Harangszó, 1916
1916-09-24 / 28. szám
1916. sí . lember 24. HARANGSZÓ. 221. — Huszonöt, harminc, talán negyven. Megszakítva kérdezi: — mennyi?. . — A szomszéd falvakban is igy tesz. — És miért nem mentek a bírósághoz ? Balogzsán közelebb hajol, azután fojtott hangon súgja: — Volt olyan is. De a tárgyalás előtt hirtelen eltűnt. Sokat suttogtak akkor az emberek, de Grünhut egy váltót vitt a bírósághoz s azt mondta: Ő hamisította rá a nevét. Biztosan azért szökött meg a gazember. Rettenetes gondolatok cikáznak agyán keresztül. Feje zúg, szive őrülten ver. Fél percig ül-e szótlanul, vagy fél óráig, nem tudja. Hirtelen felkapja fejét s tekintetét körülhordozza a szobában. Hála Isten az anyja nincsen ide benn ! Hangja is rekedtre válik, mikor megkérdezi: — Hogy hívták azt az embert? Balogzsán felel, a többi csak rábólint : — Vajda Pál. Négy gyereke, felesége is volt, kiverték őket, mint a kóbor kutyákat. Felírja noteszába ezt a nevet is: Vajda Pál. Mikor történt ez ? Egy kis gondolkodás után megkapja a választ: — Nyolc éve. Bejegyzi a név mellé az évszámot s odaírja melléje a keresztet. Az emberek megígérték, hogy a kifosztottak nevét is felírják s odaadják. Sötét este lépnek ki az ajtón. Nem az utca felé mennek, hanem a kert- alá kerülnek. — Pszt! A Grünhut házának zöld szeme nyitva van s ide lát. Szemükbe húzzák nagy karimáju, zsiros kalapjukat s lassan húzott léptekkel eltűnnek a sötét kert fái között. (Folytatjuk.) R mészgödörbe esett Savanyu Jóska. Elbeszélés. Irta: Fábián Imre. Azt az igazi Savanyu Jóskát, aki a Bakonynak volt ura zsivány módra, jóformán mindenki ismeri. Tudják róla, hogy neve rettegett volt minden gazdagabb házban Készakarva mondom : minden gazdagabb házban. Szinte hivatalos feljegyzése volt neki a pénzzel telt tulipános ládák tartalmáról. Volt gondja rá, hogy ahol tele van a láda fia, ott juttassanak a »szegénylegényének is. Főképen mégis gazdagabb papokhoz, káptalanokhoz és zsidókhoz látogatott el előszerettel. E magas kitüntetést az említettek annak köszönhették, hogy olcsó áron náluk csinálta legjobb fogásait a betyár vezér. Olyan hire volt rövid idő alatt, hogy nem is kellett igazában rabolnia, csak beüzenni a kiszemelt áldozathoz : itt van »Savanyó«, (ahogy a Bakonyban nevét mondották). É varázsszóra már mindenütt nyíltak az erszények. A dolgot kerülő embereknek valósággal bálványa volt ez a Savanyu Jóska. Nem dolgozni és amellett jól élni, meggazdagodni, ki tudott úgy mint őkelme. Mesés hírek keringtek gazdagságáról. Szűrének belseje ezres bankókkal van kibélelve. Földalatti tanyájának falai szintén bankokkal vannak tele ragasztva, Az ezüst pénzt meg amint mondták, külön veremben tartották. Volt is mindig, aki erősítette, hogy ő mindezt látta. Ennyi tenger kincset összegyűjteni avval a rövid üzenettel, hogy itt van Savanyó, mégis csak szédítő foglalkozás! Nagyokat gondolkozott ezeken az elbeszéléseken Sulykos Balázs János is az alvégen, akinek a Mózsi zsidó már régen dobraüttette mindenét. Szeretett volna mégegyszer hat ökrös polgár lenni. Sehogy se tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy a falu közepén levő legszebb házból, most az alvégi legszélső házba kellett költöznie, ahol egyetlen gazdagsága volt hat hitvány malacz. Minél többet hallott Savanyu Jóskáról — róla pedig ugyan eleget hallhatott — annál feszültebb érdeklődéssel hallgatta a beszédeket. A szeme se mozult, mikor csudás dolgairól hallott, csak a beszéd végén nyelt nagyokat. Nyelés közben hatalmas ádámcsutkája járt fei-alá. Aki figyelte volna, észrevehette volna, hogy valamin töri a fejét, de ki figyelte volna meg ennyire ! Különösen észrevehette volna egy ízben, mikor egy ilyen jófogás elbeszélése után, a hosszú száraz nyelések után, öntudatlanul annyit mondott Sulykos Balázs: — meg van I — Meg ám, majd meg mondom mi van meg szomszéd — pattan fel, erre a szóra szomszédja. Meg van Savanyának rengeteg pénze, de Sa- vanyó nincs meg! Nincs olyan pandúr, aki annak szeme elé merne kerülni! Sulykos Balázs dehogy is mondotta volna, hogy ő nem a betyárvezér elfogatására gondolt. Sőt örült, hogy vigyázatlanságból elejtett szavait igy félremagyarázták. Ö ugyanis sokkal inkább arra gondolt, hogy a terve van meg arra nézve, hogyan jut vissza a szélső házból a falu legközepére, hogyan szerzi vissza Mózsi zsidótól —szerinte álnokul elvett — javait. Úgy fellelkesült erre a gondolatra, hogy szinte futólépésben indult haza felé, közben félig érthetetlen szavakat morzsolt: — fizetni megyek Mózsi egyik este hozzád! fizetek a szép házamért, amelyben boltot nyitottál, szép telkemért, amelyen te rakatod az asz- tagot. Remegsz, ha itt lesz a pillanat! Tovább is folytatta volna, de nagy sietségében már haza is érkezett. Ottan nagy titokban előadta azután tervét Julcsa asszonynak, a feleségének, aki szinte nagy haraggal gondolt a lelketlen boltosra. Az minden szavát leste, mikor ura beszélt: Ezen a vidéken jár Savanyó. Különösen a zsidók félnek tőle. Csak beüzen hozzájuk, legfeljebb vacsorakor benyitja az ajtót és már viszik eléje a pénzt, könyörögnek neki. Nem látta ezek közül még senki Savanyót. Ha egy cifraszürt meglát és azt a nevet hallja, nem ér az rá gondolkozni . . Én leszek a Mózsi zsidó Savanyója — fejezte be nagyot fújva. És savanyu lesz neki az a vacsora, a koporsója szélén is szájában lesz az ize! Hiában is akarta volna Julcsa asszony tervéről lebeszélni. Régen várt ő már erre a pillanatra, most vagy soha! — Hátha észrevesznek, pandúr kezére kerülsz, börtönbe, vagy — Uram bocsá’ — talán akasztófára! Mindezt nem épen azért mondta, hogy urát lebeszélje, csakhogy mondjon valamit. Gondolkozás után Sulykos Balázs mégis módosította tervét. Azt határozta, hogy nem megy egyszerre Mózsi zsidóhoz, hanem a tervet a szomszéd faluban levő komáján kipróbálja. Úgy is van avval is némi elszámolni valója, mert nem mentette meg a dobraütéstől. Öt csak megtréfálja, ráijeszteget. Duplapuskával, fokossal beállít hozzá, kinyittatja vele a ládafiát. Ha hire terjed, annál jobban remeg a Mózsi, mig reá kerül a sor. Egyik sötét őszi estén felkészült hát Sulykos Balázs János a nagy próbára. Bekormozta az arcát, a
