiVer fülembe metsző szél süneltőz,

Äz a bucsuzás mégis nisszaüldőz . . . Virágos renal... Jelleg az anyám... Harctér. HORVÁTH IMRE.

Szabad-e a háború idején is az Úrhoz fohászkodnunk?

irta: Balikó Lajos.

A kérdés hivő keresztyénekre nézve tulajdonképen nem kérdés. Ha helytálló az apostoli intés: »Szüntelenül imádkozzatok«, s ha valóban isteni parancs a zsoltáriró által közölt felszólítás: »hívj engemet segítségül a te nyomorúságodnak idején,« akkor természetes és magától értetődő do log, hogy a reánk szakadt keserves meglátogatásban is fohászra emeljük fel szivünket, sőt most még inkább, mint eddig bármikor. Hiszen mi is olyan forma helyzetben vagyunk, mint aminőben voltak egykor a tanítványok a hullámzó tengeren. S ha nekik szabad volt a Mestert fölkelteni s hozzákiáltani: »Uram, tarts meg, mert elveszünk,« akkor az imádság útja tilos ösvény nem lehet ránk nézve sem. Ha tehát mi a kérdést fölvetjük, akkor ez csak azért történik, hogy egy kétségnek elejét vegyük és hogy az imádság hatalmát röviden kidomborítsuk. A kétség, melyre gondolunk, alighanem sok szívben fölmerül. Akárhányszor azt mondják: Hogyan kérjem az Istent, hogy adja a diadalt nekünk s hogyan bízzak abban, hogy imádságom meghallgat- tatik, holott Istent nemcsak mi kérjük, hanem ellenségeink is. Valamelyik imádság tehát föltétlenül hiábavaló lesz. Magában véve érthető az ilyen kétség, de helyesnek nem mondható semmiképen. Tudnunk kell ugyanis egyrészt azt, hogy a győzelemért imádkozni csak akkor szabad, ha ügyünk igazságáról meg vagyunk győződve s ekkor viszont nemcsak szabad, de kell is imádkoznunk, másrészt pedig nem szabad felednünk azt sem, hogy a háború, bármilyen jogos és igazságos is, mégis csak Isten ostora, Isten meglátogatása rajtunk. Ha pedig Isten meglátogatást küld reánk, akkor célja nem lehet más, minthogy hozzáforduljunk, hozzákiáltsunk és szent nevét segítségül hívjuk. Vagyis itt is arra az eredményre jutunk, hogy imádkozni nemcsak szabad, hanem kell is. Hogy Isten a hozzá felszálló imákkal szemben hogyan határoz, hogy közülök melyiket hallgatja meg és hogyan — az nem a mi tisztünk és feladatunk Mi te-