Harangszó, 1916
1916-11-05 / 34. szám
1916. november 5. HARANGSZÓ. 269. tétlenebb állapot uralkodik. Az érdekesebb följegyzések a következők: Április 30.: Mieskas gyalogost, a kinek szétvertem a dobhártyáját, kórházba szállították. Nyugtalan vagyok, hátha vádat tesz. Az ezredorvos megígérte, hogy közbeveti magát értem. Május 5.: Artisegev tizedest, a ki az iskola helyett sétálni ment, ötven korbácsütésre Ítélték. A nyolcadik ütés után abbahagyattam a büntetés végrehajtását. Kinos dolog ilyen eljárást vezetni. Május 16.; Mától kezdve a husadagot másfél fontra szállítják le. Junius 2.: A zászlós zsoldját 30 rubellel csökkentették. Ez lelohasztja a harci kedvet Junius 30.: Megérkezés Luckba. Semmiféle rombolást nem lehet észlelni. Alig hihető, hogy itt elkeseredtt harcok dúltak. Luckban minden olcsóbb, mint Rje- zicában. Julius 3.: Nem felel meg a valóságnak a Ruszkoje Szlovo ama hire, hogy osztrákok fölették a macskákat és a kutyákat. Fehér kenyeret nem lehet kapni, ha mégis árulják, fontja nem drágább 20 kopeknél. Julius 20.: Sebesült katonák elbeszélése szerint parancsban jött, hogy az elfogott sebesülteket a kémkedés megakadályozása végett meg kell ölni. A németek becsületesebben harcolnak : Zaremba hadnagy sebesülten feküdt a német drótakadályok előtt és ők nem ölték meg. Julius 31.: Kurlov ezredes parancsára tisztiszolgák megvertek sebesült foglyokat. Elfogott tiszteket ma a vezérkarhoz való menet közben kiraboltak. A holtakat is megrabolják. Tanítók árváiért! Az örök csodatévő Krisztus ma is körüljár s a szeretet csudáit cselekszi naponként. Összegyűjti tanítványait, van köztük férfi és nő, gyermek és aggastyán s azt mondja nekik: menjetek, munkálkodjatok az én nevemben!... Az emberi szeretetben az ő erejének megnyilatkozását látjuk s a szeretet cselekedőiben az ő tanítványait. Legyenek áldottak, akik az ő nevében felveszik a szegény tanító- árvák gondját, s legyen áldott a szeretet oltárára hozott minden fillér! A múlt héten az alább felsorolt adományok érkeztek, melyeket ezennel hálás köszönettel nyugtázunk : Templomi offertóriumi gyűjtés, Nagyszentmihály . . . 71-82 K A külsősomogyi ev. egyházmegyei gyámintézet . . . . 71-66 „ Ev. gyülekezet Nagyvázsony . 10 — „ Ev. gyülekezet Nemesleányfalu . 10"— „ Zsiray Lajos ev. leik. Nagyvázsony 5— K Kiss Lászlóné Pibogysuló . . 4-— „ Ev. nöegylet Nagyvázsony . . 3-— „ Ev. nöegylet Nemesleányfalu . 3‘— „ Derka Károlyné Verebély . . 2-— „ Múltkori számban kimutatott gyűjtésünk volt: .... 8491-56 K Mostani gyűjtésünk . 180-48 K Eddig befolyt: 8672 04 K A jó kedvű adakozót szereti az Isten 1 A kötelesség1 útja. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Tizenkettedik fejezet. Építő munka. Folyt. 31 Sárosy László helyzete a kereskedő földbirtokos családjában, dacára a községben kifejtett társadalmi munkásságának, nem igen változott meg. Igaz ugyan, hogy ritkábban jött s ezért néha-néha hallott egy-egy csi- pős megjegyzést, de egészben véve maradt minden a régiben. Legfeljebb két megfigyelést tehetett a tanító. Az első az volt, hogy Grünhut papa előtt nőtt egy emberfejnyit. Mióta megmutatta, hogy van gerince, hogy tud akarni s az akaratát tudja keresztülvinni, azóta a földbirtokos bizonyos respektussal nézett rá. Tisztelet volt-e ez, vagy félelem, azt nem kereste Sárosy. Megelégedett azzal, hogy akármikor jött, mindig kifogástalan udvariassággal fogadta s nem izlés- telenkedett ostoba okoskodásaival. Második megfigyelése Lonci kisasz- szonyra vonatkozott. A régi bizalmas jó viszony megmaradt közöttük, mégis úgy érezte, mintha valami idegen árny tolakodott volna közéjük. Beszélgettek, zongoráztak, megkritizál- gatták az ismerősöket, de azért mintha láthatatlan kéz tartotta volna a gyeplőt. Talán nem is az ébresztette ezt a gondolatot amit beszéltek, mint inkább amit nem beszéltek. Sok álmatlan nehéz órát okozott ez Sáro- synak. Hiába tagadta volna, szerette a leányt s úgy érezte, vele van ösz- szekötve boldogsága. A fiatal szerelmes mind türelmetlen. Vágyódás a lelke szárnya s kinzó égetés gyötri szivét, mig csak meg nem bizonyosodik arról, hogy szerelme viszonzásra talál. Sárosy is mindent megpróbált. De a leány hirtelen tartózkodóvá lett s ügyesen kisiklott kérdései elől, mint a zöldes-sárga veretű gyíkocska a kőrakások közt játszadozó gyerekek elől. — Megváltozott, Lonci, panaszkodott egyszer Sárosy. A leány ábrándozva nézett a mesz- szeségbe, azután félrevonta a csipkés ablak függönyt s az alkonyatba boruló napra mutatott: — Egyszer tündököl, máskor felhők mögé rejtőzködik, de mindig ugyanaz. — Szomorú vágyódás a nap imádónak, válaszolt elgondolkodva Sárosy. Persze a nap mindig nap. akár látjuk, akár nem látjuk, de nekem csak akkor az, ha rám világit. De mit használ, ha elfordul . . — Akkor is a föld fordul el, feleli a leány, azután hirtelen felkel, leül a zongorához s néhány szomorú magyar nótát játszik. Sárosy a zongorára könyökölve hallgatja s titokban a gondolatait rendezi. Boszusan állapítja meg, hogy nem látja tisztán a saját dolgát. Sokszor azzal az elhatározással jön, hogy nyílt, egyenes kérdés elé állítja a leányt s határozott választ kér. De mikor rákerül a sor, megint csak meg- retirál. Mindig bántóbb lesz lelkén ez a nyomás. Egy kemény, hideg kéz, mely állandóan vasmarokkal szorítja a szivét. Végre is, senkise szereti kinevettetni magát. Sárosy László tisztában volt azzal, mi okozta azt a kis lélek-árnyalati megváltozást, melyet kettőjükön kívül senkise vehetett észre. Az egész akkor kezdődött, mikor ő az iskola falain kivül is elkezdett munkálkodni. Eleinte sokat disputáltak, mikor ez nem használt, a leány gúnyolódott. Egyszer valami olyan félét is mondott : hát érdemes ezért a bolondságért kockára tenni a boldogságot? Nem magyarázta meg, hogy hogyan érti, most meg már késő beszélni róla. Sárosy úgy érezte, hogy a különben nagyon is önállóan gondolkodó leány ebben a tekintetben teljesen az apja befolyása alatt áll. Sőt hajlandó volt feltételezni, hogy úgy a csábitó mosolygás, mint a későbbi elhidegülés egyenesen az ügyes üzletember megrendelése szerint szállíttatott. Még egy pontban nem tudtak megegyezni : Török Ferenc jegyzőéken. Sárosy László visszaemlékezett, hogy meghitt barátságuk tulajdonképpen akkor kezdődött, mikor elmaradt jegyzőék házától. Visszaemlékezett a gúnyos mondásokra, a lekicsinylő kézlegyintésekre. >Eh, azok..*. Koldusok !. . . No persze, kap uj pergál ruhát!. . .« Most, hogy Sárosy újra sűrűbben járt a jegyző házhoz, újra kezdődött ez a finomtalan fitymál- kodás. — Mondja csak, Lonci kisasszony,
