Harangszó, 1916
1916-05-14 / 9. szám
1916. május 14. HARANGSZÖ. 67 Lám, most megint ég, de nem úgy, mintha egy kis éjjeli mécset kigyújtanak. Fényes, fehér a világosság, mint a tiszturak zseblámpájáé. És nem is a szoba ablaka az, amelyikben látszik, mert az az utcára nyílik, hanem valami hátsó kamráé, tenyérnyi kis ablak s a messze, puszta mezőkre néz . . . A katona felugrott ültéből. Homályosan derengett a lelkében : „Minket elárulnak I Rögtön jelentést teszek!“ De azután okoskodott: „Ej, hátha képzelődöm. Előbb megnézem magam.“ Óvatosan sompolygott az ablakhoz. Mikor megint világos lett, egy csapással betörte az üveget. Ott állt teljesen felöltözve a lengyel asszony, egy erősfényű villanylámpást igazgatva. Ebben a pillanatban — mi volt ez ? Nagy fényesség a levegőben, egy fülsiketítő csattanás és a községháza tetejét ezer forgáccsá szórta széjjel egy lecsapó gránát. A tisztek odabent az utolsó whist- partit fejezték be. Zagorszki főhadnagy, egy szomorú arcú népfelkelő, épen revanche-ot Ígért Fedorovics kadétnak, aki szokása szerint mindenét elvesztette, mikor megremegett a ház az irtózatos erejű lökéstől és csörömpölve hullottak a földre a betört ablakok. Az egyik fal elrepedt, a menyezetről vegyesen szakadt rájuk a mészpor, tégla, fatörmelék. Egy-egy rekedt kiáltás hallatszott s a meglepetéstől első percben megzavarodott tisztek kirohantak az udvarra. Épen jókor, mert a következő gránát még jobban talált s pár pillanat múlva füstölgő romhalom volt a községháza. Katonaság futott elő minden oldalról, káromkodás, jajveszékelés töltötte meg a levegőt. Mert egyre hullott az istennyila; ott egy csoport ember közé vágódott le és véres gomolyagban keveredtek össze halottak és haldoklók. Az alezredes fedetlen fővel, halott- halaványan állt egy kis térségen. A szeme alatt megsebezte egy üvegszilánk ; a vér végig folyt ráncos arcán, mely borzasztó kifezésü volt a dühtől. Kiabálva szedte össze a tisztjeit, — a zászlós törött karral nyögött az egyik sarokban, — ordított az emberekre, hogy vonuljanak valami védettebb helyre, de a fáradt, álmukból felköltött katonák meg sem értették a parancsokat és fejvesztetten futkostak ide-oda. — Elárultak bennünket! — mondta csendesen Zagorszki az ősz kapitánynak. — Jól dolgoznak azok odaát! tisztában vannak helyzetünkkel s úgy lepuffogtatnak bennünket, mint a verebeket. A kapitány összeszorította a fogait, hogy ne lehessen észrevenni, hogyan reszket minden porcikája. Nem volt gyáva ember, de hiába! Ezt nem tudja megszokni soha! Ez az idegölő füttyszó: a közeledő shrapnell zenéje, ismerős már neki, ezerszer hallotta és mégis végigfut tőle a hideg az egész testén. Fájón feszíti meg térdeit, hogy össze ne rogyjon, olyan lankadtság fogja el. Bumm — most megint egy gránát robbant fel a templom talán. Hát sohasem lesz vége ennek a tűzesőnek ? A templom meggyúladt; piszkos barna füst lánggal vegyesen lö- vel az ég felé. Egy ház is ég, a lakosság rémülten szalad az utcára, félig meztelenül. Sirás és imádkozás hangzik fel; oltanák szegények a tüzet gyámoltalan módon, kicsiny vedrekben hordják a vizet, de fogvacogva bújnak el megint, ha lecsapódik a közeibe egy-egy lövedék. Egyszer mégis csak vége szakadt a borzalmas éjszakának, A tüzelés abbamaradt s a hideg áprilisi reggel világosságánál alig lehetett ráösmerni a tegnapi békés kis falura. Néhány épen maradt házba hordták össze a sebesülteket a katonák és összeszedték a halottakat. Volt huszonhét. A tisztek az éjjeli izgalmaktól megviselve, sápadtan, gyűrötten tanakodtak, mi is lenne most a legokosabb tennivaló. A parancsnok morgóit és káromkodott s teljesen kijött a sodrából. Hogyne, mikor arról kell jelentést tennie, hogyan mentek bele a csapdába valamennyien ! Mert már fuccs a kitüntetésnek, amit várt, sőt ő lesz a bűnbak s még orrot kap, bizonyos! — ötven rubelt adok annak, aki kézrekeriti az árulót! — mondotta a legényeknek. Dimitrij Pavlovics épen akkor ért oda, maga előtt hajtva az összekötözött kezű lengyel asszonyt. * Reggel erősítést kapott a csapat s az ellenség odaát, ugylátszik, odébbvonult, mert nem adott több életjelt. A délelőtt nyugodtan telt el, összeülhetett egy elhagyott udvaron a hadi- törvényszék, hogy az áruló asszony telett Ítélkezzék. Mindenki tudta, hogy ez a törvénykezés csak formaság. Hiszen ilyenkor csak egyféle büntetés van: a halál. És a gyűlölet s boszuvágy oly nagy volt az elárult katonák között, hogy ha engedik, Ítélet nélkül is végeznek a vádlottal hamarosan. Az ősz kapitány, a polgári életben ügyész, volt a törvényszék elnöke. Rövidesen végeztek, Csak pusztán a sablon kedvéért vezették elő a vádlottat, hogy kihallgassák. Mi a neved? Hány éves vagy ? Huszonkettő. Családi állapotod ? Özvegy vagyok az ősz óta, az uram elesett Ravaruskánál. Csodálatos, hogy milyen közömbös volt a fiatal asszony. Megvallott mindent szépen, csak akkor jött kissé tüzbe, mikor azt kérdezték, mennyit kapott árulásáért a magyaroktól. „Egy fillért sem! Magam ajánlkoztam. Ti megöltétek az uramat, aki nem vétett nektek, aki jó volt és istenfélő, — én pusztítottalak benneteket I “ Mikor kihirdették a halálos Ítéletet, nagyon elsápadt, de nem szólt. Az alezredes nem birt magával. — Meghalsz! Érted-e ? Meghalsz, kutya! — ordította feléje. Az elitéit ránézett. Hideg, fénytelen szeme volt, de benne derengett egy elnyomott faj százados szenvedése, keserűsége, önmegadása. Majd csendesen odaszólt lengyelül valamit egy szájtátó öreg asszonynak a kerítésen kívül. — Az ítélet azonnal végrehajtandó — hirdette ki a kapitány. Zagorszki főhadnagy visszatartotta a szuronyos őröket, kik indulni akartak az elitélttel. — Van valami kívánságod ? — kérdezte csendesen. Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA Italai hamisítatlanok és kitünó minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetei akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székhazában.) 77 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal..
