Harangszó, 1916
1916-07-30 / 20. szám
1916. julius 30. HARANGSZÓ. 157. gyomány szerint a keresztet visszafoglalták a perzsáktól, akik azt 631 -ben zsákmányul magukkal vitték. A kereszt jelvénye mind nagyobb tiszteletnek örvend. »Ez az egykor annyira megvetett jelvény, mondja Chrysostomus János (f 407.) a legrettenetesebb büntetés átkos eszköze, most a legkeresettebb és legünne- peltebb lett, melyet fejedelmek és alattvalók, férfiak és asszonyok, hajado- nok és férjes nők, rabszolgák és szabadok, sőt még koronás fők is gyémántjaik felett hordanak.« A 4-ik század vége óta a kereszt már az oltároknak rendes ékessége, majd a templom bejárata és a kupola fölé, valamint a diadalív alá is- azt teszik. A megfeszített Üdvözitő- nek, tehát a feszületnek legrégibb ábrázolása, melyet ismerünk, Nagy Ger- legytől származik, aki azt, mint római püspök (590—604) Theodolinda, longobárd királynénak ajándékozta. Majd mindinkább szokássá válik a keresztnek körmenetek alkalmával elölhordozása, a sírokon felállítása, innét származik a f, mint az elhalálozás jele. A kereszt előtt kiterjesztett karokkal megállni, vagy térdre borulni, a bünbánat jeléül tekintetett. Felállították azt az utakon, sőt a gonosztevőknek menedékül is szolgált; aki a keresztfát átkarolta, azt nem volt szabad bántani. Kéziratok, oklevelek, orvosi rendelvények élén a a kereszt állott. Egy, vagy három kereszt azt jelentette: Isten nevében! Használták névaláírás helyett jegyül olyanok, akik irni nem tudtak. A görög császárok piros, a byzancziak zöld, a régi angol királyok arany kereszttel Írtak alá, amikor a kereszt az igazságot és megbízhatóságot jelentette. A keresztes háborúk óta hadijelvény volt a hitetlenek ellen folytatott háborúban. A kereszt előtt tették le az esküt; kereszttel kezében terjesztette kérelmét az alattvaló a fejedelem elé. A templomok keresztalakban épültek. Szinte természetes, hogy a kereszt használatához igen sok babona és önző számítás is fűződött. Ezt alkalmazzák az úgynevezett »istenítéleteknél.«A vádlottak azzal bizonyíthatják ártatlanságukat, ha sokáig meg tudnak állni kiterjesztett karokkal a kereszt alatt. Eszköze lesz a szellemüzésnek, a varázslatnak. Házak és ólak ajtaja fölé helyezik azt, hogy távoltartsák a gonosz lelkeket és kártékony erőket. Az emberek hátára, vagy egyéb test részére keresztet vésnek, vagy égetnek, vagy a hüvelyk-körömmel a homlokra karcolnak ; a szegek sebhelyeit öntestükön mutatják be az önkinzók. A kereszttel való visszaélést ostorozza Claudius turini püspök (f 839.) és eltávolítja azt a templomokból. Az Ur azt mondta, hogy hordozzuk az ő keresztjét, nem pedig, hogy imádjuk. Még inkább kikeltek a kereszt- imádás ellen az albigensek és még utóbb Wicliff János követői, a lol- lardok. Ezután jött a reformáció, mely a kereszttel űzött bálványimádásnak véget vetett és a nagy közönségbe tisztultabb fogalmakat csepegtetett. Luther behatolt a kereszt igazi jelentőségébe. Ő keményen elitélte a pá- pás lelkészeket, akik a keresztet inkább ezüstben, mint szivükben és életükben hordják. »Hogy azt tiszteletben tartják, úgymond helyes, de hogy arra reá feküsznek, templomot építenek, lelkűk üdvösságét benne helyezik és az igazi keresztet e mellett figyelmen kívül hagyják, az helytelen.« Ezek a világ bölcsei — mondja más helyütt, azt hiszik, hogy a keresztet akkor hordozzuk, ha a szent keresztnek egy darabját arany keresztbe, vagy a szentségtartóba foglaljuk, azután a pap felölti a karinget, stólát tesz nyaka körül és azt az arany, vagy ezüst keresztet a templom körül hordozza és a népnek csókolásra nyújtja, hogy filléreket áldozzanak. Oh balgatagok! Hogy az ilyen szemfényvesztő játékot és bálványozó tévelygést elkerüljem, inkább hamuvá égetném azt a szent keresztet, ha egy darabja birtokomban volna. Mert Krisztus nem azt mondja: vedd fel az én keresztemet, hanem a te keresztedet és hordozd azt. Hagyd az én keresztemet, amelyen én sok kínt és gyalázatot elszenvedtem; csak arra ügyelj, hogy te is türelemmel szenvedj a vállaidra sulj'osodó kereszt alatt.« De ámbár Luther a leghatározottabban rosszalja az állítólag csodatevő keresztekhez való babonás zarándok- lást és a kereszt-forgács imádást, és azt mondja: Jobban szeretném, ha mindazt az izzadó és vérző kereszteket kidöntögetnék, amelyek ennyi tévedésnek és bajnak letek okozói, — mindazáltal a megfeszített képies ábrázolásának, isteni tiszteletnél a feszület alkalmazásának, valamint reggel, este és megijedéskor a keresztvetésnek nem ellensége. így maradt meg a kereszt az ev. istentiszteletben mind e mai napig. A ref. egyház gyökeresen ki akarta azt irtani. Zwingli j azt tartja, hogy aki háztetőjén nem ' akar gólyafészket megtűrni, égesse el azt; ép igy eltiltandó mindaz, ami babonára ád okot és Isten igéjéből meg nem okolható. Különösen küzd ellene Faréi V. 1560-ban. »A Krisztus keresztjének igazi használatáról« cimü iratában, mely a keresztnek mindennemű tiszteletét és a neki tulajdonított csoda erőt, merő bálványimádásként ítéli el. Ennek folytán az ev. egyházban megmaradt az oltári kereszt és a lelkész keresztvetése némely szertartásnál, mig ellenben a a reformátusoknál a kereszt jelvénye egészen eltűnt; még a tornyokra is kereszt helyet a kakast tették, mely óv a Krisztus megtagadásától, újabban inkább a csillagot, mint a hajnal hirdetőjét, sírjaikat pedig egyszerű fejfákkal jelezték meg. Mi pedig azt mondjuk, hogy Istennek lélekben és igazságban való imádása megóv bennünket a feszületnek, mint valami varázserejü fétisnek imádásától, még akkor is, ha az ilyen külső jelvényeket szenthelyeinken megtűrjük. (Folytatjuk.) A kötelesség1 útja. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Nyolcadik fejezet. Az igazi oskolamester. Folyt. 20. Egy kis szünet múlva megszólal Sárosy László. — Hát csak annyi az egész, hogy sokat hányódott, vetette a sors haragja jobbra-balra, kinevették, bolondnak tartották, mások meg istenítették, lángésznek hirdették, de ő megmaradt élete végéig szegény, egyszerű oskolamesternek. Égből hullatott láng lehetett lelkében, mert minden fagyasztó hidegben felmelengett a lelke s minden sötétségben tulvilági világosságra szegeződött a szeme. Csöndesen kezdte Sárosy László, mintha csak magának beszélne, de azután lassanként megércesedett a hangja s lendületet kaptak mondatai. Mikor eddig elmondta, megállt s körülnézett, azt gondolta, talán ennyi is elég. De amint figyelő hallgatóira esett tekintete, nem várva biztatást, lassan tovább mondta. — Csodálatos ember volt az a Pestalozzi. Ahogy bezárult az édesapja holtteste fölött a koporsó, az édesanyja szive, meg öreg hü dajkájának hűséges lelke lettek nevelői. Azt csak megértjük, hogy valakire | az édesanyja nagy hatással van. Azt * hiszem: a gyermek érintetlen fehér