Harangszó, 1916

1916-09-03 / 25. szám

196.

HARANGSZÓ.

1916. szeptember 3.

Az öreg takarékpénztári könyvelő beszélgetett s kérdezősködött a vagyoni állapotokról a vérszegény félénk Kapitányné asszonytól, mikor a gazda belépett a szobájába.

— Kit-mit keres az ur? — kérdezte Kapitány Lőrinc zordonan, mialatt Mári asszony kisurrant a szobából.

— Kegyelmedet vártam, Kapitány ur, — állt az öreg ur az atyafi elé. — Baj van! Nagy bolondságot csinált, hogy elégette azt a sok pénzt, a takarékpénztár pénzét. Mert meg kell ám azt kendnek téríteni. A takarékpénztár igazgatósága nem hagyja ám annyiban a dolgot, hanem perre viszi, ha szép szerével nem egyez ki...

— Semmi közöm nekem az úrhoz, sem a takarékpénztárhoz ! Ha kedvük van hozzá az uraknak, hát csak pereljenek. De én rajtam nincs semmi keresetük. Tanúm egész sereg ember, hogy a takarék pénztárosa gorombán rám kiáltott: vigyem a pénzemet, rendben van, nincs semmi hiba!

Az öreg ur más húrt pendített meg. Az atyafi szivére akart hatni, hogy gondolja meg, mi lesz azzal a szegény pénztárossal? Esetleg a hivatalát is elveszítheti, ha nem térül meg a takarékpénztár pénze. És attól is lehet tartani, kogy amilyen rettegő önérzetes a megrémült ember, még megtévelyedik s valami bajt talál csinálni. Pedig szegény özvegy édesanyja, és sok neveletlen apró testvére van, akiket ő segített eddig.. .

— Arról sem tehetek! Az én lel- kemet nem terheli semmi. .. Egyenest jártam el., . Ne nézzen az ur engem olyan bolondnak, hogy a más kutyasága miatt kész legyek magamat tönkre tenni. Semmi beszédem többé az úrral 1 — fordított Kapitány Lőrinc hátat a takarékpénztári öreg tisztviselőnek.

Ott kint még az asszonynál is próbát tett az öreg ur, hogy hasson az urára, mert annak a szegény fiatal pénztárosnak a veszte a férje lelkén szárad...

A jámbor, szívbajos asszonytól egy szót sem tudott kivenni, elkezdett az Istenadta csendesen sirdogálni. S akkor is folyt a könnye, mikor már messze robogott az öreg ur kocsija.

— Mi a bajod neked ? — támadott rá a gazda kíméletlenül.

— Semmi!. . . csak félek, hogy még valami baj éri kendet a takarék miatt! — mondta az asszony megszeppenve.

— Engem ne félts!... Tudod azt

jól, milyen ember vagyok! Nincs én nálam és a vagyonomban egy fillér- nyi idegen, igaztalan jószág. Nem követtem el soha olyasmit, hogy félnem kellene akár az emberektől, akár az Istentől! — mondta Kapitány Lőrinc büszke, fenhéjázó hangon s a belső zsebébe nyúlt a takarékpénztárból kivett pénzéért, de mást talált helyette.

— Irgalmas Isten, mi történt velem !. . . A saját pénzemet égettem el! — rebegte mélységes megdöbbenéssel s a kilenc darab ezeres bankó kihullt kezéből a padlóra.

III.

Kora reggel, dermesztő hidegben, kurta báránybőr bundába öltözött atyafi törtetett a frissen esett hóban a város irányában. A metsző szél szomorúan dúdolva vágtatott tova a hosszú, nyílegyenes országúton. A pelyhes havat nagy. tömegekben rázta le az utszéli nyárfákról, melyből bőven hullt az atyafi nyakába is, aki azonban mindazzal nem törődve, fáradhatatlanul törte erős kordovány csizmájával maga előtt a még érintetlen csillogó havat.

A sietségtől, fáradságtól erősen felhevülve érkezett a nagy takarék- pénztár palotája elé, melynek ormáról hosszú fekete zászlót lobogtatott a szél.

Mintha valaki hatalmas, kemény ütést mért volna az atyafi, azaz: Kapitány Lőrinc mellére, úgy dobbant, rendült meg a szive. Megtörtén, rogyadozó lábakkal botorkált az épületbe s égető, bénító vérhullám tódult agyára, amint idegen embert pillantott meg a pénztárnál.

— Csakugyan meghalt a szerencsétlen pénztáros! — hebegte öntudatlanul, rángatózó ajakkal.

— Hisz’ nem a pénztáros halt meg, édes szomszéd, hanem a takarékpénztárnak egy másik tisztviselője hunyt el tegnap a kórházban, a harctéren kapott sebeibe. A pénztárost pedig táviratilag behívták a katonasághoz, azért van más tisztviselő a pénztárnál, — magyarázta neki egy fontoskodó, bőbeszédű, öreges városi asszonyság, akinek akkor intézték valami ügyét a tisztviselők.

— Igazán?!... Oh, hála legyen a jó Istennek érte ! — fohászkodott Kapitány Lőrinc megkönnyebbült szívvel, lélekkel s iramodott ki az ügyfelek szobájából.

Az öreg asszonyság gyanúsan, fejcsóválva nézett utána.

— Miféle oktondi ember lehet ez ? — dörmögte magában töprengve.

Néhány perc múlva a takarékpénztár igazgatója előtt állt Kapitány.

— Tessék, uram, visszatérítem a

takarékpénztárnak a kilencezer koronáját, de azután, megmondom, semmi bántódása ne legyen annak a szegény pénztárosnak. •

Lábaink szövétneke.

Az Ur, az égnek Istene, ki enge- met kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságaimnak főidéről; aki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván : A te magodnak adom ezt a földet. l. Mózes 24, 7.

Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok, tudni az időket és alkalmakat, a melyeket az atya saját hatalma szerint megállapított; hanem nyerni fogtok erőt, a Szentiéleknek ti rátok szállásával. És lesztek tanúim én nekem Jeruzsálemben és Samariában, és e földnek mind végső határáig.

Ap csel. 1, 7—8.

Keressétek az Urat, a mig megtalálható, hívjátok öt segítségül, a mig közel van. Hagyja el a gonosz az ö utát és a bűnös férfiú gondolatait és térjen az Úrhoz és könyörül rajta, mert bővelkedik a megbocsátásban. Ezs. 55, 6—7.

Ezek után láttam, és ime nagy sokaság, melyet senki sem tudna megszámlálni, minden nemzetből, nemzetségből, népből és nyelvből, kik a királyiszék előtt is a bárány előtt állottak,*fehér köntösökbe öltözve, pálmaágakkal kezeikben: és

nagy hangon kiáltottak, mondván. Az üdvösség a mi Istenünké, ki a királyiszékben ül, és a bárányé! És az összes anygyalok ott állottak köröskörül a királyi szék és a vének és a négy élőlény körül, és a királyiszék előtt arczra borultak és imádták az Istent, mondván: Ámen I A dicséret, a dicsőség, a bölcseség, a hálaadás, a tisztelet, a hatalom és az erő, a mi Istenünké mindörökkön örökké! Ámen.

Jelenések k. 7, 9—12.

Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és imádságod szerint válaszolj nékem ! Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!

Ime ellenség üldözi ielkemet, a földhöz paskolja életemet; letaszít engem a sötétségbe, a milyen a ré-