Harangszó, 1915-1916
1915-09-12 / 9. szám
66. harangszó. 1915. szeptember l2. képes, hogy ráhagyd megnyugodva magad. Nincs elég hited ahhoz, hogy keblére vesd magad ? Az istenhitnél is többre volna szükséged ? Imádkozz érte, hogy tudj erősebben hinni és bízni benne és bizonnyal megadatik néked. Aki hinni tud, annak nagy kincsü talizmánja van, mely áldás az életre. Ne elégedj meg kevés hittel. Akkor lesz mély és gazdag lelki világod, ha egyre több és több lesz a hited. Naponként beleerősödni a hitbe — ez a keresztyén ember fejlődése. Mert mi nem vagyunk, hanem mindig leszünk.. . A világtörténelmet nem emberek csinálják. Melyik az az ember, ki meg tudná most rajzolni Európa térképét csak megközelítőleg is ? Hol van az az ember ? — mondjátok meg nekünk ti, kik annyira hisztek az emberekben ? Síri csönd a felelet. Hallgatagon mindenki elismeri, hogy a világtörténelmet, világtérképet stb. stb. nem emberek csinálják. Mi csak várjuk, hogy hogyan lesz? Rejtett, emberfölötti erők dolgoznak rajta. Az emberek csak eszközök hozzá, hol mint katonák és frontok, hol mint nemzetek és országok. A világtérképet majd emberkéz fogja megrajzolni, a világtörténelmet is majd emberkéz fogja papirosra írni, de csak azt, ami megtörtént. Megrajzolják, ami megtörtént, leírják, ami megtörtént. De hogy mikép tog megtörténni, azt senki sem tudja. A hit azonban habozás nélkül hirdeti: Amit nem láthat földi gyarló szem, Az Úr látja s érti odafenn ! A hit bizonyos benne, hogy minden az Úr akarata szerint fog eldőlni. Mit gyötrődjem, kínlódjam a kétes jövővel, mikor biztos vagyok benne, hogy minden úgy fog történni, ahogy történnie kell ? I Van világkormányzó hatalom a mindenségben, hagyjuk rá az ő munkáját. Előre tudjuk, hogy majd lesz a végén olyan dolog, ami érthetetlen lesz gyarló eszünk előtt, de előre hisszük azt is, hogy valahogy az is az ő akarata leend ... Majd évezredek múltán belátják az emberek is, hogy miért volt az ő akarata. . . A szenvedés, a veszteség, a rövidlátás, a bűn ugyan érzéketlenné tehet bennünket az élő Isten művei iránt, de a hit újból feléje igazít az Ur Jézus Krisztus által. Ragadd meg Jézus kezét, ő majd elvezet az atyához. Adj Uram több hitet a világba — ez a mi imádságunk. Talán azért bírunk még keveset, hogy annál jobban vágyódjunk utána? Talán azért van hitetlen — és vallástalan ember, hogy a hivő és vallásos annál cso- dásabb fénnyel tündököljön a hitetlenség éjszakájában ? Kikutathatat- lanok Istennek utai... Tán a hitetlenséggel is bölcs céljai vannak. Hitünk úgy sejti. A nagy kereszt tövéhez vánszor- gunk el a mi kis keresztünkkel. Szelíd fény árad le róla s telehinti melegével sivár lelkünket. A kereszt tövében több hit ébredez... Mert nagy hitről tanúskodik az Istenben való élet; de kínszenvedést élni, vértől gyöngyözni és gyengülni lassan és meghalni Istenben másokért, ez még több hitet áraszt bele a kis hitü világba! Azért nyilj meg szív a golgotái kereszt előtt s imádkozd halkan, melegen: több hitet, több hitet nekem! Rz özvegy csomagja. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. Soha oly látogatott, sóvárogva lesett hivatal nem volt még a világon, mint most háború idején a postahivatal. A reggeli póstaérkezéskor zsúfolva van a felek részére fenntartott helyiség. Azonkívül a póstaépület előtt is várakoznak az ismerős, rózsaszínű tábori lapokra, akik nagy tolongással fogják körül a levélhordókat, amint kilépnek a póstaépület kapuján. Másfél hónapig az özvegy Paksáné is mindennapos várakozó volt a póstaépület előtt. Azzal a reménységgel ballagott el minden reggel hazulról, hogy ma csak bizonyosan jön levél a harctéren küzdő fiától, de hiába, napról-napra azt a választ kapta a levélkézbesítőtől, hogy nem érkezett számára levél. A szegény özvegy nem akart már a levélhordónak sem hinni. „Lehetetlen, — gondolta magában, — hogy a nagy csomagnyi, rengeteg levél közt ne akadjon az ő számára is egy kis tábori lapocska 1 Tán tévedett: elfelejtette a póstásl“ Várt tehát tovább. Sóvárogva nézte mint osztja a levélhordó a többi várakozóknak a leveleket. Ámde hasztalan várt ő, nem került elő levél számára. Csalódottan, mélyen megszomorodva tért vissza minden nap a kis lakására. Mig végre meghűlt a sok várakozásban s egy hónapig ágyhoz kötötte a betegség. A jószívű, szomszédos, szegény napszámos asszony lakótársa gon- ’ dozta betegsége idején, mialatt a nappalokon át szobaajtóját leste, hogy mikor toppanik be rajta a levélhordó a várva-várt levéllel? Csalódott ismét mindennap s már többször keserűen kifakadt: — Oh, édes Istenem, bizonyosan meghalt az én szegény fiam, azért nem jön tőle levél!. .. Mily szerencsétlen vagyok én, hogy még azt is megvonta tőlem a sors, hogy kaphattam volna egyszer gyermekemtől levelet I... Mikor felgyógyult, sem ment el többé a póstaépület elé, mert munka után kellett neki nézni. A kis meg- ( takarított pénze elfogyott betegségére s nem kapott hadi segélyt sem, noha kenyérkeresője volt már a fia, de mint tényleges katona vonult be. Azok után pedig nem adnak hadi segélyt a szülőknek. Napszámba járt azontúl a szegény, beteges öreg néni. Fáradtan, teljesen kimerülve támolygott haza esténként. Egyik késő estén, amint kinyitotta a szobaajtóját, valami papirféle hullt le a cipőjére az ajtónyílás közül s amint lenyúlt érte a küszöbre, egy tábori levelező lap akadt kezébe. Zárva találta a levélhordó napközben az ajtóját, úgy dugta a nyílás közé az érkezett lapot. Különös izgalommal, erős szívdobogással sietett Paksáné a szobájába s annyira reszketett a keze, hogy alig tudta lámpáját meggyújtani. — Él a lelkem fiam I — sikoltott fel örömében, amint olvasni kezdte a tábori lapot, melyen arról értesítette a fia, hogy jól szolgál az egészsége s egyébként sincs rossz dolga. Már teljesen megszokta a háborús életet, Élelmezésük is jó s ha még egy kis cigarettát is kaphatna, akkor teljes volna a megelégedése. . . — Küldök galambom fiam, küldök egész skatulyával 1 — mondogatta az özvegy boldogan s elolvasta egyfolytában vagy hússzor is a lapon írt sorokat, azaz csakis a fia Írását. A levelező lap alján ugyanis két sornyi egyéb irás is volt, olyan nehezen olvasható uras irás, melyhez hasonlót (de rövidebbet) több ismerőseihez érkezett tábori levelező lapokon látott már az özvegy, tudniillik a parancsnoki láttamozást. Ügyet sem vetett Paksáné tehát az ismeretlen írásra. Másnap kora reggel vásárolt egy kis skatulyára való cigarettát, becsomagolta, ellátta a megfelelelő címzéssel s elindult vele a póstára. Útközben betért Zsoldosné koma- asszonyához, akinek három fia har-
