Harangszó, 1916
1916-06-25 / 15. szám
116. HARANGSZÓ. 1916. junius 25. mekeket: kulcsoljátok imára kezeiteket ! Kiváltkép a betegekhez és sebesültekhez szólunk. Nem fáj-e nektek kettősen, hogy nem dolgozhattok most a haza javáért, amikor annak minden gyermekére égető szüksége van ? Itt van a munka a hazáért: Imádkozzatok a királyért, seregeinkért, rokonaitokért, ismerőseitekért. Imádkozzatok az elhagyatottakért, foglyokért, özvegyekért, az Isten szeretetében és igazságosságában kételkedőkért s azon ezrekért, kik naponta érettünk halnak meg. Minő hatással van a harcosra, ha azt írhatják neki hozzátartozói s ha ép a veszély óráiban érezheti is társaival együtt: a küzdők vonala mögött résen áll az imádkozó gyülekezet. Képzeljétek csak magatokat bele a harcok forgatagába. Véres tusa után ki a győztes ? — A kegyetlen napra ráborul az irgalmas est. Egyedül, halálra sebzetten fekszik egy népfelkelő. Nincs közelében szerető anyja keze, hogy izzó homlokát fogja. Nincs számára üdítő ital, hogy szomját olthatná. Elhagyatottan haldoklik. — Sóvárogva keresi utolsó gondolata a hazai tájékot, amelyért küzdött s most meg is hal. Eszébe jut, hogy ilyenkor hivja az estharang szülőfaluja lakóit, de nem csak őket, a szomszéd falvak, az egész ország harangjai intenek buzdítanak : Imádkozzunk ! »Egyedül vagyok!« »Nem soha« »Hisz imádkozok serege vesz körül.« »Uram Jézus, hallgasd meg imájukat, vedd magadhoz lelkemet!«... Testvérek, higyjétek el az imaharangnak nagy jelentősége van kinnle- vőkre és itthonmaradottakra egyaránt. Avagy nem nagy dolog, hogy az imaharang szava az élet apró-cseprő gondjai közül felemel a nagy Istenhez ? A békét, a hivő keresztyénség imái készítik elő. A közös ima egész természetes a hívők közösségére nézve, hisz Jézus is azért imádkozott, hogy »Mindnyájan egyek legyenek.« Azért felhívunk benneteket, hogy ezentúl a harang hivó szavára emeljétek fel sziveiteket Istenhez s az idő és sors forgandóságában hz Ö örökkévaló karjai közt keressetek menedéket.« Vajha e lelkes szavak ne kiáltó szó gyanánt hangzanának el a pusztában! Vajha minálunk is minél többen követnék s teljesítenék a »felhívás« óhaját, maguknak és sokaknak üdvére, Istennek dicsőségére! —n -y. Adakozzunk a Harangszó terjesztésére I Tábori posta. Édes fiam, a júniusi meleg forróságot nagy hirtelen elűzte a süvítő, hideg szél. Csodálkozva néztünk körül, mert a rendes megszokottság alapján állandó meleget vártunk volna. Erre lenne szüksége kertnek, szántóföldnek. De hát a hűvös napokat is abban a tudatban kell fogadnunk, hogy azokat is Isten bölcsessége küldötte ránk s nem zúgolódnunk, hanem alkalmazkodnunk kell. Mit tagadjam : sok aggodalmat okozott mindnyájunknak az északon megr indult, rettenetes erejű orosz támadás Vérzett a szivünk, mikor azt olvastuk a hivatalos híradásban, hogy vitéz seregeink itt-ott kénytelenek voltak visszavonulni. Jó ideje megszoktuk már a győzelmi híreket. Nehéz máshoz hozzászokni. Tudjuk: mennyi nehéz áldozatba került minden hap és minden óra. Azt is tudjuk, hogy nem fordulhat meg minden a katonának vitézségén. Altató üres szavakat mondogattak, akik az orosz kimerül léséről beszéltek. Nem! mi tudjuk, hogy ott még nagyon sok az ember, sok a fegyver, töméntelen az ágyú. De azért, ha visszavonultunk is, nincsen sem okunk, sem jogunk a hajunkat tépni és kétségbeesni. Egyáltalában nem azt az időt éljük, mikor az ember ráérne a sopánkodásra Minden pillanat drága és mindegyik új meg új kötelességet hoz számunkra. Nem sirdogálni, hanem dolgozni kell! A megváltozott viszonyoknak megfelelően ezt teszitek ti, édes fiam, a harctéren. És ezt kell nekünk is tennünk, ide haza. Ha a háború keze egy-egy csapást mér ránk, ne csügge- désre, hanem újabb erőfeszítésre ösztönözzön bennünket. Ne lankadjatok hát! Ne bizalmatlankodjatok! Fel a fejet s újra előre! Szeretném azonban, ha a háború lelket próbáló csapásaival leszámolnátok s megértenétek, hogy abban is isteni áldás rejlik lelki életünk kiépítésére. Az állandó győzelem elernyeszt. Elbizakodottá teszi az önmagában bizó lelket. A veszteség azonban alázatosságra, hibáink, gyöngeségeink megismerésére tanit. Megmutatja erőnk elégtelenségeit. Elénk rajzolja annak a szent Istennek a képét, ki felhőn túli magasságban, nem lövészárkot, hanem a lelkek örökévaló ügyét védelmezi s a ki minden csapással, minden megpróbáltatással Isten gyermekévé nevelget. Ezt kell nektek és ezt kell nekünk is a lelkűnkbe vésnünk. Tegyük meg és mig sebeinket kötözgetve, könnyeinket törőigetjük, higyjünk, bizzunk az Úrban s vessük minden reménységünket az élő örökkévaló Istenbe. Éppen az imént olvastam a szentkönyvet, ime, ide jegyzem a mai bibliai szakaszt: »Ha megveri az Úr Egyiptomot, megvervén, meggyógyítja és megtér az Úrhoz és ő meghallgatja és meggyógyítja őket. És megáldja a seregek Ura, mondván: Áldott népem, Egyiptom!« (Ezsa- iás 19, 22—15). Most még csak vesztesség van, de legyen bár veresség is, egész szívvel azért imádkozunk: vezessen a fájdalom megtérésre, vezessen a mi egyetlen gyógyításunkhoz. Akkor nem hullott hiába a könny és a vér. Mert minden áldozatot érdemes meghozni, ha utána a meny- nyekből ezt a szót hallhatjuk: áldott népem, magyar népem! Isten áldjon meg és őrizzen meg, édes fiam! Szeretettel ölel édesapád. Lábaink szövétneke. Mindazok után pedig, a mik reánk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkeinkért, hiszen te, mi Istenünk, jobban kedveztél nékünk, sem mint bűneink miatt érdemeltük volna. Esdrás. 9, 13. Boldogok a bókességigyekezök: mert azok Isten fiainak mondatnak! Máté. 5, 9. Csak igen vigyázzatok, hogy teljesítsétek a parancsolatot és a törvényt, a melyet parancsolt néktek Mózes az Úrnak szolgája, azaz szeressétek az Úrat a ti Isteneteket és járuljatok minden ö útján és tartsátok meg az ö parancsolatait és ragaszkodjatok hozzá és szolgáljatok neki teljes szivetekből és teljes telketekből. Jozsué. 22, 5. Legyetek kifogástalanok és tiszták, Istennek fedhetetlen gyermekei az elvetemedett és elfajult nemzedéknek közepette, kik között úgy feny- lettek, mint világító csillagok a világon. Philippi !ev. 2, 15. Könyörülj én rajtam Uram, mert hozzád kiáltok minden napon! Vidá- mitsd meg a te szolgádnak lelkét, mert hozzád emelem fel Uram lelkemet. Mértté, Uram, jó vagy és kegyelmes és nagyirgalmasságu mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak. Figyelmezzél Uram az én imádságomra és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát! Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem. 86. zsolt.3—7.
