Harangszó, 1915-1916
1915-09-12 / 9. szám
1915. szeptember 12 HARANGSZÓ 67. col a hazáért. Boldogan mutatta az özvegy a fiától kapott levelet: — Nézze csak, édes komámasszony, írt végre-valahára a fiam ! Nincs semmi baja. Üdvözli kigyelmedet is... Zsoldosné komaasszony is boldog mosolyra derült. Ókulárét vett elő, úgy olvasta a keresztfia Írását. Mikor a levél végére ért, összehúzott szemöldökkel, merőn nézte a levelező lapot s majdan megdöbbenve tekintett Paksáné komaasszonyára. — Mi baja van, komám asszony ? I ■— kérdezte Paksáné ijedten. — Semmi... hanem.. . hogy is mondjam ? 1... Elolvasta, komám asszony, a levél végén levő írást ?! Az özvegy szívét balsejtelem szállta meg Hebegve mondta: — Nem tudtam elolvasni, galambom komám asszony ! tán kigyelmed eltudja olvasni ? I — Tudja Isten, mint van, hogy van... Én igen rosszat olvasok ki abból a két sornyi idegen írásból. Szinte nem is merem megmondani. — De mondja csak, édesem, mert megöl engem a bizonytalanság! Zsoldosné szeméből kibugyant a könny, mikor reszkető ajakkal olvasta fennhangon a tábori lapról: „Ez volt fiának az utolsó levele, amit haza akart küldeni. De ő már nem küldhette el, elküldöm én. Tisztelettel Horváth, zászlós.“ — Nem értem 1 — rebegte öntudatlanul az özvegy édesanya, de a zápor könnye, vonogló sírása ellent mondott neki: igenis megértette, mit jelent a zászlós írása. — Nem érti, komámasszony ? 1 — szólt Zsoldosné fájdalmas szívvel. — Értem már, ériem 1 Meghalt szegény fiam, azért nem küldhette el levelét 1... Már most kinek küldöm el a cigarettát ? 1 — sírta, zokogta az özvegy. Vérző szívvel botorkált azután haza felé. De nem ment be a lakására, hanem visszafordult, elment öntudatlanul a postahivatalba. — Tessék, tekintetes ur, a kis tőle a póstai tisztviselő. — A szegény fiamat, elesett a harctéren 1 — zokogta az özvegy. — Csak nem az esett el, kinek a csomagja szól? — De igen, ő halt meg szegény! — Dejszen a mennyországba nem tudjuk utána küldeni a csomagot I Tessék csak, vigye el, — nyújtotta a postatiszt vissza a kis csomagot, némi bosszúsággal. — Igaz, tekintetes ur, igaz, nem lehet oda utána küldeni! — mondogatta az öreg néni feleszmélve s kibaktatott a hivatali helyiségből. Ámde pár perc múlva ismét be- csoszorgott s alázatos, könyörgő hangon mondta: — Szíveskedjék, galambom tekintetes ur, mégis csak elküldeni a csomagot, mert hátha tévedés van a dologban: nem az én fiam esett el a harctéren, hanem valaki másl Avagy ha ő esett volna el, legyen akkor a cigaretta azoké a katona társaié, akik megásták szegénynek a sírját. Tábori levelek. Gyűjti: E. J. VIII. Megemlékezés a háború évfordulójára. Egy családját, faluját, templomát és annak szószékét melegen szerető harcos lelke szól hozzánk az alábbi levélből. Arról emlékezik meg benne, hogy a háború kitörésekor, a mozgósítás napján a szombat estéli bucsú- istentisztelet milyen mély és kitörölhetetlen emlékeket hagyott lelkében. A kiállott küzdelmek, esztendős szenvedések, naponkénti halálközelségek hitét Istenben és háláját egyháza iránt csak mélyítették és erősítették. Mily acélos a poklon és halálon diadalmaskodó hitéletről tanúskodnak következő szavai: „Mert ha bár megostorozott bennünket, ő adott erőt a mérhetetlen szenvedések elviselésére.“ Oh bár mi itthonmaradottak is nyernem átélt és átszenvedett benső élet. És a vallásnak ezzé kell lennie. Az Úr Jézus Krisztus általi Istenben való életté. Az apostol intését, hogy egymás hite által épüljünk, vonatkoztassuk a hadban álló erős hitü katonáinkra, akik átmentek a hit iskoláján. Tanuljunk tőlük hinni, remélni, szeretni. Mennyire más értelme van ennek a mondatnak: „mert ha bár megostorozott benhünket, ő adott erőt a mérhetetlen szenvedések elviselésére“, ha ezt egy itthon maradt mondja, ki meleg dunyha alatt aludta át a telet fütött kályha mellett, vagy ha ezt egy 12 hónap óta élet-halál harcot* vívó hős szájából halljuk ? I Átélt vallás, átélt hit, átélt keresztyén- ség, ez az igazi vallás, hit, keresz- tyénség. Reméljük, hogy akiknek Isten kegyelméből meg fog adatni a boldog visszatérés a diadalmas küzdelmek után, azok uj lelket, erős hitet és erkölcsi komolyságot fognak magukkal hozni közénk és munkálni fogják a háború utánra remélt nagy megújhodást. Tőlük újból megfogjuk tanulni azt, amit Luther ezelőtt négy évszázaddal már hirdetett: mennél inkább cseleJeszi az ember Isten Igéjét, annál világosabb és újabb lesz az és igaz lesz az a mondás, hogy: mennél tovább, annál szívesebben.“ Adja Isten, hogy kipróbált hitét a béke áldott napjaiban is gyümölcsöz- tethesse az alábbi levél írója szeretett családja, egyháza és hazája szolgálatában 1 Maga a vallásos meleg hangú levél így hangzik: Chyrov 1915. aug. 1. Főtisztelendő Lelkész Úr! Bocsánatot kérek, hogy soraimmal alkalmatlankodom, de nem mulaszthatom el, hogy e nevezetes évfordulón, amidőn önként is eszembe jutnak szereteti lelkipásztorom szavai, meg ne emlékezzek. Igen egy évforduló I Egy év lepergett a világháború mindent felforgató rohanásában. Egy határkő ez 1 álljunk tehát meg egy kissé e határkőnél és gyújtsuk meg csomagom és húsz fillér bélyegre, szíveskedjék elküldeni I — mondta a postatisztnek s most is hullt a könnye. — Kit sirat, néni ? — kérdezte nénk erősebb, több, istenibb hitet a kipróbált hitü harcos testvéreinktől 1 Náluk — úgy hiszem — a vallás nem puszta szó, tan, elmélet vagy pedig vasárnapra való hangulat, haa visszaemlékezés lobogó fáklyáját. Az első az, hogy e határkőnél térd- reborulva hálát adjunk a jó Istennek, a mi mindenható Atyánknak, hogy idáig megsegített. Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók, A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetei akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 43 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
