Harangszó, 1916
1916-06-25 / 15. szám
Vl I. évfolyani. 1916. junius 25. 15. szám. Előfizetési ára 42 számra közvetlen küldéssel 3 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség elmére KÖRMEND-re (Yaavármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Madár Mátyás: Álmok. (Vers.) — K. B. Veszteségkor. — Jubileumi készülődés. — Fábián Imre: Akik örülnek, mintha nem örülnének. — Lábaink szövétneke.------n —y: Imádkozzunk. — Tábori posta. — Gyárik György: Beszélgetés. (Vers.) — Kapi Béla: A kötelesség útja. (Elbeszélés.) — Tanítók árváiért. — A világháború eseményei. — Ország-Világ. — PerselyÁ1 m e R. Álmedkim nyugalmas, beldegabb napekrél, Derüli, fényes égről, oirulé tapaszról. Dáliám fényözönben felkelni a napéi, Áldással bejjintoe jegyei, nelgyel kaiméi; Dyönyerködpe álltam minden szál nirágnál, Alem, édes álem, jaj de messze szálllál 1 Yill álmem re^anoa, fel fel a magasba, Száz csillag ragyegell elöltem hizlalna; Feszülten reszketett minden idegszálam, Csak elére bálran, ragadell he oágyam. ^ issza-risszanézek haloány eslnilágnál, Alem, édes álem, jaj de messze szálltál 1 Bitiem, a nilágnak örökös fergása Egy beldegabb jené sima medrét ássa; Eszmény, lelkesedés áttér minden gátén, $yéz a jé Balalma a bünés pilágen. mest töprengne állek itt a oéghatárnál, Alem, édes álem, jaj de messze szálltál 1 Sek, amit a földen boldogságnak néltem, Összeomlott; megcsalt legédesb reményem, Osak hitem rilága kisér cigasztalua, Eeghírebb barátem ez célt oészbe’, bajba’; Uj eget, uj földet ez mutat álmodna, Alem, édes álem, te kisérj siremba. Madár Mátyás. Veszteségkor. 44 zsoltár. Mint valamikor a jövőbe látó próféták, avagy az erős Isten jóságáról éneklő zsoltárköltők, úgy mi is hitet, bizodalmát hirdetünk a megpróbáltatás nehéz idejében. A háború szerencséjének forgandósága utolért. Rettenetes erő hömpölygött alá az orosz hegyekről s elárasztotta pusztító hatalmával seregeinket. Vitéz testvéreink, kik hosszú időn keresztül megszokták a győzelmet, vérbe borulva, tépett ruhával, csapzott hajjal vonultak vissza állásaikból. Nehéz veszteségeink voltak. Sokan elestek, sokan megsebesültek, sokan az ellenség hatalmába kerültek. Lehajtott fejjel, könnybeboruló tekintettel gondolunk rájuk. Izrael népe is sirt nehéz veszteségek felett. Volt idő, hogy a zsoltárköltő keze nem a lant, hanem a szív húrjait érinté s úgy éneklé: »megfutamítottál minket szorongatóink előtt és akik gyűlölnek minket, azokkal kifosztanál. Odadobtál minket vágó- juhok gyanánt és szétszórtál minket a nemzetek között.« (44. zsolt. 10—12.) És mégsem szabad csüggedni. Akárhova fordítjuk figyelmünket, mindenhonnan a bátorítás megnyugtató szava hangzik felénk: nem szabad csüggedni!. . . ki kell tartani 1. . . De éppen az ilyen sötét, viharos időben érezzük leginkább, hogy nem elég a testi erő, az erős fegyverzet, a tüzet ontó ágyu-tábor. A folytonos, megfeszített küzdelem teljes lelki erőt követel az embertől. Nyugalmat, bizodalmát, csüggedetlen hitet. Azt a meggyőződést, hogy, még tartogat számunkra a jövendő hivatást, még vár ránk munka, feladat tejesítés. Vájjon miből táplálkozik ez a sokféle, különböző megnyiiatkozásu lelki erő ? Erősitheti-e a lélek saját
