Harangszó, 1916
1916-06-04 / 12. szám
92 HARANGSZÓ. 1916. junius 4. gazdasággal, a holnapi kenyérrel ? Azt írod: lehet, hogy nem térhetek vissza, vagy féllábbal, nyomorékan jövök, vagy tapogatózva, bizonytalan léptekkel, örök éjszakában vándorolva. Nézd, édes fiam, egy szóval sem mondom, hogy mindez nem lehet. Nevetséges lenne azt gondolni, hogy a harctéren nem vagytok kitéve a halál veszedelmének. Azt is tudom, hogy minden háborúnak száz és száz nyomorékja és világtalanja van. Akár- menyit imádkoznak érted, könnyen meglehet, ez a sors vár rád és ránk. De mégis, mit gyötrőd magad ezekkel a gondolatokkal? Nem vagy-e Isten kezében ? És ha nehéz erőfeszítések után még nehezebb megpróbáltatások várnak rád, nem kell e azt is erős hittel, gyermeki engedelmességgel elhordoznod ? Légy erős, édes fiam, és ne rettegéssel, hanem bátorsággal tekints jövőd elé. Erről elég annyi. Hanem a többi kérdésedről külön kell szólanom, azokról tudniillik, melyek az itthoni állapotokra, családod, gyermekeid s az ő megélhetésükre vonatkoznak. Mikor ezen soraidat olvastam, a zsidók történetéből Abimé- lek harcai jutottak eszembe. Sikem ellen indult négy csapattal. Ellenfele, Gaál, figyelve nézett körül s monda: „ime, nép jő alá a hegyek tetejéről.“ Zebul pedig monda neki: „ a hegyek árnyékát nézed férfiaknak!“ Igen, igen, vigyázz, édes fiam, figyeld a hegyeket, melyekről életed, boldogságod ellenségei ereszkednek alá. Még egyszer ismétlem : vigyázz I Szó szerint is értsd : vigyázz az ellenségre. Természetesen nem gyávasággal, hátrahuzódással, alattomos bujkálással, nem, ezt a te becsületes jellemed, bátor magyar természeted úgy sem fogadja be, hanem körültekintéssel, éber vigyázattal és életrevaló fürgeséggel vigyázz. Mindenki mondja: sokat tehetünk ez által életünk védelmére. Hanem ha - ezt megteszed is, ne nézd a hegyek árnyékát ellenségnek. Ne engedd, hogy rettegés vegyen lakást szivedben. A remegő szivünek a keze is remeg. A fátyolos lelkű tekintete is fátyol mögé húzódik. Aki az amúgy is nagy veszedelmeket képzelődéssel, rémlátással megnöveli s éjjel-nappal árnyék ellenségek ellen küzd, az elveszti hidegvérét, lelki nyugalmát, s ezekkel együtt bizony könnyen elveszíti életét is. Éppen azért, parancsolj magadra nyugalmat. Vigyázz önmagadra és ne aggságoskodj az itthoni dolgok miatt. Vesd bizodalmádat Istenbe és tartsd komoly valóságnak szent vallásunk ama tanítását, hogy az özvegyek és árvák atyjához száll mindennapi imádságunk, ki nem hagyja el a benne bízókat. Higyj az emberek jóságában is. Ne gondold, hogy az önzés minden szeretetet eltemet. Ha itthon járnál s látnád, hogyan áll részvét, segítő irgalmasság az özvegyek, árvák mellé, hogyan dolgoznak szomszédok ismerősök a bevonultak földjén, akkor talán nem hadakoznál olyan kétségbeesetten a hiábavaló aggodalmak ellen. Bizonyosak lehettek, édes fiam, abban, hogy állam, egyház, társadalom, minden és mindenki mindent-mindent elkövetnek s a jövőben is mindent el fognak követni, hogy a háború sebeit bekötözzék. A társadalom kemény ítélete sújt azokra, kik ebben a szent munkában nem akarnak részt venni. Isten áldjon édes fiam! Bucsuzásul újra azt mondom : bízzál az isteni kegyelemben, az emberi jóságban, s nem csalódsz meg! Isten kegyelmébe ajánl szerető édesapád. Lábaink szövétneke. Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi; mint a vitéz, a ki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram és mi a te nevedről neveztetünk ; ne hagyj tévedeznünk! Ezt mondja az Ur e népnek: Úgy szerettek ide-oda futkározni, lábaikat meg nem tartoztatták! Azért az Ur nem kedvelte őket. Most megemlékezik az ö bűnökről és vétkeikért megfenyiti őket. Jeremiás, 14, 9—10. Ti Istentől valók vagytok, fiacskáim, és meggyőztétek őket: mert hataljriasb a ki ti bennetek vagyon, hogynem a ki e világban vagyon. I. János, 4, 4. Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Ur. Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból. A gonoszt gonoszság öli meg s meglakolnak, a kik gyűlölik az igazat. Az Ur kimenti az ö szolgája lelkét és senki meg nem lakói, a ki ö benne bízik. 34. zsoltár, 20—23. Boldog ember az, a ki kisórtetet szenved; mert minekutánna megpró- báltatik, elveszi az életnek koronáját, melyet ígért az Ur az ötét szeretökH®*1, Jakab, 1, 12. A haragra késedelmes bővelkedik értelemmel; a ki pedig elméjében hirtelenkedő, bolondságot szerez az. A szelíd szív a testnek élete: az irigység pedig a csontoknak rothadása. A ki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtöjét; az pedig tiszteli, a ki könyörül a szükölködőn. Az ö nyavalyájába ejti magát az istentelen ; az igaznak pedig halála idején is reménysége van. Példabeszédek, 14, 29—32. Boldogok a kiknek szivek tiszta: mert ők az Istent meglátják. Máté ev. 5, 8. Élet Volhiniában. Irta : BŐjtÖS László tábori lelkész. Orosz harctér, 1916. április 26-án. Odahaza már márciusban ébredezett az alvó természet téli szender- géséből. Itt, a vérrel áztatott mocsarakban csak most látszik ébredés. Mintha azok a srapnell szilánkok, puska golyók, zakatoló repülőgépek bombái, amelyek a múlt év őszén oly gazdagon hullottak Volhinia omlós talajára, annak belsejében lappangó életet is megölték volna sok derék katonánkkal együtt. Lassú az ébredés, de láthatók már előfutárjai. Szomszédházunk tetején két gólya hordja szorgalmasan a galyakat a mellettünk elterülő beláthatatlan mezőségről s művészies fészket, édes otthont építenek maguknak. A meleg éghajlat lakói, a nép lélek kedves költöző madarai megérkeztek. Megérkezésük pedig nekünk mindig tavaszról, enyhe napsugárról, zöldelő vetésről, erdő árnyában szerényen meghúzódó ibolyáról, kiskertünk kedves virágáról, májusi gyöngyvirágról beszéltek. Nem csoda, ha kellemes érzés hatotta át lelkünket, amikor üdvözöltek bennünket hangos kelepelésükkel. A mezőség, melynek füve zöldelni, az erdő, melynek bokra, fája rügyezni kezd csak fokozza örömünket. Az erdő éneklő madarai, a fák ágait szelíden körülölelő napsugár, a lövészárkok, fedezékek nyirkos falait szárító enyhe tavaszi szellő — mint a gyermek a boldog családban — hangulatot teremtenek mindenkiben. örül a tavasz jöttének az öreg, élemedett aggastyán, aki egész télen át felmelegedni nem tudott; a súlyos beteg, akit orvosa azzal biztatott, vigasztalt, hogy majd a ragyogó szép május visszaadja az elveszített drága kincset. A jó Isten adta tavaszi nap többet is ér sok drága patikánál I örül a tavasz jöttének a
