Harangszó, 1916
1916-07-09 / 17. szám
136. HáíUnqsZö. 19Í6. juiiui 9. Rokkantak érkezése. Oroszországból ismét 268 rokkant érkezett a fővárosba. József főherceg magyar iskolája. Egy elterjedt magyar lapban olvassuk a következőket : Egy marostórdamegyei székely kisközségben, Várhegyen, ahol alig hétszáz létek lakik, s lakossága egyharmadban magyar, kétharmadban pedig román, a maroknyi református magyarság 1912-ben iskolát építtetett. Az iskolának, amely tizennyolc- ezer koronába került, a Mezöség előretolt bástyáján külön fontos nemzeti missziója volt. Legalább igy érezték azok a jó református magyarok, akik felépítették az iskolát. — Mert pénzük az iskola építésére nem volt. Hanem azért a várhegyi kisgyerekek, a románok is, eljártak oda magyar szót tanulni. Nagyon nyomta azonban ez az adósság az építtető községi hatóságot. Mikor nagyon esedékessé vált az iskola- építés adósságának első részlete, az ud- varfalvai pap kapkodott fiihöz-fához, de bizony eredménytelenül. Egyszerre mentőötlete támadt: levelet irt föl Budapestre, a királyi várba, nem kisebb urnák, mint József főhercegnek. Hogy magyar iskoláról van szó, magyar szóról, és hogy milyen nehezen épült föl a magyar műveltségnek ez a kis temploma. Kilencezer pengő forintba, azaz hogy tizennyolcezer koronába került. De csak adósságra ment a dolog és most az eklézsia nyakán van a hitelező. Az volna tehát az alázatos instáncia, hogy a fenséges ur a tanszerek és a padok árát, négyszáz koronát volna kegyes adományozni. Majd aztán akadnak még jó emberek, s majd csak összegyűl az első részlet, meg a kamat. A levélre hamarosan megjött a válasz. József főherceg nemcsak á padok árát vállalta el, hanem az egész iskola építési költségét s kétezer koronánként le is fizette azt. íme, egy főherceg, aki magyar iskolát és református iskolát építtet. Másfél év után jelentkezett. Egy Ha- gara Károly nevű katonánktól 1916. május 22-iki keltezéssel levelet kapott az édesanyja az oroszországi Krasznojarszkból. Hagara Károlyról 1914 október 20-ika, tehát teljes másfél éven át nem hallottak hirt a hozzátartozók. Ismét meglátogatják a fogolytáborokat. A vöröskeresztes kiküldötteknek különböző fogolytáborok meglátogatásáról folyt tárgyalások azzal az eredménnyel jártak, hogy a legközelebbi jövőben uj bizottságokat küldenek ki. Junius végén, vagy julius elején húsz dán megbízott utazik az oroszországi, németországi, ausztriai és magyarországi fogolytáborokba az illető országok vöröskeresztes hölgyeinek kíséretében. Az ország dolgáról. A képviselőház rövid ülést tartott, melyen a bizottságok beterjesztették jelentéseiket. Tisza István gróf miniszterelnök pedig a háborús helyzetről nyilatkozott. A miniszterelnök újból megnyugtatta a képviselőházat a harctéri helyzetre vonatkozólag. A Ház julius negyedikén folytatta ülését, melyen a köztisztviselők háborús segítéséről és a hadinyereségadóról szóló javaslatok tárgyalását kezdte meg. A nagyvilágból. Egy bajor királyi herceg megsebesült. Henrik bajor herceg a harctéren megsebesült. A herceg a fején szenvedett sérülést és balkeze is meg van sebezve, de állapota nem ad okot aggodalomra. Huszonötezer női vasutas van Franciaországban. Francia hivatalos kimutás szerint jelenleg 25.000 női alkalmazottja van a franciaországi vasutaknak. Közülök mintegy száz állomásfőnök kis vidéki állomásokon. A francia vasutak igazgatóságai mind nagyon meg vannak elégedve a női vasutasok szolgálataival. A francia veszteség Verdunnél. Svájci lapokban közlemény látott napvilágot, amely szerint egy diplomáciai társaságban nagy- állásu francia tiszt a verduni veszteségről kijelentette, hogy a franciák Verdun mellett eddig 400000 embert vesztettek. Az Argauer Volksblatt, a mely rendesen németbarát hangon ir, szintén átveszi a hirt és megjegyzi, hogy ez nem meglepetés, miután a francia sajtóban a skagerraki tengeri csata alkalmával az angol veszteségekről szóló jelentésekben megírták, hogy a franciák Verdunnél naponta 5000 embert vesztenek. Kítchener utolsó jóslata. Kitchener néhány nappal halála előtt azt mondta, hogy a háború tartamáról, most más fölfogása van, mint előzőén. Ő eredetileg arra számított, hogy a háború három évig fog tartani, de most már azt gondolja, hogy ez a föltevés túlzott s azt hiszi, hogy a háború vége hamarább elkövetkezik. A szeszfogyasztás tilalma Norvégiában. Az államtanács elé törvényjavaslatot terjesztettek, amely szerint katonai személyek szolgálatuk közben és hat órával szolgálatuk megkezdése előtt mindennemű alkohol élvezetétől tartózkodni kötelesek. Ugyancsak tartózkodniok kell a szeszesitalok élvezetétől személyszállító vasutak alkalmazottainak, villamos- és automobilvezetőknek. A törvényjavaslatot valószínűen kiterjesztik a személyszállitóhajók tisztjeire és matrózaira is. A törvény megszegését pénz- és fogházbüntetéssel sújtják. Az oroszok uj gránátjai. Állítólag az oroszok ujfajtáju gránáttal próbálkoznak, amelyet máris hihetetlen mennyiségben használnak és amelynek rendkívüli a hatása. Azt hiszik, hogy az ellenséges védelmi vonalaknak gyors elpusztítása ezeknek az uj gránátoknak a dicsősége. A legutolsó tizenkét hónap alatt ugyanis az összes orosz egyetemeken és Oroszország összes kémiai laboratóriumában megfeszített erővel dolgoztak azon, hogy az eddig használatos gránátok hatását fokozzák. Úgy látszik, hogy ez most sikerült. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a.legfőbb kincs Tanyát a sátán ütött ott, De isten nem lel hajlékot. julius 9. vasárnap, I. Péter 5, 5—11. „ 10. hétfő, Ján. 13, 1—15. „ 11. kedd, Luk. 18, 9-14. „ 12. szerda, Zsolt 62. „ 13. csütörtök, Ezsajás 30, 15—21. „ 14. péntek, Jakak 4, 6—10. 15. szombat, Máthé 23, 1—12. A Harangszó perselye. A HARANQSZÓ-nak kórházakba, sebesült és beteg katonák részére ingyenes küldésére eddig befolyt 311 kor. 58 fill. Stanek Gusztáv ev. táb. leik. a harctérről 20 K, Deutsch Hermán a harctérről 4 K, Viíálisz Károlyné Szombathely, Büki József Beled 2-40—2-40 K, Németh István (alsó) Lébény, Milley.János Lébény, Takács Gáborné Tárnokréti, Doktor Zsigmondné Tárnokréti 2—2 K, Dávid Károly ügyvéd Németujvár, Kövesy Lajos Lövő, Nagy János Beled, Bajusz András Kassa, Szentes István Révfőlöp 1 40—1-40 K, Polgár La- josné Zalagalsa, Németh János áll. elöljáró Vaszar, Kovács Márton (tagi) Lébény, Szabó Márton Lébény 1 — 1 K, Szekeres Sándor ev. theológus Edve, Kovács István Gyarmat, Mesterházy Sándor e. é. ö. Sop- ronkeresztur, ifj. Somogyi János Ászár, Szkok Andor Lipárt, Németh józsefné Lajosmivepuszta, Nagy István kertész Rá- bakövesd 40—40 f. Összesen: 362'18 K. Vak katonák részére befolyt: Özv. Káldy Mihályné Répczelak 10 K, özv. Mészáros Sándorné sz Szabó Erzsébet Ta- liándörögd 6 K, Horváth Pál ácsmester Felpécz, Takács Sándorné Tárnokréti 5—5 K, Dómján Ferenc Sármellék 4 40 K, Tóth Péter Tényőfalu 4 K, Németh János áll. elöljáró Vaszar, Lázár György Kistengelicz, Seregi Jánosné Sajtoskál 1—1 K. Rokkant katonák részére befolyt: Nagy István kertész Rábakövesd, Seregi Jánosné Sajtoskál 1 — 1 K, Kovács Sándor Sobor, ifj. Dóka Istvánná 40—40 f. Hadi árváknak: Finta Ida Csönge 5 K, Bognár Zsófi Csönge 4 K, Németh János áll. elöljáró Vaszar 1 K, Hamray István Kelebia 40 f. ' Hadifoglyoknak: Sokorai G.-né Tárnokréti 5 K, Szabó Zsófi Tárnokréti 2 K, Nagy Vendelné Cakóháza 1 K. A jó kedvű adakozót szereti az Isten ! Hadiárvát keresnek. Zagora Gábor evang. vallásit csizmadiamester örökbe fogadna egészséges, teljesen árva, 8—12 év közötti evangélikus fiút és leányt. Cime: Rákosszentmihály (Pestmegye) József utca 35. Jakab Sándor evang. vallásu oki. ácsmester felnevelésre magához fogadna egy 8 — 10 éves fiú hadiárvát, őt gondosan nevelné, iparában kiképezné. Ajánlkozás az ő nevére, Beled, Sopron-megye, intézendő. i—2 Szepesséqi német leány gyermekek mellé ajánlkozik. Bővebbet érdeklődőknek a gölniczbányai ev. lelkész. 2—2. Nyomatott Wellisch Béla villamüzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdoii.