Harangszó, 1916

1916-07-30 / 20. szám

156.

HARANGSZÓ.

1916. julius 30.

jelentéktelen betegségét, röpkemulásu torokfájását sietnek megírni. Mennyivel többet ér az a rövid soros biztatás : ne félj, édes uram, mig az Isten velünk van, meggyőzzük a sok munkát! Meg a gyerekekről: ne aggódj miattuk! mindegyik egészséges s jól viseli magát!. .. így védhetjük a távolban küzdők lelki nyugalmát. Nem kell azért, sőt nem is szabad valótlant írni, a levélírás követelése egyszerűen abból áll: kevesebbel terhelni távollevő kedveseinket és többet elhordozni egyedül; dolgozni, szenvedni, aggódni és virrasztani olyan csendesen, mint a milyen a csillag- szemű, tanutlan éjszaka. Azt is helyesnek tartom, mikor minden tábori lapra rájegyeznek egy rövid bibliai verset. Mennyi vigasztalás és bátorítás van azokban! Százszorosán jól esik, mikor a sokat szenvedő katona kedvesei szavából hallja kicsendülni az örökkévaló Isten szavát. Ez a rövid bibliai vers megoldaná egyszersmind a levél ama feladatát, hogy az a megnyugtatás mellett vigasztaljon és erősítsen. De a szeretet gyengédségének is adjunk néhány szót. Tudom, nagyon szomjuhozzák a lelkek övéik szere- tetét. Otthon sohase beszéltek róla, mert a magyar ember mindig tartózkodó érzelmei nyilvánításában, de akkor a szeme tekintete, a hangja lejtése szó nélkül is megmondta, amit a szive érezet. De most jól esik hallania a gyengéd szeretet szavát, a csendes biztatást, hogy a megszakadt boldogságnak lesz még folytatása, hogy az otthon lévők gondolata átszáll a felszántott halotti mezőkön s körülöleli a fáradt harcos megtépett alakját. Ne cicomázzák, ne temessék szóvirágokba, hanem éreztessék, hogy a hü szivet tiszta szeretet dobogtatja.

De a ti irástokra is volna megjegyzésem, édes fiam. Gondoljatok arra, hogy az itthonról küldött kártyák közül is sok elvész. Azért ne lássatok rémeket, hanem várjátok be türelemmel az értesítést. Legyetek kíméletesek, ne riasztgassátok az úgy is remegő lelkeket, ne illessétek szemrehányással, negyanusitgassátok őket. Szeretetet, gyengédséget, biztatást olvassanak ki irástokból, legyen ez is vigasztalásuk nehéz kereszthordozásukban.

Itthon, hála Isten, meg vagyunk mindnyájan jól. Csak az asztalnál üres a helyed, de lélekben mindig magunk között érzünk. És ha imádkozás közben meglátjuk Istent magunk felett, megnyugodva hajtjuk álomra

fejünket s igy sóhajtunk: »a te orcádat világosítsd meg, Uram, a te szolgádon és taníts meg a te rendeléseidre^ (119. zsolt. 135. v.)

Isten őrizzen meg, édes fiam !

Szeretettel ölel édesapád.

R jó bajtárs.

Volt nekem egy jó bajtársam, Jobb már nem is lehetett,

A trombita hangjára,

Jött velem a csatába S mellettem lépkedett.

És egy golyó jött repülve,

— Óh vájjon kit ér a vész ! ? — Őt érte a gyors halál,

Ott fekszik a lábamnál,

Mint testemből egy rész.

Kezet akart még nyújtani,

A mint éppen céloztam.

Óh nem foghatok kezet:

Maradj s nyerj örök éltet, Kedves jó bajtársam.

„Ich hatf einen Kameraden“ kezdetű szép német csatadalból fordította :

VÉRTESI ZOLTÁN.

Lábaink szövétneke.

íme napok jönnek, mondja az Ur Isten, s éhséget bocsátók e földre; éhséget, de nem kenyér után, s szomjúságot, de nem viz után, hanem az Ur beszédének hallgatása után. S vándorolni fognak tengertől tengerig, és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy az Urnák beszédét keressék, de nem találják meg.

Amos, 8, 11—12.

És a ti lábatokkal egyenesen járjatok, hogy aki sánta, mindenestől fogva el ne tóvelyedjék az útról, hanem hogy inkább meggyógyittassék.

Zsid. lev. 12, 13.

íme a mi Istenünk, akit mi tisztelünk, hatalmas, hogy kiszabadítson az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, óh király, kiragad minket. Ha ki nem ragad is, tudd meg, óh király, hogy mi a te istenedet nem tiszteljük, és az állóképet, melyet felállittattál, nem imádjuk.

Dániel 3, 17—18.

Eltöröltem álnokságaidat mint felleget, s mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.

Esaiás 44, 22.

Ne ítéljetek, és nem Ítéltettek; ne kárhoztassatok, megbocsássatok és nektek is megbocsáttatik.

Lukács 6, 37.

A lélek is és a menyasszony ezt mondják: Jövel; a ki hallja is ezt mondja: Jövel; és a ki szomjuhozik, jöjjön el; és a ki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.

Jel. könyve 22, 17,

A kereszt.

Bertsch „Passionsbuch“ nyomán :

Zábrák Dénes*).

Folytatás.

A kereszt mint magasztos jelvény alkalmazást talált már az apostolok utáni korban. A »keresztvetés«, melynél a homlok, mint a test főrésze, a mell, mivel a szívből jönnek a gonosz gondolatok, és a száj, melyből a gonosz beszéd kiárad, megérintetik, nagyon régi keletű. Isteni tiszteleti ünnepélyek, felszentelések, kiváltképen pedig a keresztség alkalmával, valamint a bünbeesettekből az ördögnek kiűzésével a keresztvetés képezte a külső jelvényt. Ámde akkor még a kereszt- imádásról és keresztünnepekről nem volt szó. A őskeresztyének katakombáiban még nem találunk feszületeket.

A kereszt, mint külső jelvény, különösen azóta jött szokásba, mióta Konstantinus császár Maxentiussal vívott csatája előtt (312) álmában az égen egy lángoló keresztet látott, eme körirattal »e jelben győzni fogsz«, és zászlóira a keresztet himeztette.

A kereszt tisztelete nagy lendületet nyert 326 óta, midőn Heléna császárné jeruzsálemi zarándoklása alkalmával állítólag feltalálta a Krisztus keresztfáját. Ä szent sir közelében, igy szól a rege, három keresztet találtak és a feliratot is, mely csupán az egyik keresztre illett és a mely egy halálos beteg asszonynak csudálatos meggyógyítsa által a valódinak is bizonyult.

Heléna a keresztnek csupán egyik < darabját hozta magával és foglaltatta ezüstbe. A többi rész, mint szent ereklye a jeruzsálemi főtemplomban maradt és csak a püspök ajándékozhatott abból egyes forgácsokat a fejedelmeknek és nagyvárosi templomoknak. Nemsokára azonban egész kereskedés fejlődött ki azokból. Érre vonatkozólag idővel két ünnep keletkezett ; a keresztfeltalálás ünnepe május 3-án és a keresztfelmagasztalás j napja szept. 14-én, amikor is a ha*) Az elhunyt jeles egyházi iró irodalmi hagyatékából.