Harangszó, 1916
1916-08-20 / 23. szám
1916. augusztus 20. HARANGSZÓ. 181. május 12. Még most is ráz az izgalom, szinte érzem, hogyan fut minden idegszálamon végig a történet minden eseménye. Alig hajnalodott, megzörgetik ablakomat. A reggeli szürkeségben csak félig-meddig ismerem meg a kézzel-lábbal integető alakot. Gyorsan felöltözöm s kimegyek, Balogzsán Ferenc á 1 előttem, Ismerem, két fia jár hozzám. Valami telepitett család lehet, vagy még inkább régi, bennszülött magyar család, amilyen száz és ezer lakik ezen a vidéken, de magyar szavuk és magyar lelkűk lassanként beleveszett a nagy idegen tengerbe. A dédapja becsületes Balog János volt, az öregapja már Balog Ján, ő meg, a kései unoka Balogzsán Ferenc nevet visel s töredezve beszéli a magyar nyelvet. Ránézek, az arca fel van dúlva. — Tanító ur, segítsen, a házam, a tehenem, a gyerekeim . . Csak lassan tudom elrendezni a gondolatait. — Hát a Grünhut uraság akarja elvenni a házát, meg a tehenét? A fejével int választ. — Lássuk csak, hogyan is volt. Ő vette a teheneket. A saját pénzén vette. Magának nem volt benn semmi pénze. — Az, az. Semmi pénzem se volt benn. — A tehenek meg a borjak is - közösek voltak. Maga tartotta, de közös volt minden, ügy kellett eladni, ahogy ő akarta? — Ő hozta a vevőt. — Azután a pénzt megfelezték. De hátha nagyon olcsón kérték?. . . Hátha drágábban is el lehetne adni?... Egykedvűen vonja vállait. — Mindig ő hozta a vevőt. — Na és most kettő megdöglött?... Hiszen az magának is kár, hiszen maga is vészit rajt? — Mindegy, mindegy, siránkozik az ember. írásban van, elveszi a házamat, meg elhajtja a tehenemet. Szinte kiáltottam. — Hogyan tehetné, hiszen a törvény . . Balogzsán elkezdett nevetni, de olyan félelmesen, hogy megfagyott ereimben a vér. — Mindent tehet... Nagy ur, nagy ur, mindent tehet. . . Sok házat elvett már, és nagyon gazdag... Abban állapodtam meg Balogzsán- nal, hogy déltájban odajön Grünhuték- hoz. Sikerült is minden. Szerencsénk is volt, úgyhogy úgy fordult minden, hogy én is beleszólhattam a dologba. Először rettenetes indulat tükröződött Grünhut arcán, de azután hirtelen legyőzte s elnevette magát. — Jól van, ami derék, jó tanítónk kedvéért, takarodj még az egyszer, hitvány gazember!. . . Mikor elment, azt mondta: — ne higyjen ezeknek az állatoknak, mind hazudik, mint a masina! Rét döglött borjut húzott az istállóba, az enyé- meket meg eladta!. . . Melegen elbúcsúztunk, de valami különös fényt láttam szemében s az folytonosan dideregteti lelkemet. Nem félek, csak visszariadok tőle !. . (Folytatjuk.) Tábori posta. Édes fiam, öt nap óta ugyan nem látjuk a kezed vonását, mégis csak irok néhány sort, valahol, valahogy majd csak utolér. Az újságok híradása megmagyarázza leveleid elmaradását. A rettenetes támadások még most sem értek véget s a borzalmas ellenséges túlerő nehéz áldozatokat, sok helyen fájó visszavonulást követelt tőlünk. Hányán ültek nagy hirtelen ellenségeink sorából a csufolkodók székébe : Hol van hát az ő Istenük ? És az otthoniak közül hányán ültek a kétségbeesés porába: Hol van hát a mi Istenünk ? Nehéz idő próbálja meg a hit erejét Megpróbáltatás viharában dől el, vájjon csak mondtuk-e a hitet, vagy pedig éltük is ? Ajkunkon lakott-e az Isten, vagy pedig belegyökerezett szivünkbe életünkbe? Édes fiam, az Isten világkormányzásra állott az emberiség fölé, nem pedig, hogy mi isteni erejét kihasználjuk s a magunk érdeke szolgálatába hajtsuk. A zsoltárköltő szavához kell ragaszkodnunk: »Nem nekünk Uram, nem nekünk, de a te nevednek add a dicsőséget, a te kegyelmedért és hivségedért !< (65. zsoltár 1.) Ha súlyos veszteségeket is kell elszenvednünk, ha a háború fordulatai nincsenek is kedvünkre, ne kételkedjünk és ne zúgolódjunk. Maradjon érintetlen Isten-hitünk s csendes imádságunkkal arra kérjük a jó Istent, hogy az ő nevének adassák dicsőség. Gunyolódóknak, kishitüek- nek pedig folytassuk a zsoltárköltő énekét: »A mi Istenünk az égben van és amit akar, azt mind megcselekszi.« (3 v.) Bizzunk az Istenben, higyjük, hogy mindez javunkra van. Engedjük, hogy mindez javunkra legyen. Nem is tudom: hol vagy, merre jársz, azt sem, hogy életben vagy-e, avagy pihensz már valahol, édes jő fiam ? De tudom, hogy Istenünk az égben van, azért nem is zúgolódom. Az ő kegyelméért és hivségéért adassák néki dicsőség! Isten irgalmasságába ajánl szerető édesapád. Tanítók árváiért! Két nagy tétellel kezdjük mai beszámolónkat. Az egyiket, 100 korona összeget a Luther Naptár szerkesztősége küldte, bizonyára hálás elismerésül szánja azoknak a buzgó ev. tanítók sírjára, kik életükben olyan lelkes szeretettel terjesztették ezt a szép, jó napjárt evangélikus népünk között. Hálás érzéssel nyugtázzuk és köszönjük ezt a nagylelkű adományt. A másik összeget, 58 koronát a ke- menesmihályfai nőegylet küldötte. Nem tudjuk, hányán adták össze s mekkora összegekből rakodott össze ez a végső eredmény. De hisszük, hogy miden kis részét tiszta szeretet, részvét és kegyelet hozta össze. Ugyanezt hisszük a többi adományról is, mit hálás köszönettel iktatunk adakozóink névsorába. A jó Isten áldása nyugodjék meg mindazokon, kik minket magasztos célunk elérésében támogatnak ! Szivünk érzésével tartsunk az apostol szava szerinti istenszolgálatot, mely abban áll: meglátogatni az özvegyeket és árvákat az ő nyomorúságukban ! Múlt héten a következő adományok érkeztek: Luther Naptár szerkesztősége . 100’—■ K Ev. nöegylet gyűjtése Kemenesnúhályfa ..............................58'— „ M esterházy Kálmán földbirtokos Tüskevár 4* Horváth Vilma Szentgotthárd . 2 — „ Király Emma Kismarton . . 2— „ Múlt számban kimutatott gyűjtésünk volt:.............................. 8234-88 K M ostani gyűjtésünk . 166-— K Eddig befolyt: . . . 8400-68 K Olvassátok a bibliát. Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a leg-főbb kincs Tanyát a sátán ütött ott, Dg Isten nem lel hajlékot. aug. 20. vasárnap, 2. Tini. t, 7—14. „ 21. hétfő, Após. csel. 5, 1—11. „ 22. kedd, „ „ 8, 18—24. „ 23. szerda, Efez. 4, 22—32. „ 24. csüt., 1. Tess. 5, 14—24. „ 25. péntek, I. Zsoltár. „ 26. szombat, Ezsájás 63, 7—14. Adakozzunk a Harangszó terjesztésén I
