Harangszó, 1916
1916-11-26 / 37. szám
1916. november 26. HARANQSZO. 291. — Még a te szavadra sem maradhatok itthon galambom. De visz- szajövök — és akkor — no csak őrizd jól a csizmám! Szólt András s aztán felugrott ő is a mozgó vonatra. Pannika a többi asszonyokkal sirt- ritt naphosszat és várta az ő édes urát. Múltak a napok, hetek és hónapok — de a háborúnak csak nem akart vége szakadni. Andrásról jött a hir, hogy jól van, baja sem esett, csakhogy vágyik már nagyon haza, Ezt a kívánságát meghallotta egy srapnell és oly sebet ütött a jobb lábán, hogy Andrást nyomban haza- küldték a kórházba. Rettenetes sebével fekszik a kórház szobában és irja a levelet haza Pannikának: »Kórházban vagyok édes párom, de lásd nincs nagy bajom, hiszen magam irom a levelet. Legyetek nyugodtan, nemsokára jobban leszek.« Szegény András maga sem sejtette még akkor, mi vár reá ?! Minden gondozás, minden gyógyítás hiába volt! Az orvos egy napon kijelentette, hogy a lábát le kell vágni, különben bele hal sebébe. Gábor András megadással fogadta ezt a rettenetes hirt, de nem volt bátorsága, hogy megírja Pannikájának: »Ne őrizd már a csizmámat, mert nem lesz lábam, amire felhúzzam.« Az operáció szerencsésen sikerült s egy hét múlva túl volt a veszélyen Gábor András. Még a jó kedve is visszatért, hiszen végre is jobb egy lábbal élni, mint két lábbal meghalni. Csak akkor szomorodott el, ha otthonról jött levél, vagy ha-ő irt haza. — A csizmádnak gondját viselem, a nótát is tudom, amelyiknél a táncot abba hagytuk. Csak az lesz a baj, hogy a cigányprímás, aki húzta, a múlt héten elesett a harctéren, lesz-e aki oly jól talpalá húzza, mint ahogy ő tudta huzni.« — így irt Pannika és András szomorúan felsóhajtott: — Akad-e olyan cigány, aki az én talpam alá tudjon huzni ? ! De azért haza csak azt irja, hogy már jól van, járni is tud — de azt már nem tette hozzá, hogy mankóval. Ahogy gyógyult a lába, úgy nőtt az András félelme. Jaj mi lesz, ha őt az asszony ily nyomorultul meglátja ? — Hátha vissza sem fogadja ? Ha — oh Isten segíts — meg is utálja? Hiszen olyan szép asszony, mint az ő Pannikája, csak nem élhet ily koldussal, mint ő, — Ez a gondolat nem adott nyugtot a szegény embernek. Éjjel, nappal azon törte a fejét, mi módon tudassa feleségével a nagy szerencsétlenséget: Sok álmatlan éjszaka után végre egy jó tervet eszelt ki. Ott kezdte el a dolgot, ahol elrontotta. Reggel megírta ezt a levelet: Kedves feleségem! Kénytelen vagyok veled tudatni, hogy a lábom csak nem akar begyógyulni Az orvos ur azt mondta, hogy ha combjában le nem vágatom, akkor belehalok. Most már rád bizom a választást. Ha azt irod, hogy ne hagyjam levágatni, akkor belehalok. Úgy áldjon meg az Isten Pannikám! Szinte megkönnyebült András, mikor ezt a levelet feladta. Hiszen olyan asszony talán a világon sincs, aki az Ura halálát kívánja. Vagy ha van is, de az nem az ő édes Pannikája. Bizonyos, hogy azt válaszolja : »Csak vágásd le mielőbb, hogy meg ne haljál.« — Mit is Írhatna mást egy olyan áldott lélek, mint az ő felesége ? Jött is a levél, amily gyorsan jöhetett, de nem az állt benne, amit András várt, mert Pannika nagy okosan ezt irta: — Édes uram! Le ne vágasd a lábadat a világért sem. — Kérd meg a doktor urat, eresszenek haza, Boris néni majd jóféle füvekkel megfüstöli, meg rá olvas, ettől minden .seb begyógyul. Csak siess haza és a lábad le ne vágasd. Ezt az utolsó mondást kétszer is aláhúzta: Le ne vágasd! András megvakarta a füle tövét s tovább gondolkozott, hogy mitévő legyen már most. És megírta a második levelet: — »Innen el nem eresztenek. A doktor ur azt mondta, ha egy hét alatt le nem vágatom a lábamat, akkor elpusztulok. Siess a válasszal!« De erre a levélre már maga az asszony jött el a kórházba. Két nap és két éjjel utazott, hogy csak idejére érkezzen, hogy az alatt az ura lábát le ne vágják. Mikor Andrással tudatták, hogy a felesége a kórház kapujában várakozik, mig a bejövetelre meg lesz az engedelem — szédülten esett vissza párnájára. Elérkezett hát a nagy pillanat, most fog eldőlni az ő életének sorja. Ha az asszony megijed tőle, ha elfordul tőle — akkor — hát akkor megtudja, hogy nem szívből szerette öt Panni —- mert ő el nem hagyná azt az asszonyt és szeretné akkor is, ha se keze, se lába nem volna. — Ettől aztán úgy megerősödött a lelke, hogy bátran odakiáltotta : — Eresszék be a feleségemet! Félve lépett be az asszony. Szép selyem viganó volt rajta, csipkekötő előtte, apró cipellő a lábán és mint illik, takaros szatyor a kezében, amiben az urának sok jó ennivalót hozott. Félve állt meg a küszöbön — oly sok ágy közt, jaj melyikben fekhet az ő ura? — Pannikám, ide jer! Panni megindul a hang után, s ott találja az urát szép fehér ágyban, puha takaróval le fedve. — Csókolj meg pannika! Pannika pirulva hajlik az ura orcájához Jaj ennyi ember előtt, hogy ezt is meg kell tennie. — Ülj le ide mellém. Le is ül szépen az ura ágya szélére, meg azt is tűri, hogy az ura mind a két kezét megfogja, mind a két kezét csókolgassa, mint valami nagyságának. — Miért jöttél Pannikám ? — Azért, hogy lássalak! — Látni akarsz, mielőtt meghalok? Ilyen beszédet nem lehet sirás nélkül hallgatni és Pannika szája elgörbült, szeméből csak úgy patakzott a könny. — Ne sírj no galambom, hiszen még nem haltam meg. — Ne is halj meg, mert akkor én is veled halok. — Ez már beszéd angyalom — úgy hát nem bánod, ha a lábamat levágják ? — Jej dehogy nem bánom, hát akkor, mi lesz az Ígéreteddel, mért Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetei akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár utca 34. sz. (Saját székházában.) 105 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
