Harangszó, 1916
1916-12-17 / 40. szám
314. HARANQSZÓ. 1916 december 17. nyok, melyek rákényszeritettek volna bennünket e hármas erény fokozottabb gyakorlására. Igaz nem is születnek ezek velünk, de megszerezhettük volna előbb, mert hiszen békében sem éltük azt a kort, melyről Madách ezt írja: Midőn az ember földén megj lent, Jól beruházott éléskamra volt az; Csak a kezét kellett kinyújtani, Hogy készen szedje mindazt, ami kell. Mindenkinek dolgoznia kell, nemcsak az élet, a kényszer, a fejlődés kívánja ezt, hanem isteni törvény is munkára int, szólít. A biblia első lapja rendeltetésünket világos számokban kifejezi, hogy életünk hatheted részét munkában, egy-hetedét f ledig pihenésben, - de mindkettőt stennel — töltsük A munka teremti meg a gondtalanabb jólétet, az adja a nemzeti fejlődést s a nemzetek jólétet sem fogja a fegyver, az ágyú megadni, hanem a lelkiismeretes munka. A munkavágyat ösztökélje a szorgalom. Valamint az ember tekintete fölfelé irányul, képzelete nem a föld rögén jár, hanem a magasságok felé törekszik, úgy ne elégedjünk meg a munka egyszerű elvégzésével, hanem emelkedjünk fel szellemi kincseinkkel a tökéletesebb felé, legyen bennünk a kezdet nehézségeivel megbirkózó kitartás. Ott van Munkácsi, Fadrust s mások példája, kik iparos műhelyből kerültek ki, mint művészek, mert lankadatlan szorgalommal, fáradhatatlan erővel éjjel-nappal dolgoztak, nélkülöztek, de előre jutottak A szorgalom és vasakarat elsimítja az élet utjának gödreit s meghozza gyümölcseit. Sajnálni lehet azokat, kikben fellobban a munkakedv, a szorgalom, de az első nehézségnél ingadozva leteszik az éltető siker reményét. Azért jó, ha nagy célokat csak akkor tüzünk magunk ele, mikor már megvalósítottuk az élet kisebb feladatait. A munkát s annak eredményét sohasem a szerzett pénz tegye értékessé. Nem az a fő, hogy minél többet szerezzünk, hanem az, hogy a megszerzett anyagiakkal bölcsen, beosztással éljünk. A mi kedves hazánk hires volt arról, hogy itt bőven van minden, még e mindent felemésztő háború alatt is folyton csak azt hal- lotuk, hogy van a magyaroknak elég. De híresek voltunk arról is, hogy a takarékosságot csak hírből ismertük, idegenek csodálkoztak, hogy milyen oktalan pazarlásban éltünk, min ha csak jönnie kellett volna ennek a szomorú időnek, hogy egy kis takarékosságra tannitson bennünket. A pazarlás hány és hány családot döntött nyomorba s mily kevesen vannak azok, kik vagyonuk romjaiból egy uj életet látnak meg; a munkát és takarékosságot. A pénzszerzés és va- gyongyüjtes nem életcél ugyan, de eszköz a megélhetéshez. Meg kell tanulnunk az élettől már azt is, hogy ne csak a jelent lássuk magunk előtt, hanem szenteljünk időt a rejtett jövő tanulmányozására is Találunk abban betegséget, sorscsapást, alkalmatlan viszonyokat, háborút, melyek alatt a szerzési és megélhetési viszonyok egész más természetűek, ilyenkor jó, ha a kövér esztendőkből maradt a soványak idejére is. A mostani viszonyok megtanítottak bennünket munkára, szorgalomra és takarékosságra, ő izzük meg ezen erényeket, melyeket most sokszor a kényszer hatása alatt gyakorlunk, akkor is, midőn a békés munkálkodás kora elérkezik, hogy valóságos erények legyenek és maradjanak. Meghalt a Király... Irta Koritsánszky Ottó. Harctér, 1916. nov. 22. Borongós őszi nap volt. . A hajnal hidege egyenkint egymásutánban csip- deste le a fák dermedt levélmaradványait.. . Meg-meg nyisszant a vénfák egy-egy ága: felszisszent az elmúláson Aztán elbújt a nap ragyogó arca a felhők mögé, amik irigyelték - e késő őszi napon — az ég azúrját az emberektől. Pedig mily szép az enyészet sokszínűsége a nap bágyadt-fáradt, pislogó őszi fényében! Olyan, mint mikor szép, szelíd, ősz fürtü, kedves arcú öregek akiket zordon mogorváknak gondolnál — mosolyognak és mosolygásuk idején kiragyog szemüknek az a mélységes kékje, ami csak az öreg embereknél van meg, akik messzeséges távolban vannak a tu- lajdonképeni élettől; az Élettől! És a hideg megtörött; nyirkos ned vesség megnehezítette a gyér járókelők lélekzetét. Ránehezedett a tüdőre, megülte az egészségesek, a fiatalok mellét is És lassan öregszemekben esni kezdett. A fáradt esőszemek el-el mállódtak a járda piszkos aszfaltján. Lomhán, haldoklón, ősziesen estek egy kis ideig: nem volt az esőnek már létjogosultsága... Aztán este kiderült. Éjféltájt, mire a csendes városka elpihent, mire a villany körték is lehunyták gyérvilá- gitásu szemükre a homályos leplet, kigyuladt az égalján a Göncöls/ekér, a fiastyuk, meg a többi csillag. Mintha soh’se letttek volna még oly ragyogónk . . És ezen idő alatt, messze innét, tulnan túl nagy városok zakatoló életlüktetésén, egy kastély hétzáratu ajtaján belül meg-meg szakadozó lehetetszerü lélekzetvétellel feküdt a megtört, selymes tekintetű Nagy Agg. Csendesen vette, mint — ahogy mondták, írták — mindent az életben: a halál közeledését is. A Halál disz- köntösét öltötte magára ez alkalommal. Nagy felkészültséggel, minden fogását sok százakon, e/reken kipró- báítan indult a Nagy Öreggel való harcba. Már kopogtatott néha a bár- sony-bőrbélésü, aranykilincsü ajtókon, nem nyert bebocsájtást Csont állkapcsának rémes csattogása nem félem- litette meg sohase az ajtónálló ala- bárdosokat. Elhessegették. És a Kaszás repülve rohant a földbe túrt vakondlakások fölé, a lankás rétekre, a parlagon hagyott szántó földekre-me- zőkre, az erdők tisztására, fel a felhők között bujkáló hatalmas emberi agy találmányaihoz és szedte áldozatait a sok milliók között, az ellenséges nemzetek fiai közül. Egy-egy suhintására ármádiák dűltek ki. De az Eggyel nem birt. Aztán mégis — hogy-hogynem — belopódzott az egy hosszú életen át dolgozó Nagy Aggastyánhoz is. És az Élet maradt a porondon. A nagy és szívós birkózásban a Halál győzött!.. . Meghalt a Király!. . . A Zörgős Váz, a kérlelhetlen Kaszás végigszállott minden világokon s kajánul sipitozta mindenfelé, minden népeknek, országoknak: Én legyőztem ! Én, a földi uralkodóknál is hatalmasabb, aki nem dolgozom seregekkel, fegyverekkel, aki csontkezem fagyos érintésére kiütöm a lelket porhüvelyéből... ' És a mitsemsejtő emberek fülébe lopódzik a hir: »Meghalt a Király.« És a szívbe nyilalik . . Meghalt a Király 1 Meghalt a Király! .. Hisz -eljö a vég előbb vagy utóbb mindeneknél. Az »Isten kegyelméből való« uralkodók is alárendeltek a természet örök igazságu törvényeinek: az elmúlásnak . És mégis! Mégis oly hihetetlen, oly idegen, oly szokatlanul lesújtó a hir.
