Harangszó, 1916

1916-06-25 / 15. szám

1916. junius 25. HARANQSZÓ. 115. van a faluban, ha ilyen időben is megengedik a hejehuját. A fiatal legények azonban máskép gondolkoztak. Az ő önérzetüket na­gyon megnövelte az a tapasztalat, hogy egyszerre első legények lettek a faluban. Csak befordultak a korcs­maajtón, hogy kiélvezzék ezt a még soha nem érzett örömöt. Ha voltak is, akik otthon maradtak, lassanként mégis megtelt a korcsma. Csak épen lányok nem voltak. Azok többet hallgatnak az édes anya sza­vára, talán belátásuk is több van, mint az ifjaknak, nem mozdultak előbbi helyükről. Pedig az újdonsült első legények ugyancsak sorbajárták őket, ugyancsak hívogatták. Mikor Belényesiék háza elé értek, természe­tes, hogy azokat is hívogatták. Talán épen csak a tisztesség kedvéért, hogy ki ne hagyják őket, mert akkor már úgysem bíztak, hogy valamelyik édes­anya mulatságba engedi lányát. Annál nagyobb volt meglepetésük, mikor ezek egész háznépükkel együtt felkerekedtek és indultak a hivó szóra. Estig mulattak, vigadoztak, nem bin- totta őket, hogy kivülök csak néhány szolgáló leány vett részt a mulato­zásban. Nem érezték meg, hogy most nem a vigadozás ideje van. Nem érezték meg, hogy nem szabad vigad- niok, akkor, mikor vértől piroslik Sábáénál a Száva vize, vértől nedve­sek Galícia hegyei, völgyei. Nem érezték meg, hogy az ő otthonukért is véreznek most százan, meg ezeren. Nem látták azokat a bánatos ar­cokat, akik mint az árnyék úgy su­hantak végig az utcán, aggódva va­lakinek életéért, aki számukra kedves. Nem hallották a keserű panasz sza­vakat, amiket tőlük jobbra is, balra is mondottak. Nem hallották meg azt se, hogy a szerencsétlenség előtt senki se zárhatja be az ajtót. Ha meghallották volna, akkor se hitték volna el. Azt hitték az ő szerencséjük­nek a háború se tud ártani. Minden vasárnap délután ott voltak a Belényesi lányok a mulatók között és pedig utóbb annál nagyobb önér­zettel, mert lassanként mégis velük tartott a többi leányok nagy része is. Folyt a tivornya, a dinom-dánom minden vasárnapon, folyt akkor is, mikor az első, falubeli ifjú, hitves és édes apa elesettt; folyt a vigado­zás akkor is, mikor öt-hat, tiz kato­nája a falunak halt hősi halált. S ugyanannyi házban sírtak s viseltek gyászruhát. De egyszer csak mégis vége sza­kadt mindennek, vége szakadt Belé­nyesiék vigadozásának is. Elmentek az újdonsült legények is, csak a gyermekek, öregek maradtak otthon, igy hát nem volt, akivel vigadozhattak volna. Egy napon rendelet érkezett a fa­luba, hogy ötvennégy évig való fér­fiakból küldjön huszonnégy óra alatt á falu 50 munkást. Nem akart a nagy szám kikerülni, összeszedte hát az elöljáróság azokat is, akik minden segítség nélkül voltak, köztük Belé­nyesi Jánost is. Kétségbeesve tördelte Belényesi Jánosné kezeit a válásnál,, hogy az ő ura ezt nem birja ki, belehal a nagy megerőltetésbe. Hiába, a tör­vény : törvény. Annak engedni kell. Fekete ruhába öltözött, feketébe öltöztette szép lányait is, Kisirt sze­mekkel lehetett látni őket késön-korán. Ez a csapás váratlanul érte őket, erre igazán nem számítottak. — Mun­kást nem kaptak, nyakukba szakadt a nagy gazdaság minden bajával, gondjával. Keservesen tapasztalták, hogy milyen szomorú napok virrad­nak arra a házra, amelynek feje a harcmezőn van. — Talán, ha muzsi­káltak volna is a Majdsirszmég korcsmában, akkor se száradtak volna fel könnyeik. A csapás nem jár egyedül, — Be­lényesi Jánosné egy őszi napon hideg esőben .átázva meghűlt. Tüdőgyulla­dásba esett. Orvosság, könnyhullatás nem menthette meg. Temetési ének csendült meg a Belényesi ház udva­rán, ahol pár hónappal előbb még vidám kacaj hangzott, ahol nem ér­tették meg az irás szavát: »sírjatok a sírokkal.« A rákövetkező vasárnap két talpig feketébe öltözött zokogó leány állott a temelő egyik frissen hantolt sírja előtt. Édesanyjuk sírjához mentek ki a máskor vigadozó Belényesi lányok. Édesapjuk a harctéren, édesanyjuk lent a sir mélyén. Az őszi szél süvöltve csapkodja az őszi ólmos esőt a temető keresztjei­hez és azt susogja: »Akik örülnek mintha nem örülnének ..« Imádkozzunk! A németországi evang. egyház ve- zérférfiai megszivlelésre méltó szavak­kal fordulnak a német evangélikus néphez s az élő hit erejével, az Istenbe vetett bizodalom hatalmával általános, állapdó, igaz imádkozásra szólítják fel őket. Az erőteljes felhí­vásból közöljük a következőket: »Szorongatott hazánk minden tá­jékán, reggel, délben, este messze hangzik az imaharang szava. A kö­zépkorban gyakori ellenséges betöré­sek idején keletkezett e szép szokás, amely Németország déli részének némely vidékén még ma is megvan egész bensőségében. Az ország többi részében azonban az utolsó két év­század Isten és egyházellenes áram­lata, megfosztotta ezen szép, régi szokást magvától, lényegétől. Csak az üres forma maradt meg hitben s imában elszegényedett korunk szá­mára. Az imaharang szava kiváltké­pen falun csak a napot osztja sza­kokra, és csupán a munka kezdetét s végét jelzi. Töltsük meg az üres formát ismét tartalommal s fogjunk mindenütt ke­zet s élesszük uj életre a napközi imák szokását. Az imaharang figyel­meztesse a keresztyénséget Istenre, hogy hivó szavánál neki panaszolja gondjait, neki adjon hálát. Kiváltkép e vész és szenvedésteljes napokban intsen bennünket: Gondolj a távolban levő kedveseidre! Ők értünk küzde­nek, mi imádkozzunk értük! ök szivük vérét kockáztatják érettünk, szálljunk hitünk egész erejével értük sikra ! Ha ők ágyuk dübörgése, szen­vedés és halál közepette is folyton haza gondolnak, szenteljünk mi is elfoglaltságunk "közepette hálás em- kezetet nekik esdő imáinkban. E be­csületbeli kötelesség elől ne zárkóz­zék el senki sem. Mindnyájatokhoz kiáltunk: Imádkozzatok velünk, ha szól az imaharang! Felhívjuk erre a férfiakat, nőket, aggastyánokat, gyer­Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasz­tási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb ház- • tartási és gazdasági cikkek a HANGYA bol­tokban kaphatók. A HANGYA italai hamisí­tatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik község­ben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX, Közraktár utca 34. sz. (Saját székházában.) 83 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövet­kezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.

Next

/
Thumbnails
Contents