Harangszó, 1916
1916-04-16 / 5. szám
VII. évfolyam. 1916. április 16. 5-ik szám. Előfizetési ára 42 számra közvetlen küldéssel 3 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Bíró László-. Virágvasárnap. (Vers) — Endreffy János: Sánták országa. — Mosberger Mihály: Tűzkeresztség. — Ráday Pál. Ének. (Vers.) — Kapi Béla: A kötelesség útja. (Elbeszélés) — Tábori posta. — Lábaink Szövetnéke — Tanítók árváiért. — Világháború eseményei — Harc a levegőben. — Húsvéti üzenet. — Ország-Világ. — A Harangszó perselye. Virágvasárnap. Jeruzsálem határinál Virítanak a pálmafák, A mező minden kis virágát Mosolygó öröm hatja át. Az olajfák levelein F\ tavasz ezüst csókja reng, Az ég szelíden mosolyog ■— S mint elérhetetlen kósza álmok Rajta sok fehér felhő leng. És ül a Mester szomorúan, Mellette a kicsiny csapat; A pálmafák hús árnyékában Pihenik fáradalmukat. Majd tovább mennek a város felé, Hol várja őket már a nép; Mindenikük oly hallgatag, — Mint az elrejtett sötét bánat Olyan szomorú ez a kép. Szól János most, a szelidlelkű : ftz éjjel jaj, rossz álmot láttam, Halvány, tövises rózsafák közt Kedves Mester! — tereád vártam. Mikor megjelentél előttem, Homlokod ezer sebtől vérzett, Pedig fejeden koszorú volt, És én mégis, oly nagyon félek, Mester! — Ki tudja, mi ér téged? Óh jöjj innen, fordúljunk vissza, Odahaza most szebb a világ. A Genezáreth partjainál Sokkal szebbek a pálmafák. — A Mester nem szól, csak egyet int S a kis csapat tovább halad. Amerre mennek minden virág sír, Még a bársonyos mezőkre is Szomorú könny-harmat szakad. Belül a város kapuinál Az utakra zöld ágat hánynak, Hozsannát kiáltoz a nép, Dicsőség a Dávid fiának! — A Mester bólint szomorúan, Szellő rázza a levelet . . . A feltámadás sejtését súgja, — Jézus nem szól csak félre fordúl S szeméből egy-egy könny pereg. BÍRÓ LÁSZLÓ. Sánták országa. Irta: Endreffy János. Egy meseíró, ki versben írta tanulságosabbnál tanulságosabb meséit, megénekelte a sánták országát. Nem a mese, nem a vers fontos benne, hanem az életigazság, mely kiszűrődik belőle. A verses mese csak alkalom az Írónak, hogy gondolatait világosan, érthetően, megkapóan, színesen közölje olvasóival. Szól pedig a sánták országának meséje ekképen: Nagy ideje volt egy ország, hol nem találtatott egyetlen egy ember sem, aki nem dadogott volna, ha beszélt és nem sántitott volna járás közben. Mert a nép a dadogást is, meg a sántítást is szépnek tartotta, úgy megszokta. Történt pedig egyszer, hogy egy idegen ember jött ebbe a különös országba s neki mindjárt feltűnt a furcsa állapot, amit azonban a sánták országa lakói már egész természetes dolognak tartották. Az idegen úgy gondolta, hogy itt mennyire meg fogja majd a nép csodálni az ő szép egyenes járását. Úgy is tett. Szépen, egyenesen járt. ahogy illik a sánták országában. És mi történt ?
