Harangszó, 1916
1916-08-27 / 24. szám
1916. augusztus 27. HARANQSZÓ. 187. itt öregségünkre Isten megengedte,, hogy saját kunyhónkban húzhatjuk meg magunkat* éreztük ezt a nagy veszedelmet. De segíteni itt se tudtunk. Nem lehetett örömöm gyermekeimben : egy görög kath. szerbet, kettő római katholikust, egy babtistát vett el. Ezt ők természetesnek találják. Azt hiszem ismét kikopik talpuk alól ez a kis rög, azt hiszem szegény apjuknak öregségére idegen hajlékban kell megpihennie. Azt hiszem összedőlnek ezek a falak, amikért annyit imádkoztam, fáradtam, ledü a tető, ami alatt Istennek nem győztem hálát adni, ami alatt nyugalmat találtam. Szinte látom már, hogyha köztük nem leszek, mire síromat fü növi be, udvaromat ellepi a sefüsefa, gyermekeim a világ négy tája felé elszé- lednek. Nem tudom kire hagyjam a bibliámat. Úgy éreztem, hogy egy a világból nagyon messzire elrejtett helyen vagyok tehetetlenül, magamra hagyatva én is. Nincs iskola, nincs templom, melyben evangéliomot hirdetnének. Próbáltam a beteget nyugtatni: Nem csak az ő hibája minden, egymaga nem teremthetett iskolát, templomot. De ő tovább zokogta: ellepi ezt a helyet a sefüsefa, nincs akire reáhagyjam bibliámat. Amint végül mégis kissé vigasztalva kiléptem a ház elé úgy látszott, hogy szinte fenyegetve csüngött le a partokról köröskörül a beteg félelmetes sefüsefája. Megértés nélkül, idegenül néztek reám a fiák, idegenül hangzott a szavam köztük. Néhány nap múlva eltemettük a szegény beteget. Kitették az asztalra a koporsó elé a bibliát, imádságos- könyvet, énekeskönyvet. Úgy tetszett, hogy árván maradtak azok ebben a házban. Mikor elindultunk szél lebegette a kerítés sefüsefáit, mintha bemenni akarnának arra a helyre ahonnét elvittük a halottat. Közben arra gondoltam, erősebb lesz az a négy férfi, mint a sefüsefa, vagy valóra válik az anya rettegése. Pár hónap múltán ismét sikerült felkeresnem azt a helyet. Az apát találtam ott egy fiával csupán. A többiek megosztoszkodva elköltöztek, uj otthont keresve. Az itt maradt fiúnak panasszal volt tele az ajka, hogy kifosztva hagyták itt a vadonban vissza. Az apa szemében könyek csillogtak. Újabb hónapok után az apát se találtam ott. Amint mondották egy távoli rokonnál vonta meg magát. Nekem úgy szorította valami a szivemet. Mikor a kerítésen kiléptem egy lelógó sefüsefa érintette meg arcomat. Szinte megdöbbentem. Kitört a háború. Most pár héttel ezelőtt vezetett arra utam. Szomorúbb volt, amit láttam minden elgondolhatnál. Az ajtók bezárva, az udvar bozóttal sefüsefával tele, a tömésfalon is ott zöldéit a sefüsefa. Én meg világosan hallottam azokat a panaszszavakat: nincs kire hagyjam bibliámat, azt hiszem sefüsefa női e ház helyén. Azt mondják csak egy öregember fordul meg néha az elhagyott ház udvarán. A magyar nemzet rokonai. Irta: Hering János. Mi magyarok hosszú ideig, századokig keseregtünk azon, hogy mig minden körülöttünk élő nemzetnek megvan a maga sok rokona, — a németnek a holland, dán, svéd, norvég, angol ; az olasznak a francia, spanyol, portugál, belga; az orosznak a szerb, a cseh, a lengyel stb; — addig mi ellenséges szándékú, más nyelvű, más gondolkodású népek közé beékelve, nem számíthatunk, nem támaszkodhatunk semmire, nyelvünket, gondolkodásunkat, szokásainkat nem érti senki, sőt kigunyolja. Amióta ezen a földön élünk, mindig éreztük, még pedig keserűen, a ro- kontalanságot. Az e hazában letelepült magyarok között élt a monda azokról a testvérekről, akik, mikor őseink Lebediá- ból Etelközbe (a Búg és Dnyeszter folyók közét hívták igy) költöztek át, elváltak őseinktől, Perzsia felé vándoroltak. (Vámbéry Ármin, a nagy magyar tudós, határozottan állítja, hogy a keletre vándorolt magyarok maradványait a Kaukázus nyugati részén, az Elbrusz-hegység völgyében ma is élő karacsáj-törökökben kell felismernünk, akiknél a magyarokkal való rokonság mondája máig fennmaradt.) El is indult hát még a tatárjárást megelőző időkben egy Julián nevű magyar pap, hogy fölkeresse az elszakadt testvéreket. Ket-három esztendeig tartott az útja s mikor visszajött elbeszélte, hogy megtalálta az elveszetteket; beszélt velük, megértették egymást, őt szívesen fogadták ; magyaros szokásaik vannak, de még pogányok. Másodszor már nem indulhatott útnak se Julián pap, se más, mert jöttek a tatárok — azóta már tudjuk, hogy ezek is rokonaink — minden utjukba eső népet magukkal ragadtak, elpusztítottak, vagy beolvasztottak; a magyar földet is végig dúlták s jó negyedik Béla magyar királyunknak, vele együtt minden valamire való magyarnak holtáig való dolgot adott a borzasztó sebekben vonagló ország uj erőre kapatása. Azután hosszú századokig szó sem volt hasonló kérdésekről. Csak a XVIII-ik század végén, meg a XIX-ik században, amikor az élethalál harcok elcsitultak s a magyarnak a harcok mellett másra is lett érkezése, kezdték megint népünk elei keresni a rokonokat. Bizony eleinte hiába keresték, rossz helyen keresték, mert nem volt meg hozzá a kellő tudományuk. Csak lángoló magyar érzésük volt s ez az érzés tudomány híján sok furcsaságba bele vitte őket. Volt például egy derék magyar ember, aki mindenáron azt akarta kisütni, hogy mi senki másnak, csupádon-csupán a bibliai népeknek vagyunk rokonai, mert hogy például Nabukodonozor sem jelent jól magyarul egyebet, mint azt, hogy »Ne bolondozzon az ur.« Sőt any- nyira ment ez a jámbor lelkes férfiú, hogy szerinte még Ádám, Éva is magyarul beszéltek a paradicsomban. Később azután igazi tudósok jobban kitanulták a magyarok rokonságát. És e rokonság miatt nem kell szégyenkeznünk, mert nagy népek akadtak közöttük, sőt közülük nem egynek az emberiség jövendő történetében is lehet világraszóló szereplése. Kitűnt, hogy a magyar nép az ural-altáji, vagy másképen turáni Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX, Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 92 A HANGYA kötelekébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
