Harangszó, 1916
1916-08-13 / 22. szám
1916. augusztus 13. HARANQSZÓ. 173. okozójától: a bűntől, hogy Atyád újra kegyelmébe fogadjon ? E világhoz hiába fordulsz segítségért, kárpótlásért, vigasztalásért, ott csak gyarlóságot, hideg közönyt, vigasztalhatatlan bánatot találsz, egyedül Jézus Krisztus, a bűnösök barátja hívogat ma is szelíden magához: »Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megvagytok terhelve és én megnyugosztallak titeket.« Ha^ bünbánattal, alázattal, hivő lélekkel közeledsz feléje, keresztfája alatt bizonyára megnyugvást, békességet találsz s meghallod vigasztaló hangját: »Bízzál fiam, megbocsáttattak bűneid!« Akkor megnyugszol mennyei Atyád rendeléseiben, türelemmel hordozod el a szomorú eseményváltozásokat, engedelmes szívvel hozod meg a nehéz áldozatokat, mert tudod, hogy Istened a háború vérzivatarában is békességet hirdet néked, javadat, üdvösségedet munkálja. Ezzel az alázatos hittel és megnyugvással búcsúzunk harangjainktól is és bocsátjuk el őket rendeltetésük útjára; nem látjuk többé őket, mert feloszlanak a különböző hadiszükségletek csatornáiban, de hittel reméljük, hogy munkájukból áldás, lelki megújulás, békesség fog származni nemzetünkre. A komoly idők, amelyek könnyet, vagyont, vért és életet követelnek tőlünk, amelyek hangos szóval hirdetik az Urnák Ítéletét és megjavu- lásra intő szózatát, indítsanak ma- gunkbaszállásra s juttassák eszünkbe, hogy egyedül az Urnái keressünk menedéket, akinek adassák dicséret és dicsőség örökkön örökké. Amen. Lábaink szövétneke. Az Úr a király, reszkessenek a népek ; kerubokon ül, remegjen a föld! Nagy az Úr a Sionon és magasságos ö minden nép felett. Tisztelik a te nevedet: nagy és rettenetes, szent az. És tisztesség a királynak, a ki szereti a jóságot! Te megerősítetted az egyenességet; jogosságot és igazságot szereztél Jákobban. Magasztaljatok az Urat, a mi Istenünket és boruljatok le az ö lábainak zsámolya elé; szent ö! 99. zsolt. 1—5. Kérék Jézust, maradjon nálok. És ott maradt két napig. Ján. 4, 40. A kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak. I. Sám. 2, 30. Megismeri minden egyház, hogy én vagyok az, a ki veséket és sziveket vizsgál. És fizetek kinek-kinek közü- letek az ö cselekedetei szerint. Jel. könyve 2, 23. Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának. A felhők vizet ömlesztének ; megzendü- lének a fellegek és a te nyilaid szély- lyelfutkostanak.Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvi- lágositották a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. 77. zsolt. 17—íl. Monda néki Simon Péter: Uram! hová mégy ? Felele néki Jézus: A hová ón megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz. Monda néki Péter: Uram! miért nem mehetek most utánad? Az életemet odaadom éretted! Ján. 13, 36-37 Akkor mondá Amásia az Isten emberének: De mi legyen a száz talen- tom ezüsttel, a, melyet Izráel seregének adtam ? És felele az Isten embere: Az Ur néked annál sokkal többet adhat. II. Krón. 25, 9. Á kötelesség* útja. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Kilencedik fejezet. A tanító naplójából. Folyt. 21. március 12. Ma ragyogott be a szobába az első tavaszi napsugár. A hegyek még hósipkásan merednek ég felé, a szemben levő nagy fenyves fehér karokat tár az ember szeme elé, de egy fél órára mégis szétfoszlott a szürke felhő burkolat s egy árva, fényes napsugár lelopódzott a földre. Az utca gömbákácain végigszaladt s megszázszorozódott a csillogó jég fityegőkön. A levegő még csípős, de azért kitártam mindkét ablakot, hadd jöjjön be egy kis tavaszi zsendülés, egy kis uj élet. De hát mit ér az egész ? Öt órakor szürke ködbe temetkezett minden s hatkor kályha mellé húzódtunk. Ma különben megint valami érdekes dolog történt. Estefelé Lonci kisasszony jött át az anyjával. Talán még a szokottnál is szebb volt. Sokszor csodálatosan világit a haja s ha élénk szinü ruhát visel, egészen szelíd vonásu lesz feltűnő szépsége. Különben is jó szelíd napja volt. Otthon felejtette a kelletlenkedő af- fektálását s olyan kedves volt, hogy néha még az édesanyám is jó szemmel nézett rá. A torta leírást hamarosan megkapta. Úgy látszik, észrevette, hogy ez az ut vezet édesanyám szivéhez. Mert csodálatos, de úgy van : sok mindent megbocsát annak, aki az ő Napoleon-szeletjét tartja a konyha-művészet csodájának. Már rég letette a tollat, még mindig üldögéltek és beszélgettek. Az egyszerű, alázatos Lonci. Mintha kétlaki élete lenne, alig lehet ráismerni. Talán nem is ő dölyfösködik az idegenek közt s nem ő negédeskedik otthon a zongora mellett. Arra biztatgat, hogy tegyünk, egy kirándulást a régi téglavető felé. Búcsúzzunk a hótól, ki tudja, nem utoljára bucsuzunk-e a nagy fehérségtől? Egészen jó lenne ez a séta. Biztosan élvezetesebb lenne, mint múltkor az öreg jegyző bácsival. március 15. Az első iskolai ünnepély !... Könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok. Kokárdásan jöttek a gyerekek, ünneplőben volt mindannyi, csak öten jöttek szokott kopott, rongyos ruhájukban. Egyszerre észrevették, hogy a harag villanik szememben. »Nem engedték meg, tanító ur, mondják szepegve. Az anyánk odaadta a tó ruhánkat, de az édesapánk lerángatta rólunk. Azt mondta: majd adok nektek ilyen butaságot!. .. Hát igy vagyunk. Ujjaimon hirtelen kiszámítom: október, november, . ., március, majdnem hat hónap ! És nem adnak a gyerekre ünneplő ruhát a márciusi ünnepélykor. Pedig ezek úgyis a mi embereink, a kiválasztottak, a kipróbáltak !. .. Az iskolaszéket, meg az úri családokat is meghivattam, de az összes székek üresen maradtak. Az édesanyám volt az egyetlen vendég. Láttam: annak is könnyessé tette szemét a keserűség. De hát nem baj! Lassanként megtanulja az ember, hogy az ilyesmit nem a külső, hanem a belső dolgok döntik el. Ha száz és ezer ember tolong a szükfalu iskolateremben, de nem lelkesedés, hanem csak hitvány kíváncsiság hajtja őket, vájjon van-e annak értéke ? Igen, igen! de mikor senkise jön, hát annak van-e értéke ?
