Harangszó, 1916
1916-06-18 / 14. szám
HARANGSZÓ. 1916. június 18. 106. ránt gyakorolnak, melyeket semmiféle modern kultúra kiölni nem tudott.« Csodáljuk a nagy munkát, de teljes bizalmat még ezek sem nyújthatnak ! Sokkal mélyebbre nyúl ami erőnk gyökere. Még a hü szövetségesek sem nyújthatnak teljes kezességet nekünk. Láthatatlan mélységből tör az erő forrása elő. A szívnek mélységéből. Kikutathatatlan ezer rejtekéből. És a forrásnak vize, amely kristály tisztán fakad, a hit, bizalom Isten segítségében. Hiszed-e, hogy igy “van ? E hitnek ott kell lenni szived mélyén, mert, ha érzed és meg vagy győződve róla, hogy igazságod van és jogosan cselekszel, akkor a jog és igazság legfőbb őre is kell, hogy melletted legyen Ebben a hitben és biztos tudatban pedig épen nekünk való intés az apostolnak mondása, amelyet a tész- szalonikai gyülekezethez ir: »Igyekezzetek csendesek lenni!« Igyekezzetek csendesek lenni a külvilággal szemben. Ez intés először a tesszalonikabeliekhez volt intézve. Talán a maguk idejében megállhatták helyüket e szavak. De vájjon napjainkban tudsz-e csendes lenni ? Képes vagy-e magadnak annyi lelkierőt kölcsönözni, hogy az egymásután történő eseményeket nyugodtan szemléljed? Tudnánk-e mi csendesen, nyugodtan viselkedni ott kint az ágyu- dörgések és puska ropogások közepette ? Mi, akik az életben a legkis- sebb ellenünk való támadásra már is összerezzenünk ? Mi, akik az élet zúgó tengerén, ha csónakunk veszélyes helyre jut és körülöttünk a vihar tombolni kezd, azonnal kétségbe esünk, és miként az egykori tanítványok a már ingadozó csónakukban az alvó Jézushoz futottak: »Uram, ments meg minket, mert elveszünk,« mi is jajveszékelve sietünk az Úrhoz és rémülten kiáltjuk Ments meg minket, mert elveszünk « Legyetek csendesek! Igyekezzetek csendesek lenni! int az apostol. Legyetek olyanok, mint a kis gyermekek! Ugy-e, mikor a kis gyermek valami sötét helyen halad át, már a legkisebb neszre is az édes anyja szoknyájához, kezéhez kap és azt erősen megragadja és az az érzés és tudat, hogy az édes anya mellette van és védi, bizalmat önt belé és elűzi minden félelmét. így kell nékünk is tennünk. Az életben csak egy lehet, akihez menekülhetünk, az egyedül gondviselő Isten. Ha őt érezzük mellettünk, akkor bátrak vagyunk az élet bármely viharai közepette is. Mert igaza van a zsoltárirónak mikor a 72. zsoltárban azt mondja: »Csak Istenben nyugszik meg lelkem. Csak ő az én kősziklám, ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg.« Legyetek csendesek! Óh mily vigasztaló az intés: oda hangzik fülünkbe valahányszor egy-egy nyitott sir, egy-egy fekete koporsó mellett állunk, s a könnyzápor megered szemünkből és keblünk zokog a fájdalomtól. Igyekezzetek csendesek lenni! Pa nasz_ ne keljen ajkatokról. Az Úr adta, az Úr el is vette, legyen áldott az ő szent neve érette Nehéz időt élünk. Nehéz időben nehéz órákat és perceket, amelyekben talán jobb is volna a szívnek megszakadnia Az életküzdelem nehéz, de dicsőséges ! És a nagy küzdelemben nehéz is csendesnek lenni! Luther Márton azt a szót, amelyet mi „igyekezzetek“-kel fejezünk ki, a „küzdjetek“ szóval fordítja. Az ő német fordításában igy szólna szövegünk: »Küzdjetek csendesek lenni!“ Igaza is van! El is kell ismernünk, hogy manapság valóságos küzdelembe kerül, az események láttára, hogy csendesek lehessünk. De mégsem lehetetlen! Csak egy a szükséges ahhoz, hogy csendesek lehessünk és ez az, hogy mindenek előtt csendesek legyünk szivünkben! Ez a követelmény még nagyobb, még erősebb az előbbinél. Gondold el csak, vájjon csendes, nyugodt-e a te szived? Kifelé a világnak mutathatod a nyugodtságot, csendességet, békességet, de ugyanekkor szived, lelked mélyén ádáz csata, tomboló vihar pusztíthat, emésztő tűz égethet olthatatlan lánggal. Más előtt kínod, fájdalmad titkolhatod, de Isten és önmagad előtt nem. Pedig sok embernek csak az hiányzik a boldogságához, hogy nem tudja lelke nyugodalmát megszerezni, lelkiismerete szavát elhallgattatni. Csendes, nyugodt vagy-e szivedben ? Gondold el, hogy most Isten ítélő széke elé kellene állanod. Nyugodt lelkiismerettel állhatnál-e elébe? Nem érzed-e, hogy van valami, amiért Isten bűnbocsátó kegyelmét és irgalmát kellene kikérned ? Sőt be kellene vallanod, hogy a te imádságod sokszor nem juthatott el Istenhez, mert hatalmas válaszfalat vont közöttetek a világ az ő ezerféle csá itásaival. Elmondhatod-e a zsoltáriró szavaival, hogy csak Istenben nyugodott meg a te lelked, csak ő volt a te kősziklád ! ? Vagy más szóval az élet viharai között csendes maradtál-e, bármennyire fölkorbácsolódott is körötted a tenger? Bizony sokszor elfog bennünket a félelem és rettegés saját bensőnkben is. Hiszen gyarló teremtések, emberek vagyunk, akik sokszor inkább az emberi segítséget, semhogy az isteni támogatást keressük. Két évvel ezelőtt a most élő és uralkodó Vilmos német császár alap- igékül a császári várpalota kápolnájában tartandó újévi prédikációhoz egy mondatot jelölt ki Józsua könyvéből : »Ti néktek észre kell vennetek, hogy közöttetek egy élő Isten van.« Éz a fönséges hangzású intés szinte elválaszthatatlan az apostolnak már többször idézett intésétől: »Igyekezzetek csendesek lenni!« Csendesek a szó legteljesebb értelmében ; a legtitkosabb, legelrejtettebb, a világtól sem látható helyen a szivetekben! Ezt a csendességet hiába keressük a világban, annak zajában s gyönyöreiben, ott nem szerezhetjük azt meg. Hanem igenis, amikor a csendes éj a földre leszállóit s körülöttünk minden megpihent már, térdre borulva csendes magányunkban ajkunk imára nyílik, kezeink összekulcsolód- nak és leborulunk Isten, az élő Isten előtt és úgy adunk hálát megtartó kegyelméért! De ezt csak akkor tehetjük minden képmutatás nélkül, ha szivünkben tényleg ott él a hit és a meggyőződés, hogy az élet minden körülményei között egy élő Isten van mellettünk. Egy élő, uralkodó Isten s nem egy beteges agy ijesztő szüleménye ; az Írások Istene, aki magát azokban kijelentette és a pompázó természet nagy, hatalmas, beszédes nyitott könyvében szól hozzánk határtalan hatalmáról; de egyszersmind végtelen szeretetéről is. Miféle hatalom volt az, amely oly mélyen belenyúlt a szívekbe és behatolt a vesék és velők legmélyebb, legtitkosabb rejtekébe is, midőn Pál apostol a görögöknek, Luther a németeknek, a próféták és a szabadság költői az ő népüknek az élő Isten dolgairól beszéltek ? Mi teremtett egy új világot akkoriban ? Az Istenről való meggyőződés amely e férfiakban élt, ez volt ama átalakító csodás hatalom. Maguk is tapasztalták és átélték saját életükben is, hogy egy élő Isten létezik és ezt hirdették teljes erővel és meggyőződéssel, ha mindjárt érette élni, avagy meghalni kellett volna is. A világ oly zajos, mint egy felbolygatott méhkas és mégis felénk oly szelíden, nyájasan, kérőleg hangzik
