Harangszó, 1916
1916-09-24 / 28. szám
220. HARANQSZÖ. 1916. szeptember 24. szabaditását. Távozzatok, távozzatok, jertek ki onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök, tisztítsátok meg magatokat. Esaiás, 52, 9—11. Legyetek pedig valóban megtartói az igének, és ne legyetek csak hallgatói, hogy megcsaljátok magatokat. Mert aki csak hallgatója az igének és nem cselekedöje: az olyan hasonlatos az emberhez, ki megtekinti az ö természet szerint való ábrázatját a tükörben. Mert megtekintette ö magát, és elment, és azonnal elfelejtkezett róla minémü volt. De az, aki betekint a szabadságnak tökéletes törvényébe, és megmarad abban, mivelhogy nem feledékeny hallgató, hanem a cselekedetnek követője, az boldog lesz az ö cselekedetében. Ha valaki láttatik ti közületek istenfélőnek lenni, és az ö nyelvét meg nem zabolázza, hanem a maga szivét megcsalja, ennek hiábavaló isteni szolgálata. A tiszta, Isten és az atya előtt szeplő nélkül való isteni szolgálat ebben áll: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket az ö nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól. Jakab !ev. 1, 22—27 A kötelesség1 útja. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Tizedik fejezet. Felhő a nap előtt. Folyt. 29. A nap alkanyuvóra száll. Sá- rosyné bejárja a kis kertet, azután nekitámaszkodik a konyhaajttínak s elgondolkodva függeszti tekintetét a szürke felhőbe burkolózó erdős helységre. Gondolatai bekalandozzák a múltat, még inkább a jövendőt. Körülöleli azt az egyszerű fakeresztes sirt, mely valamelyik kis dunántúli város temetőjében meghúzódik, azután visszatér és megmarad a fia mellett. Istenem, mi lesz vele, ? Milyen irányt vesz jövendőjének alakulása ? Alig hogy bemegy a szobába s az ablaknál álló kis asztalhoz viszi könyvét, csendesen megzörgetik az ajtót. Igaz ugyan, hogy fia szigorúan meghagyta, hogy csak ismerősnek nyisson ajtót, de ő minden habozás nélkül megfordítja a kulcsot. Balog- zsán áll előtte három emberrel. Mélyen meghajolnak s mivel a kezét nem tudják elkapni, a ruháját csókolják. — A jó tanító urat keressük, — mondja alázatos hangon Balogzsán. — Szegény ember, megint hiába jött, — feleli sajnálkozva az asszony, — előbb ment el. Megmondtam neki, hogy már többször kereste. Azt felelte, hogy majd lemegy magához, Balogzsán. — Jaj, ne tessék haragudni, hogy olyan sokszor jövök. De az ember szegény, nyomorult, a gazdagok meg gonoszok... Torzonborz szemöldöke árnyba borítja mélyen fekvő szemeit, melyekből vad indulat tüze csap ki. — Nem minden gazdag rossz, és nem minden szegény jó, — feleli csöndesitőn a tanító anyja. Lássa Balogzsán, sok gazdag segíti a szii- kölködőt, felruházza az árvát, gyá- molitja az özvegyet. .. Balogzsán mereven nézi a beszélőt, de csak fejét rázza. — Olyan, mint a Draku barlang a nagy hegy oldalán, minden hegyi patakot elnyel. A hegyoldalba elszárad minden, mert a barlang mindent magába szív. — De viharban menedéket is ad a vándornak. Balogzsán feje tovább rázkódik. — Élő onnan még ki nem lépett. A Draku barlang a halál barlangja. Sárosyné elmosolyodik, azután nevetve folytatja: — Nem értjük meg egymást, Balogzsán. Én általánosan beszélek, maga pedig egyről beszél. No, nem igy van ? — De igen igy van, • tekintetes asszony. Elakarnak menni, de Sárosyné nem ereszti őket. Jöjjenek be, várják meg a fiát. Nagy kitüntetés, húzódoznak is, de azért bemennek. Öt percig tart, mig leülnek, akkor is csak a szék fertályára, nehogy visszaéljenek a vendégbarátsággal. — Hát azután mit akarnak a fiamtól?., kérdezi kis idő múlva az asszony. — Tanácsot, segítséget... Kis idő múlva hozzáteszi: — Tanító ur jó ember és erős ember. Sárosyné szeretne valamit megtudni, azért hozzáfűzi: — A jegyző is jó ember, arra is számíthatnak. Balogzsán gondolkodik, azután hirtelen rámondja: — Jó ember, de. . . — Nos?.. de. . . Egész más hangon folytatja. — Gyenge ember... Azután mintha megbánná, hogy ennyit is mondott, szeretné máskép fordítani a már kimondott szavakat: — Jó ember volt, most is jó, de azelőtt erős volt, most nem olyan erős!. . — Öreg ember már, ugy-e Balogzsán ?. . Az csak kérdőleg néz rá. — Öreg? Nem, most már gyönge!. — Hát mondja csak, Balogzsán, kicsoda erős Nyirkutason ? Félnevetősre torzul az oláh arca: — Hát ki volna?. . A Grünhut uraság.... Mondott még valamit utána, de nem lehetett érteni. — Azt nem értem, szólalt meg egy idő múlva Sárosyné, miért nem elég erős ember a jegyző ur? Ezt magyarázza meg Balogzsán. Most már igazán ravasz nevetés húzódik az oláh bajusza alá: Csak azért, mert a Draku barlangjából még nem jött ki élő sohasem !.. Tovább beszélgetnek, de később még tartózkodóbbak az emberek. Vagy nem bíznak asszonyban, vagy nem becsülik elég sokra. Egy félóra múlva megérkezik Sá- rosy László. Amint meglátja a tisztességtudón felálló kis csoportot, elborul az arc. A rendesnél gyorsabban oda lép hozzájuk s Balogzsán felé nyújtja kezét: — Jó, hogy megvárt. Már úgyis mindennap le akartam menni magához. — Bocsásson meg tanitó ur. . . Ezek ugyan olyan koldusok... A tanitó megütödve néz rájuk:-— Hogyan ?.. Csak nem ?. . Azok fejükkel intenek. — A mienket is elvette. Éppen úgy. A tanitó körülüli velük az asztalt. Amint a kicsiny lámpa halvány fényétől félig megvilágított szobában csendes fojtott hangon beszélgetnek, mintha összeesküvők dugnák össze fejüket. Sárosy László elrémülve hallgatja s néhány adatot noteszába jegyez. Tehát: Sztanka Milos, Ha- rankó József, Gesztéke János. Az egyiktől a birtokát is elvette. — Miért engedtétek?.. Kiált haragtól tüzes arccal. Miért nem fogtatok rá vasvillát, vagy miért nem jelentitek be a bíróságnál ? Csendesen ingatják fejüket s egyformán válaszolják: — Nem ismeri tanitó ur!.. — Azelőtt is igy volt?.. — Mindig. — Hány háza lehet Grünhutnak? Az emberek vállat vonnak.
