Harangszó, 1916
1916-05-21 / 10. szám
VII. évfolyam. 1916. május 21. 10-ik szám. Előfizetési ára 42 számra közvetlen küldéssel 3 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. \ : i i i I | 3 I I : I | I I 3 | 3 i | I I f TARTALOM: Madár Mátyás-. Viharban. (Vers.) — ifj. Stráner Vilmos: Tavaszi napsugár. — Dubovay Géza: Ne kisértsd az Istent. (Elbeszélés.) Egy napos fegyverszünet. — Kapi Béla: A kötelesség útja. (Elbeszélés.) — Lábaink szövétneke. — Tábori posta. — Világháború eseményei. — Tanítók árváiért. — Pünkösdi üzenet. — Ország világ. — A Harangszó perselye. Viharban. Tört hajóként hány az élet árja, Vad morajjal zúgnak a hullámok, Szivem retteg, gyengül bátorsága, Nyugtot, reménytföldönnemtalálok. Bősz hullámok zúgó, zajgó árján Te jöjj hozzám én édes Jézusom, A viharban ne hagyj engem árván, Karjaidban gyermekként megnyugszom. Ne félj! visszhangozzék biztatásod, Mint égi szó rémült lelkem mélyén, Örvendezve szivembe bezárlak Te átsegélsz a vészek örvényén. 5 ha majd küzdve, tört hajóm eléri Ama jobb hont, hol nyugtot találok, Jóságod lelkem áldva dicséri S áldja érted mennyei Atyámat. madAr wAryAs. Tavaszi napsugár. Irta . ifj. Stráner Vilmos. íme a tél elmúlt, az eső elmúlt és elment. Szép virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött és a gerlicének szava hallatik a mi földünkön. A fügefa megérlelte első gyümölcsét és a virágzó szőlők jó illatot adnak. Énekek Éneke II. 11—13. Évezredekkel ezelőtt, messze keleten irta e szavakat az ihletett költő — a hagyomány szerint Salamon király — s mégis oly szépen illenek bele mai korunkba és jelen napjainkba is. Az ujraébredő természet éltető, megújító varázsát nemcsak az ókor embere, a szabad természet fia érezte, hanem a zajos, füstös nagyváros lakója is, ámbár vajmi keveset élvezhet a természet szépségeiből, örömmel sóhajt fel, mikor az első tavaszi napsugár hírül adja egy új, szebb élet ébredését. »íme, a tél elmúlt, az eső elmúlt és elment. Szép virágok láttatnak a földön.“ Ha valamikor, úgy különösképpen most e küzdelmes, súlyos időkben hangzik fel e szavak hallatára millió és millió ajakról, nemcsak közöttünk, hanem különösen kint a harcmezőn, ellenségeink táborában épúgy, mint saját táborunkban a: hála Isten! Csodálatos is a természetnek, különösképpen az ébredő tavasznak az emberi szivekre gyakorolt varázsa. Hány komor, gondredős, sötét arc vidul tel újra, hány szív dobog ismét erőteljesebben, amikor az ember hallja, látja és tapasztalja, hogy körülötte új, barátságosabb világ van keletkezőben. De vájjon elegendő-e ott a természet hatása, ahol a szív gyógyíthatatlannak látszó sebből vérzik, elegendő-e a tavaszi napsugár, még ha jéghegyeket olvasztana is fel, ott, ahol a kétségbeesés, reménytelenség vaspáncélja tartja fogva a szíveket; gyógyulást hozhat, vigaszt nyujthat-e a tavasz minden szépségével és bájával ott, ahol a gyásznak, bánatnak angyala ütötte fel tanyáját, ahol talán egy szerettünket siratjuk és gyászoljuk, kit a most dúló háború ragadott ki körünkből, ki messze tőlünk, ismeretlen helyen, idegen kéz-