Harangszó, 1915-1916
1915-12-19 / 23. szám
180. HARANGSZÓ. 1915. december 19. ha tizedszer is lennénk a nagyasszony házánál, elhigyje, nem telnék ki abból egy malac ára, ami a nagyasszony markából eddig hozzánk borúit. Rézi néni! Nem ijed meg maga attól, hogy ezért a nagy háborúért még egy malacra valót sem tett? Mert, ne haragudjék, de épen most úgy esik ki nekem a szavából, mintha maga felöl már megsokalta volna, amit tett. — Hát édes lelkem, a fiam, az semmi? Abból nem telnék ki egy... — Hohó! Legyünk csak őszinték Rézi néni! Ha így beszél, azt kell már mondanom : ki tudja, ha magán dűlt volna, adta volna-e azt is. Csak nem akart kihűlni Rézi néninek a kása! Inkább, mintha még mindig új tüzet raknának alája ? — Látom, édes lelkem, jól kitanulta a szót. Igaza is van. De hát szó, ami szó, tudják meg, kedves gyerekeim, én azt gondoltam, hozzánk már nem jönnek. Délután nem is voltam itthon. Azonban megint jött az eső és bizony el nem hittem volna, hogy ma még ilyen találkozásom lesz. Szó, ami szó, nem készültem hozzá, édes leikeim. Szó, ami szó nincs a mi házunknál mostan egyetlen. .. egyetlen egy odavaló hangos garas. Úgy örült, hogy megtudta mondani. Különösen az utolsó két szó, de mennyit könnyített rajta. Hogy is ne, hiszen azokon mintha csak szárazon, úszta meg a vizet. Mert hangos garas csakugyan nem volt a házánál. El is mondta szépen: mert ő neki, nem igen kell a pénz; olyas — a háznál megterem; a zsidónak meg tojással fizet, koldusoknak inkább kenyeret, holmit ad, mert tudja, hogy azt nem ihatja el pálinkába. — Jól van, Rézi néni, maga tudja, hogy van. Hiszen ki tudunk menni mi anélkül innét, hogy többet vinnénk magunkkal, mint hoztunk. Sőt én azt szeretném, ha mi hagyhatnánk itten a magunk módján a nagyasz- szonynak valamit. Hiszen, mi nem akarunk erőszakoskodni. Nekünk azt nem szabad, mert mi tudjuk, hogy csak a jókedvű adakozót szereti az Isten. Már megyünk is, mert lássa mi nem lehetünk azon, hogy azok számába szaporítsunk, akiket nem szeret az Isten. És még csak nem is haragszunk. Csak egyet szeretnénk. Nem azt, hogy Rézi néni gondoljon arra, amikor mi már elmentünk innét, hányán szakadtak árvaságra, hányán szomorú özvegységbe csak addig is, míg mi itt egymással beszélgettünk. Mondom, nem ezt, mert erre talán Rézi néninek szokatlan. Hanem azt, hogy gondolkodjék azon a régi-régi beszéden maga is : a jókedvű adakozót szereti az Isten. Hogy csak a jókedvüt. Akkor talán, ha még egyszer esik sora, nem kell félve, sőt örömöstebb, mint valaha jöhetünk el a nagyasszony házába. Már az utcaajtónál voltak. — Ne menjenek még, édes kisasszonyaim I Ne resteljék vissza felé tiporni az udvarunk sarát. Valamit meg kell mutatnom. Mert még, hogy éjszakám se lesz majd tőle. Visszamentek megint az első szobába. Azaz csak a papkisaszonyok. Mert öreg anyó kívül maradt a konyhában. Ott motoszkált a földön, valamit a kemence előtt, a sötétben. De Sanyika azért látta, figyelte, mit csinál. Gondolta, hogy nem hiába jöttek vissza. — Azt mondtam, nincs hangos garas a házunknál. Nem hazudtam rajta. De mégis, mert lássák csak meg ezt a három csendeset. Esztendeje múlt már, takargatom őket, de most, elhigyjék mégis édes gyermekeim, ha úgy ki lehetne vágni belőle hamarán: egy darabot, olyan szívesen adnék belőle. Három darab ezeres volt. Megned- vesedett rájuk a szeme. — Köszönjük Rézi néni! Ez is valami. Mert mi azért nem haragszunk. És reméljük, hogy mire még egyet eljövünk magához, nem kell töprengeni azon, hogyan nyírjunk darabot belőle. — Nem, nem azon, édes leikeim!... — Hát a Mári asszony hogy van, Rézi néni? — szólalt meg a kisebb papkisasszony, mikor megint kiléptek az udvarra. — Hallottuk, hogy bement az is a városba. Ottan dolgozik a halálgyárba... Azért csak megvan a gazdaság. Akinek olyan hű cselédje van, mint a József, azok könnyen vannak most is. — Bizony, ha az nem lenne... De a tisztelendő úr is jól járt ám a fiával, a Jóska gyerekkel. Itt nőit fel minálunk, mondhatom, nem szorult ki abból se az apja vére. — Hát jól, de ki tudja meddig, ha még soká tart ez a háború! Különben ne dicsérjük olyan nagyon, mert ott jön a! Tán meg is hallotta? — Persze megsokalták otthon, hogy ránk sötétedett. Nem tudtak nyugodtan maradni. -Jóccakát Rézi néni I Jóccakát. Sanyika örült a pajtásnak. Jóska hátán könnyebb lesz kerülni a sárt is. — Hallod Jóska, ha te tudnád, mit láttam én ma? — Na mit, kisuram, hadd hallom már ? És a kis Sanyi elmondotta neki a három csendes nagy garast. Az eze- reseket onnét a vetőlyukból a nagyasszony kemencéje előtt. De azért Sanyika suttogásán át is meghallota Jóska, amiről meg a papkisasszonyok beszéltek. — Miért is nem mondtuk, hogy adja a hadikölcsönbe ? — Nekem eszemen volt. De olyan áhitatosak voltatok mind a ketten. Jóska pedig belepirult a gondolatába. * Úgy látszik, hiába mutogatta meg Rézi néni a három ezerest. Nem jött meg tőle egészen az éjszakája. Alig, hogy elmentek az motoszkált a fejében. az járt a szájában hogyan, hogyan se: itt voltak az eleven perselyek, elmentek az eleven perselyek. Az álmai is ebbe bajlódtak, vesződtek. Hogy az eleven perselyekkel nem lehet olyan könnyen elbánni. Hogy egyszer majd csak a templomi perselyek is megelevenednek. Hogy a templomi persely visszahozta neki a rossz krajcárokat. Egyszer, mintha már a zörgésüket is hallotta volna. Felébredt. De aztán eszébe jutott, hogy nincsen a házánál csörrenős garas. Bizonyosan rosszul hallott az öreg füleivel. Hiszen az övéi csendesek. * Másnap reggel nagyot szaladt valaki a faluból a hajnali vonathoz. — Na Jóska, te vagy az ? Csak nincs valami baj ? — Jegyző úr kérem, a nagyasszonyom, ... a hadi kölcsönbe,... három ezeres... Azt már alig tudta hozzá mondani, hogy a jegyző úr a kiküldéssel ne fárassza magát, estére majd megint eljön érte. így is remegős volt a hangja. Szerencsére a szaladás jó takarót adott, senki sem kérdezte, miért remeg a lelke. Hogy aztán, hogy volt, — hogy aztán, mint volt — nem tudta azt meg senki sem. Rézi néni is csak úgy félig. De nem telett bele harmadnap reggele, csendes négy garast küldött a nagyasszony tisztelendőékhez. Csendeset a legkisebbjéből, mikor még békés idők jártak. Mert bőven telett a föléből a három ezeresnek. Es azóta valahányszor csak a papkisasszonyokat látja Rézi néni, mindig az jut eszébe: Eleven perselyek. Csak azt nem tudom, mondja-e majd valaha Rézi néni a Jóska gyerek láttán : .Hát te voltál az a harmadik, az a csalafinta, eleven persely!“
