Harangszó, 1916
1916-08-13 / 22. szám
174. .HARANQSZÓ 1916. augusztus 13. Vigasztalhat-e a kevesek benső lelkesedése, mikor éppen senkise jön el? Elvégeztük az ünneplést egyedül. Elmondtam a márciusi napok történetét. Rámutattam arra: milyen szent, drága a haza földje. Remegett a hangom, mikor arról szóltam, hogy itt, ezen a bércövezte darabkán is honfivér áztatta pirosra a száraz földgöröngyöt. Honfivér, mi sötét éjszakákon patakzott alá a falvakról. Lelkemben sajgott a kérdés: vájjon nem-e hiába? A gyerekek szépen, értelmesen elmondták verseiket, azután elénekeltük a himnuszt. Ök csak szájjal, én szivemmel is. Amint elhallgattak, összetettem kezemet s újra elmondtam a himnusz első és utolsó versét. Nem előre gondoltam ki, hanem csak úgy hirtelen, magától jött az egész. Azután rámondtám az áment. A gyerekek hazamentek, én meg kézenfogtam az édesanyámat s lassan átlépegettünk kis szobánkba. És ime, a szobám falán mosolyogva játszott a szelíd fényű, tavaszi napsugár. Ez volt első márciusi ünneplésem ! Március 26. Csak ma jegyzem fel a múlt nap eseményeit. Nagyon kellemetlen nap volt, pedig nagyon jól indult, hiszen igen meghitten beszélgettünk a kertben Loncival. Mintha a múltkori sokféle keserűség egészen eltűnnék. Felhők mögül kikandikál a nap. Azt hiszem, mégis igaztalanul Ítéltem meg a lányt. Nem lesz az olyan üres, hiú, nagyravágyó teremtés. Estefelé azonban hirtelen havas szél zúgott végig a fák között s a nagy hegy mögül fekete vihar felhők gomolyogtak elő. Behúzódtunk a szobába s mindannyian körül álltuk az asztalt. Mostanában nagyon megleptek a jegyző bácsi eszméi s nagyon neki lóbáltam világboldogitó terveimmel. — Szegény nyomorult nép!.. Hogy is boldogulna?.. Nyakába vetik az uzsora kötőfékét, azután oda kötözik mások gazdagság szekere elé, ütik, verik, verejtéktől, vértől habosra verik, mig ki nem dál, akkor azután félrelökik. Sohase szereftem a négyesfogaton járó nagy urakat, hát mit szóljak azokhoz, akik négyes-hatos- páros emberfogatokon járnak ? Brrr I elfogja az embert az utálat! . Körülbelül ilyen formán beszéltem, egy kissé újságíró stílusban. A nők hallgattak, lehet, hogy kissé unatkoztak. De Grünhut ur eleinte helyeselt, azután néha ellent mondott. — Az élelmesség nem bűn, az életrevalóság nem ember gyilkolás. Olyan az élet, mint a keskeny, hosz- szu deszka, mindenki azon akar felkapaszkodni, de nem egymás után, hanem egymás fölött. Hát csoda, ha néhányan lepotyognak?.. Nem a felülkerült az oka, hanem aki magasabbra ment, semmint ereje bírja.. . Nem igen vettem észre, hogy neheztel. Szépen tovább beszéltem. — Mégis, mégis. . . Tudja-e Grünhut ur, mire volna szükség? Hitel- szövetkezetre, később talán fogyasztási szövetkezetre. Észbe kaptam. Azaz csak hitelszövetkezetre, hiszen áruuzsorától úgyse kell félni. Már ki is dolgoztuk a tervezetet, ha Isten segít, hamarosan megcsináljuk !. . Csak most vettem észre, hogy mennyire elcsöndesedett s alig beszél. Arcvonásaira különös kesernyés keménység ült.-* Hát persze, persze, csak meg kell csinálni! Tanító ur egyszerre könyvelő lehet!. . Éreztem, hogy elpirulok. — Erre sohasem gondoltam. Nem is keresek magamnak semmitsem. Csak a népre gondoltam... Elnevette magát s kezével hado- názott. — Látja, akkor majd maga szántja le azokat, akik magánál gyengébbek. A félig nyitott ajtón bedugja Rudolf ur sunyi fejét. Grünhut kiment. De a kelletlen hangulat azután is megfekszi a szobát. Mikor haza indultam, Grünhut beszólitott az irodába. Valamit kérdezett, de azutan odavetőleg megemlítette : — Ejnye, csak a rend kedvéért mondom, a kamat fizetés ideje már elmúlt. De azért nem baj ám!. . Megköszöntem a figyelmeztetést. Most pedig itt ülök s azon gondolkodom : honnan teremtsek elő pénzt. Hanem a hitel szövetkezetei mégis megcsináljuk ! (Folytatjuk.) A világháború eseményei. A hét legfontosabb eseménye Hin- denburg tábornagy fővezéri munkakörének megnagyobbitása. Augusztus harmadika óta a nagy hadvezér nemcsak Riga vidékének a hadügyeit intézi, hanem keze alá került a keleti harctér ezerkétszáz kilométer hosszú frontja, az a front, mely az újabb orosz offenziva óta a középponti hatalmakra nézve a legveszedelmesebbé vált. A most folyó háborúnak már három nagy győzelme fűződik Hinden- burg nevéhez: az első és második mazuri és az angerburgi győzelem. E haditények tiszteltté és ünnepeltté tették nevét s döntő befolyást gyakoroltak a háború további menetére. Örömmel s bizodalommal látjuk a nagy hadvezért csapataink élén. Jól tudjuk, hogy mennél kritikusabb a hadi helyzet, annál inkább oda való fő-főintézöül a nagy Hindenburg. Küzdelmünk az oroszok ellen. Az orosz támadás a hét elején minden fronton erős' volt. s ereje egyre növekedett. Cserbacsev, Lesiczki és Szaharov seregei teljes energiával intézték támadásaikat védelmi vonalaink ellen. De hiában volt minden erőlködésük, sorainkat áttörni sehol- sem tudták. Ha itt-ott sikerült is nekik árkaink egy részét megszállani, vitéz katonáink csakhamar kiverték őket azokból. Az orosz hadvezetés célja bizonyára az, hogy Kelet-Gali- ciában szilárdan álló centrumunkat megkerülje. Azonban ez mindeddig nem sikerült s nem is fog sikerülni. Csapataink állásainkat szilárdan megtartották, bár az ellenség katonáinak szine-javát áldozta fel. Volhiniában azon óriási veszteségen kivül, ami halottakban és sebesültekben érte, kétezer főnyi legénységet vesztett foglyokban. Az oroszok mindenáron gyors és nagy sikert akartak elérni, hogy az antanthoz való csatlakozásra bírják Romániát. De úgy látszik, Románia nem akar lépre menni. Utóbb az orosz győzelmek is ritkábbakká váltak, itt-ott a támadások elakadtak, bizonyára nem taktikai okokból, hanem kimerültség miatt. Az északkeleti harcvonalon a Prip- jattól délre, jelenti Höfer, julius hónapban összesen (90 orosz tisztet és 18.000 főnyi legénységet fogtunk el. Ugyanezen időben Linsingen tábornok csapatai 70 tisztet és 10.998 főnyi legénységet ejtettek fogságba. Augusztus-hónap elején az orosz fronton le Bródyig Hindenburg vette át a főparancsnokságot, hogy a hosz- szu arcvonalon széttagolt haderőket egységesen s hathatósan lehessen felhasználni. Bródytól délre a Kárpátokig Károly Ferenc József királyi herceg lett az uj főparancsnok. így intézkedett királyunk hozzájárulásával Vilmos császár a keleti fronton való idözése alkalmával. A nagy vérveszteség által okozott szünet után az orosz hadvezetőség